A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Ha ilyan jó véleménnyel vagy erről a cégről, akkor kitehetjük a "Fórumozók kedvenc oldalai" közé, a Te ajánlásoddal. Ha egyetértesz vele, akkor megkérlek másold be ide a linkjüket, én majd átteszem oda.
Azért is merem ajánlani a Starkl céget, mert interneten meg tudod nézni a katalógust, és megrendelni a virágot. Korrektül értesítenek szállítás előtt e-mailben, és a futár telefonon aznap reggel. Volt amikor 1-1 db virág másnapra lefeküdt a földre a kétféle virágból, és reklamáltam, és mivel hármasával van nekik csomagolva 3-3 darabot küldtek helyette, úgyhogy vennem kellett még egy erkélyládát, meg kaspókat. :-)))
Kicsit később küldik mint ahogy a piacon kezdik árulni, és kisebbek a palánták szállításkor, de utána erősek és rohamosan fejlődnek.
Sziklákat én is vettem 2 éve, már nem emlékszem, hogy mennyiért de sokkal olcsóbban, mint bárhol máshol. Az 51-es és az 511-es út között (Dunaharaszti környékén) van egy hely, ahol árulnak. Ha érdekel a dolog, akkor legközelebb megnézem pontosan, hogy hogy lehet odamenni.
A fejtörőn most nem volt időm gondolkozni, keeresgélni a Neten, így még nem tudom mi ez, de nem adom fel. Ahogy lesz egy kis időm, ismét keresgélni fogok és erre bíztatok én is mindenkit.
Köszönöm, ezt az oldalt meg fogom nézni. A fakorongos megoldás már nekem is eszembe jutott, biztos én is láttam valami hasonlót képen. A férjem azt mondta, hogy szerinte nagyon rosszul jövünk ki, mert rengeteg kell és nagyon sok elvész a fából, ha ennyit felfűrészelünk. Az impregnálásról nem is beszélve, az is rengetegbe kerülne. Az a baj, hogy nagyon hosszú területről van szó. Kulé kő van jelenleg a tó és a medence körül, ezt az útra azért nem merem kitenni, mert a fűnyíró biztos nem örülne a fűbe került köveknek. Nem egyszerű :-))
Köszönöm a segítségedet, megyek nézelődni, hátha találok valami jó megoldást a mulcsra. További szép napot, üdv, Margit
Szia. kérlek tarsd meg a tipped a megfejtés napjáig, csak annyit irj, hogy szerinted meg van mi ez?
Kedves forumostársak nem mozognak nagyon rejtvényre??? (alszunk, alszunk.:):)
Szia Piroska! szép a virágod, nem hiszem hogy gond ha elárulod honnan van? én is rendeltem már, van ami bevált, de van ami nem. Hál Istennek én tudok az esti virágpiacon vásárolni, kicsit kedvezőbb áron, csak az a baj, hogy ott ládával adnak 24 db-ot és ha annyi nem kell nem tudom megvenni. Igyekszem ügyeskedni.
A Szalajka völgy gyönyörű, én is szeretem, nekem is van képem róla, de még nem digitális.
Mulcsot a http://www.fenyokereg.hu/ weblapon próbáld megnézni, ott m3-ben is van. A honlap most átalakítás alatt van. Mulcsot min 10 cm vastagon kell leszórni ahhoz, hogy ne nőjjön ki a gaz. Kb két évente utána kell pótolni, mert idővel elbomlik.
A kulé kavics is elég mutatós megoldás. Ezt is kb 10 cm vastagon kell rakni. Ennek mázsája kb 1000 Ft körül mozog. Biztos van ennél olcsóbb is, csak keresgélni kell a neten. Ez alá lehet tenni egy nagyon kevés betonba forgatott kavicsot, ami megfogja a gyomokat. Nekem a kutyák miatt kellene majd, mert a kavicsot nem nagyon szeretik, ott legalább nem ásnak "tankcsapdákat":).
Láttam még nagyon jópofa megoldást is, ez kb 10 cm átmérőjű farönkökből van készítve. Kb 5 cm-es darabokat vágnak a rönkökből, és kb 40x40cm-es kockákban szorosan egymás mellé téve, járólap formájúra lerakják. Az alját valamilyen hálóval összeszögezik. Baumaxban és az Obiban is láttam. Ezt ha van kivágott fád, magatok is megtudjátok csinálni.Ebből láttam kocka alakút is, amit gondolom egyszerű fagerendákból vágtak.
Nektek is jó munkálkodást kíván, és sok szép tavaszi napot: Üdv: Bundik
A Starkl cégtől szoktam rendelni a virágaimat. Azek a surfiniák úgy tudom a petúnia továbbfejlesztett változatai. Ezek egy méteresre is lelógnak nyáron már az erkélyről és duplaszirmúak. Néhány éve olyanokat is vettem, amiknek a szirma cirkás, majd küldök képet.Ma megjött az idei csapat, egész délután ültettem. Most megyek locsolni.
A kertészet ismerős dolog, én két évvel ezelőtt voltam mindennapos vendég ott :-))
A mulcsról írnál egy kicsit bővebben? A kertünkben van egy elég hosszú út körben. Ennek a "burkolása" még nincs megoldva, többek között a mulcs borítás is szóba került, mint lehetőség. Én eddig csak nagyon drágán találtam mulcsot, azt, amit kizacskózva lehet kapni. Szívem szerint nagyban vennék, ha megfizethető áron lehetne valahol venni. Kb. 50-60 méter hosszú útra kellene valami borítást találni.
Ha más ötlete van valakinek azt is szívesen fogadnám, még nincs eldöntve, hogy mit is tegyünk rá. A lényeg, hogy valami természetes anyagból szeretnénk és lehetőleg nem túl drágán.
Kíváncsian várom a képeidet. További jó munkálkodást és sok sikert kívánok, üdv, Margit
Két éve halt meg édesanyám, és addig ő gondozta a kertet. Tele volt mindenféle gyönyörű virággal. Mára már a zömét ki kellett írtanunk, nincs időm egy ekkora virágoskertet művelni. mulccsal és kulé-kaviccsal próbáljuk körülkeríteni a virágokat, bokrokat. Talán így nem veri fel a gaz. Van két gyönyörű tulipánfánk, ami éppen most virágzik. Csodálatosak! Egyik rózsaszín, a másik meg fehér. Évekig nem hoztak virágot, míg az egyik évben "megfenyegettük", hogy most aztán kivágjuk. Abban az évben kezdett el virágozni. Talán megijedt :)
Lassan odaköltözünk a faiskolába, annyit járunk növényeket vásárolni. Egy csomó sziklánk van, amiból természetesen sziklakertet csináltunk. Meghagytunk egy kisebb részt, ahova hagymásokat, évelő virágokat szeretnék ültetgetni. Egy-kettő már van benne. Akárhányszor járunk kertészet felé, mindig kiszúrok valamit, és persze megvesszük. Szomszédasszonyomtól is kaptam valamilyen sásféle füvet.
Arra már a tavalyi sikertelen próbálkozások után rájöttünk, hogy ha valami szép, praktikus kertet akarunk, akkor teljesen előlről kell kezdeni mindent, ezért az összes virágot kiástuk, csak az örökzöldeket és a bokrokat, fákat hagytuk meg. (két tulipánfát, egy fantasztikus selyemakácot, négy közel 20m-es fenyőt)
Ha egy kicsit naposabb idő lesz, akkor majd készítek fotókat is. Sok tervünk van még a kerttel, de apránként haladunk. Mindig a kert egy kis részét tesszük rendbe, aztán megyünk tovább.
Nagyon jó ez a fórum! Sok ötletet lehet meríteni belőle!
Bocsi, hogy ilyen hosszúra sikeredett a hozzászólásom. Üdv: Bundik
Nos én töröm a fejemet, de nem jutok eredményre. Volt néhány ötletem, utánanéztem a Neten, de nem jött be egyik sem. Tehát én még nem tudom a választ Kartika fejtörőjére (bár azt írta, hogy ez most rém egyszerű :-)).
Szép napot és jó fejtörést mindenkinek, üdv, Margit
Először is köszönöm szépen az újabb képeket, hát van mit csodálnunk megint.
Piroska! Nagyon szép ez a virág, én nem ismertem eddig. Szerintem nyugodtan megírhatod, hogy hol rendeled, ez nem hiszem, hogy itt nálunk problémát jelenthetne bárkinek is. Én is rendeltem 2 évvel ezelőtt a tavi virágokat, és nagyon korrektül megkaptam őket. A Szalajka völgy nagyon szép hely, és gyönyörű ez a fotó a patakról.
Kartika! Megint nagyon szépeket küldtél, külön köszönöm, hogy megint van egy találós kérdés képünk.
Bezsa! Mesélsz majd a komposztaprítóról, ha kipróbáltátok? Kíváncsi vagyok hogy válik be. Nekünk is van egy jó nagy komposztálónk, de csak kézzel vágjuk bele a dolgokat, eléggé kicsinálja az ember kezét, főleg, ha sok van.
Julika! Várom majd az Ausztriában készülő fotóidat is :-))
Szép napot kívánok mindenkinek holnapra és jó nézelődést, üdv, Margit
Nekem ugyan nincs kertem, de az erkélyen évről - évre sok szép virágom van. Legalábbis nekem tetszenek. Nehéz volt az elején választani, mert ez egy olyan erkély ahol nincs félárnyék és nincs szélvédett hely. Egy csomagküldő cégtől rendelem minden évben, holnap jön a következő adag. Surfiniák, évről évre más színűek, amilyen a cég kínálata. (Nevet lehet írni?)
Küldök néhány képet. Az első egy virág közelről, a második a Szalajka vízesés, ahol tavaly voltunk az iskolával.
Szia Margitka! küldtem megint képeket, egy kis telet, majd egy kis nyarat. Egy újabb megfejtést (sajnos nem készültem igy képekkel és nem nagyon van) ami szerintem most rém egyszerű.Jó lenne aki tudja a választ, nem irná megy mindjárt esélyt adva a többieknek a találgatásra v. jó válaszra. Aki tudja,annyit irjon meg van a válasz!
Mozgosítsátok a fantáziátok. Üdv.
Szia Majorkaj! persze értem én, én is tudom hogy árban összehasonlithatatlanabbul olcsóbb, főleg ha többen mentek. Ezért keresgélem én a jó lehetőségeket, hogy ne kelljen fözöcskélni. Bár elmenni kajálni sem rossz, csak az már elég drága kint. Ez egy jó hely, merem ajánlani nektek. Este vacsi után lent maradunk az ebédlőben jó meleg van, jó hangulat, a sőr, bor üditő tea ingyen. Lehet lent kávézni, kártyázni, iszogatni aki szeret (ez benne van az árban) és a legfontosabb, hogy csodás helyen van! ti mikor mentek?? Pontosan hova?
Szia Kartika ! Igazad van én sem igazán szeretem az apartmant pontosan azért amiket írtál. De most erre esett a választás. Megbeszéltük a barátnőimmel, hogy itthon főzünk pár alapot amihez ott esetleg csak tésztát vagy rizst, krumplit kifőzünk. Tudod, hogy ott csak aludni jár a szállásra az ember. Max. eszünk egy párszor főtt ételt napközben ahol járunk.Eddig mi is úgy voltunk Ausztriában, hogy vagy szállodában vagy olyan panzióban ahol legalább félpanziós ellátás volt.
Sziasztok!
tegnap a párommal voltam a Brico Storeban, ő komposzt aprítót vett és meg körülnéztem a virágos részen, hát csak futómuskátli volt. Abból vettem egy jó párat, de más nem volt.
Kaptam még falra szerelhető virágakasztót, ami elég mutatós.
Vettem fűszernövény magokat, de csak hétvégén foglakozom majd velük.
Délután pedig a kivágott meggyfa ágait aprítottuk a fiammal, hát estére úgy elfáradtam, hogy csak nyögni volt erőm.
Törzshajlításból egy hónapra valót letudtam.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit