Meghoztam a mai képeimet. A telefonommal fényképeztem, hát nem lett a legtökéletesebb.
A csigának nem írtam külön receptet, ha valakit érdekel nagyon szívesen megírom, hogy csináltam, de receptet is írhatok, ha úgy könnyebb elmenteni esetleg. Nagyon finom lett, bár biztos profibb módon is meg lehet oldani a csokizást. Én most fejjel lefelé belemártottam az olvasztott csokiba a csigákat, ez volt a legegyszerűbb.
Szép napot kívánok holnapra mindenkinek, üdv, Margit
Endzsi küldött képeket a kreatív fórumba és ide is. Megmutatom a joghurtos zsömléjét, amit sütött és a házi sajtot, aminek a receptjét már megkaptuk Endzsitől. Nagyon gusztusos a zsömle is és a sajt is. Igaza van Szokimokinak, nagyon jó ezeket a fotóket nézegetni. A sajtot már korábban is meg szerettem volna csinálni, de most már biztos, hogy sort kerítek rá. Köszönöm a képeket, üdv, Margit
Margitka tesz fel képeket a kertes-utazos forumba. Bátoritalak benneteket a képek megfejtésére. Eddig két játék volt, sajnos kevés résztvevővel. kérem az aktivitást! üdv nektek.
Margitka! látom nem unatkozol! üdv a családnak és jó kajálást. (megkostolnám a dolgokat, de ma nem csináltam semmit, még a tegnapi kenyeret ma vágtuk fel, kettőnknek nem igazán érdemes csinálni mindennap valamit, ezért marad a hétvége, na meg az időhiány miatt)
kedves Majorkaj! köszi a dicséretet. Itt mindenki olyan szépeket süt, és olyan jó hogy a család is és ti is dijazátok. Ez mindig újabb dolgokra sarkalja az embert. Nézzétek meg, ha egy jó dolog megjelenik, majd mindenki kiprobálja és megcsinálja. Már ez maga mindenkinek élmény. (főleg a családnak)
Szia Szokimoki szép lett szerintem, csak nagyra vannak vágva a dolgok ezért nem olyan homogén. De már te is rájöttél! mint irtam az a lényeg hogy finom és izlik a családnak. ügyes vagy!
Meghoztam Szokimoki képei az ororsz hússalátáról. Szerintem jól néz ki, abban igaza van Szokimokinak, hogy lehetett volna apróbbra vágni a hozzávalókat, de az ízén ez mit sem változtat :-))
Julika! Képzeld a virslisből már alig van néhány darabka :-)) A kifliket a fogyókúrázó fiam miatt csináltam, így a virslisnek a tésztája is fele tk. liszttel készült most. Nagyon finom lett így is. A csigák már megsültek, rövidesen kenem a csokival és aztán hozom annak is a képeit és a többit is amiket kaptam.
Szia Margitka ! Ez a mennyiség és választék amit ma sütöttél egy hadseregnek elegendő lenne. A csigádra kiváncsi vagyok. Már közeledik húsvét ki kellene találni mit süssek. Igaz szombaton dolgozoni fogok. Kalácsot bizti sütök aztán majd Molnárkát is, hogy a maradék füstölt tarjával szendvicseket készíthessek, és valamilyen fincsi muffinra gondoltam, mert az gyorsan kész van. Üdv.Julika
Azért nem lett szép, mert szerintem túl nagyra vágtam bele a hozzávalókat. De majd látszik a képen, ha Margitka felrakja! Anyukáméknak is küldtem belőle, és pont most hívott, hogy ez nagyon finom.
Megjöttem. Nem sok mindent csináltam a kertben, met a fiúk ma konténert raktak. Én megsütöttem a mini virsliseket és néhány kiflicskét és sütök egy kis kalácsot, ha már így alakult a napom. Rumos, diós, mazsolás csigát csinálok, csokimázzal a tetején.
További szép estét, majd jelentkezem és hozom a képeket, amiket kaptam, üdv, Margit
Jégkása szia! gyönyörű amiket sütöttél. Receptek fent vannak? milyenek? bár ma nem sütök és a héten se csak gépi kenyeret, mert rém sokáig dolgozom, meg vidékre járok, de hétvégén én is valami gyors és jó péksütiket csinálnék. Kalács lesz, de még még...
Szia Szokimoki! miért nem lett szép? nem volt elég kemény a zselatin? én lefedve 1 napra hütőbe tettem és akkor szépen összeállt. Az a lényeg hogy finom lett!
Sziasztok!
Tegnap a szokásos kenyeremet bedagasztottam és lekapcsoltam a gépet. Szépen el is feledkeztem róla. Akkor vettem észre mikor már az üvegen nézegetett kifelé. Kicsit megszúrkáltam, többször is, kissé beesett szegény, de azért jó lett.
Szombaton megint pacsni kisérlet volt, még ez sem az igazi. Hétvégén újabb lesz.
Amióta itthon sütöm a kenyeret nem megy a szemétbe semmi.
Ma megcsináltam az orosz hússalátát, ami sajnos szerintem nem lett gyönyörűséges. Teljesen más mint Neked a képen. De az íze nagyon finom. Küldtem képeket róla Margitkának, majd meglátod.
Ma sütnöm kell valamit, de a kertbe is szeretnék kimenni, mert gyönyörű idő (és sok munka) van. Azt találtam ki, hogy megdagasztottam a tésztát, a dagasztás végén kivettem az üstöt a gépből és az egészet letakarva beraktam a hűtőbe. Estig ott pihenhet, majd akkor folytatom. Mini virslis bucit biztos, hogy sütök belőle, de lehet, hogy néhány kifli vagy zsömle is lesz a tésztából, majd még meglátom.
További szép napot és jó sütögetést mindenkinek, üdv, Margit
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit