Nekem sok problémát okozott és okoz a mai napig a számítógép. Szeretem és haragszom rá, aszerint, hogy boldogulok vele éppen. Sokszor jól jött volna a segítség, akár ennek az oldalnak az építgetése közben, de nem volt kitől kérnem. Talán ezért kaptam fel a fejemet, amikor néhány napja kiderült a beszélgetős fórumban, hogy Csemi számítógépes szakember. Élve a kínálkozó lehetőséggel felkértem Őt, hogy elvállaná-e egy számítógépes segítséggel foglalkozó fórum tanácsadását. Csemi igent mondott, én pedig ezennel sok szeretettel megnyitom ezt a fórumot is.
Kérlek benneteket, hogy írjátok meg, ha bármi problémátok vagy kérdésetek adódik, Csemi ígérete szerint segíteni fog nekünk.
Előre is köszönöm Cseminek a válaszokat és a ránk fordított időt, Margit
Valószínűleg frissíteni kellene a böngésződet. Az alábbi linken eléred az Internet Explorer 6.0 magyar változatát. Töltsd le, telepíteni a setup.exe indításával lehet. Ha gond van írj' Csemi
Az oprendszer az Millenium, a böngészőm Explorer, de a verziószámnál semmi sincs a kettőspont után. Talán segít, ha leírom az ikonját, hogy hogy néz ki. Sárga, piros, zöld, kék négyzetek sorakoznak kör alakban, és a kékben van egy kék e betű. Bocs, ezzel most lehet, hogy nem segítettem, de ennyi derül ki a névjegy oldalról. Szia!
Szia! Kipróbáltam, amit ajánlottál, de sajnos nem észleltem változást.
Köszönöm a segítségedet, és hogy gyorsan válaszoltál. Nincs esetleg még más ötleted is?
Üdvözlettel: Marcsi
Szia!
Próbáld ki a következőket: 1. Indítsd el a böngésződet! 2. Eszközök menün katt, választd az Internetbeállítások... opciót! 3. Választd a Biztonság fület! Az ablakban négy ikon látszik: Internet, Helyi intranet, Megbízható helyek, Tiltott helyek. 4. Katt az Internet ikonra, majd jobboldalt lent katt az Alapértelmezett szint gombon. 5. Hajtsd végre a 4. lépést a megmaradt három ikonnál is! Ha mind a négy megvan, akkor katt az Alkalmaz, majd az OK gombokon is és kész. Ha esetleg mégse lenne még tökéletes, az Internetbeállításoknál lehet választani a Speciális fület, és itt az ablak aljánál katt az Alapértelmezések visszaállítása gombon. Alkalmaz, majd OK. Sok sikert! Csemi
Kedves Csemi!
Nagyon örülök, hogy van ez a lehetőség a számítógépekkel kapcsolatban. Bízom benne, hogy megoldódik a problémám és nem szaporodnak tovább az ősz hajszálaim...
Tehát, a gond következő. Ott kezdődött, hogy rendelni akartam a bookline-tól egy könyvet. Szépen végigellenőriztem az adatlapot, de amikor OK-t nyomtam, semmi sem történt. Na azóta már több oldalnál észrevettem ezt. Egyszerűen, ha valamit engedélyezni, befejezni kell, vagy éppen továbblépni egy következő oldalra, nem megy tovább. Pl. hirdetést sem tudok feladni a startlapon, pedig korábban működött. A bal alsó sarokban megjelenik, hogy kész, de azon túl semmi sem történik.
A másik gond, hogy bizonyos oldalakat egyszerűen nem hajlandó megnyitni. Pl. ilyen a hotmail. Beírom, aztán üres fehér oldal jelenik meg, és se előre, se hátra.
Nagyon el vagyok keseredve, mert nemrég volt a gép a szerelőnél, és nem tudok megint áldozni rá. A lényeg, amire használom főleg, az e-mailezés az működik, na de oldalakat is jó lenne néha meglátogatni vele.
A szerelő párszáz cookie-t szedett le róla az Ad-aware SE Personallal, azt azóta már futtattam is, vírusellenőrzőként a NOD32 van fent és az AVG free. Vírust ezek nem találtak. Olyan tanácsot már kaptam, hogy a Java-val lehet gond, de nem tudom, hogy hogy kell helyreállítani.
Olyan tanácsot is kaptam, hogy lehet, hogy egy vírusvég maradt egy víruseltávolítás után, és ezt észlelik a keresett oldalak, pl. a hotmail, és ezért nem engednek fel.
Tegnap óta a Média Player sem akar működni, nem játssza le az emailen érkezett wmv fileokat...
Mi jöhet még?
Segítségedet előre is köszönöm!
Szia!
Marcsi
Székfoglalóval vagy anélkül, nagyon kedves Tőled, hogy felajánlottad nekünk s segítségedet és előre is nagyon köszönjük. Ha Te is valaminek a megsütéséhez, kutyulásához kedvet kapnál, akkor biztosan lesz néhány ügyenletes valaki, aki szívesen segít :-))
Hát itt valami székfoglaló félét kellene tartanom, de ehelyett csak ennyit mondok: gyertek bátran sgítségért bármilyen számítógéppel kapcsolatos problémátok merül fel! Üdv: Csemi
Nekem sok problémát okozott és okoz a mai napig a számítógép. Szeretem és haragszom rá, aszerint, hogy boldogulok vele éppen. Sokszor jól jött volna a segítség, akár ennek az oldalnak az építgetése közben, de nem volt kitől kérnem. Talán ezért kaptam fel a fejemet, amikor néhány napja kiderült a beszélgetős fórumban, hogy Csemi számítógépes szakember. Élve a kínálkozó lehetőséggel felkértem Őt, hogy elvállaná-e egy számítógépes segítséggel foglalkozó fórum tanácsadását. Csemi igent mondott, én pedig ezennel sok szeretettel megnyitom ezt a fórumot is.
Kérlek benneteket, hogy írjátok meg, ha bármi problémátok vagy kérdésetek adódik, Csemi ígérete szerint segíteni fog nekünk.
Előre is köszönöm Cseminek a válaszokat és a ránk fordított időt, Margit
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit