Bocsánat, elfelejtettem a nevét :-)) Magára a receptre emlékszem, hasonlóan kell vágni, mint amit egyszer korábban Margit 222 beírt, annak Csavart kalács a neve.
Én jól tippeltem, csak a sötéttel értem be, ezzel jól el is úsztak az esti teendőim. Most már túl vagyunk a vacsorán és kel a joghurtos kenyerem is, úgyhogy lasan helyre rázódunk :-))
Én nem használok lisztkeveréket, mint ahogy Lypy írta is :-)) Jobban szeretem magam keverni a liszteket. Ettől függetlenül sokan, sok félét próbáltak már, volt amit sikerrel, de kudarcokról is olvastam már. Általában az élesztő egy kritikus pont ezekben a lisztekben, van amelyikben kevés vagy nem megfelelő minőségű.
Remélem sikerrel jársz vele, ha már vettél. Majd mesélj, üdv, Margit
A hajtovány receptjét már beírtam, és Te fel is tetted a receptek közé.
Nekem is nagyon kellene kertészkednem, de az elöbb hatalmas jégeső volt, ráadásul millió béka ugrál kint és nagyon undorodom tőlük, úgy hogy most inkább halasztom.
Én pont mostanában próbáltam ki ezt a komáromi lisztet. Elég olcsó.120 ft körül van/kg. Tapasztalat: pillekönnyű kenyér lett belőle, és só kell bele rendesen. Arra jó ez a liszt keverék, ha más nincs itthon, ez is valami. Én ennek a komáromi lisztnek használom a BL80-asát, és nagyon szeretem, ez a DUNDI nevü liszt. Igen tele van adalékokkal ez a lisztkeverék, mint ahogy a BL 80-ban is lehet találni egy két adalékanyagot. Szerintem itt csak a teljes kiörlésű lisztekben lehet bízni, mert ezekben a multikban kapható kenyérlisztekben mindben van olyan ami nem odavaló.
Én korábban próbáltam, nekem nem ízlett. Szerintem Margitnak igaza van, amikor azt mondja, hogy azért sütünk itthon, mert ez más, mint a bolti. Abban nem tudjuk, hogy mi van,viszont amit mi magunk készítünk,abba tudjuk, hogy mi kerül bele. A sikerélményről pedig ne is beszéljünk! Az szerintem mindennél többet mond, mikor csak a morzsákat találjuk!:) Próbáld ki, aztán meglátod. Végül is ízlések és pofonok........lypy
Sziasztok!
Hallott már valaki a Komári kenyérsütéshez való lisztről? Ehhez már csak vizet kell hozzárakni, és megsütni. Minden benne van. Próbálta már valaki? Tapasztalatok?
Itt jártam, de ezzel most nem mondtam újat :-)) Rövidesen megyek a kertbe, szerintem csak a sötét fog bekergetni. Valamit sütnöm is kéne, de nem is tudom, hogy mi legyen az, ami gyors és nem sok tennivaló van vele, mert estére szerintem totál ki leszek :-)) Lehet, hogy egy joghurtos kenyér vagy zsömle lesz, az viszonylag hamar készen van, és mindig siker.
Azon tűnődöm, hogy........... Na kezdjem az elejéről! Ha kész lesz a kert, akkor majd hozok képeket róla. Az jutott eszembe, hogy a képtárak alá csinálhatnánk egy olyat, hogy "kertek, tájak" és akkor oda lehetne mindenkinek kerti vagy kirándulás képeit feltenni, valahogy úgy, mint ahogy a fórumozók képei között van. Akár itthoni, akár külföldi nyaralási képeket, szóval minden olyat, ami szép. Ez már megint eltér a kenyérsütéstől, de, ha jónak tarjátok az ötletet és van kedvetek ilyen képeket is küldeni, akkor megcsinálhatjuk :-))
Várom a vélemyényeteket. További szép napot és jó sütögetést kívánok, este jelentkezem, üdv, Margit
Gratulálok az első kenyeredhez és sok sikert kívánok a továbbiakhoz. A porélesztőkön általában rajta van, hogy mennyi frissnek felelnek meg. Ahány, annyi féle, vigyázz vele! A friss élesztőből a gépi sütéshez 60 dkg fehér liszthez 1/4 kocka, 50 dkg fehér liszthez 1/5 kocka kell. Ha porral szeretnél sütni, akkor eszerint kell átszámolni. Én megrögzött friss élesztő párti vagyok :-)), ezt a többiek azt hiszem már tudják rólam.
Kíváncsian várom, hogy mi lesz a következő sütésed, majd mesélj, üdv, Margit
Sziasztok!
Megsütöttem az első fehér kenyeremet. A párom szerint olyan ize lett, mint az Édesanyja pogácsája ;)) (kicsit sós...) sikerélmény. Már ki is néztem Margitka receptjei közül a tönkölybúzás és a sonkás kenyeret, remélem sikerül!! A porélesztő és a kockaélesztő adagolása között mi a különbség?
Jobbulást kívánok, nem csodálom, hogy így nem volt kedved nekiállni sütögetni.
A leírt programod nagyon jó, ha a második kelesztés alatt nem ejti a tésztát a gép, vagy csak viszonylag az elején. Legalább 50 perc kellene háborítatlanul a téssztának. Majd mesélj, ha elszánod magad a következő kísérletre, addig pedig gyógyulj. Minden jót kívánok, üdv, Margit
Egy kis számítógépes furcsaság. A nagy képes hozzászólás szerkesztésében a képet nem láttam egyáltalán és nem engedett semmit sem törölni a hozzászólásból. Az egészet is alig tudtam kitörölni :-)) Azért sikerült, megoldottam másképp.
Még egyszer felajánlom, hogy nagyon szívesen teszem a hozzászólásodhoz a képet, illetve bárkinek, aki így szeretné. Csak tudjak róla, és akkor úgy csinálom :-)) Én a magam részéről azért gondoltam így, mert aki nap közben már egyszer eolvasta a beszélgetésünket, már nem biztos, hogy visszanéz, vajon megérkezett-e-a kép, így viszont mindenki láthatja. Aztán lehet ám, hogy nem én gondolom jól :-))
A kenyeredhez gratulálok még egyzser nagyon szép lett. Szép napot kívánok holnapra, üdv, Margit
Egyébként magam alatt vagyok, apósom nemrég vitte el a mentő megint, majd fél 12-körül megyünk vissza a kórházba az eredményekért. Nem tom, mi lesz, egyik óráról a másikra lerobbant megint, és nem tudjuk mi az oka. Hát ha hazahozza a mentő, fogalmam sincs, hogy mit csinálunk, mert még felülni sem tud, nem hogy menni. Nem sokára kiderül. Én annak örülnék, ha megkeresnék a problémát. Na de ez már a mi gondunk, Ti csak szorítsatok légyszi. Nelly
Bocsi Szokimoki! Azt hittem, hogy valami külsős fontoskodik már megint, csak most a fórumra is felmerészkedett. De Neked minden meg van bocsájtva. Neked szabad bármit, legalábbis szerintem, és Téged nem bántanálak semmi pénzért. Egyébként ari a kis cicus, imádom őket, és köszönjük az igyekezetedet. Nelly
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit