Ma tartom a húsvéti kalácssütésem főpróbáját! Meglátom, hogy sikerül, és küldök képet róla Margitkának.Szilikonos téglalap formában sütöm, hogy olyan alakú legyen mint a boltban kapható húsvéti tepsis kalácsnak, így jobban illetve szebben lehet szeletelni a sonkához.
Ja, még annyi, hogy a teljes-teljes kiőrlésű (csak tk liszt) kenyereket nagyon nehéz szépre csinálni gépben, ezért is sütök felesben, és a teljesen tk kenyereket kovásszal, sütőben gyártom.
Örülök, ha a fehér kenyeret megsütöd. Ezzel és ezután már könnyebb dolgod lesz. Egy kicsit nekünk is, ha segíteni kell. :-)) Nagyon örülök, ha küldesz képet most és a továbbiakban is, akkor is, ha esetleg nem tökéletes a kenyér. Ez is segít megítélni, ha probléma van, hogy mi lehet az. A kk = kávéskanál/teáskanál. Tehát nem a legkisebb kanálka, amivel valóban a kávét keverjük, mert az a mokkáskanál. Én a géphez adott mérőkanalat nem használom. Nem tudom, hogy miért, így alakult. Friss élesztőt csak a sárga csomagolású Budafokit ismerem, mást még nem láttam. Ez 50 g-os, ennek a 1/4, stb. részét írtam a receptjeimben.
Várom a képet, az e-mail címemet már biztos megtaláltad bal oldalon, alul. Valamint kíváncsian várom a következő beszámolódat. Sok sikert kívánok, üdv, Margit
Hú, hát ezt a problémát átérzem, az enyémhez sem volt! Ott ültem a konyhában és stoppereltem, meg hallgattam, hogy ejti-e a tésztát és mikor. A kismérő egy kávéskanál, kb. 5 ml, a nagymérő egy evőkanál, kb. 15 ml. A friss kockaélesztő elvben 5 dkg, azt kell harmadolni, negyedelni stb.
Batka,
sajnos nincs programtábla a használati utasításban. Igen, ilyesmire már én is gondoltam, hogy lehet, hogy nem jó a kiválasztott program. No mindegy, próbálkozom akkor a fehér kenyér receptjével a fehér kenyér (Weissbrot) programon, és majd annál akkor kifigyelem, hogy mit hány percig csinál a gép.
Köszi a tippeket!
Szia Margit!
Köszi a gyors választ és a szívélyes fogadtatást.. Igen, olvastam már a kezdőknek szóló tanácsokat is, csak én makacs voltam és próbálkoztam a tk. lisztes receptekkel. Amit tegnap sütöttem, annak a receptjét ismered, mert azt Te kreáltad, és Móni próbálta ki először. Csináltam képet is róla, és sajna egyáltalán nem olyan, mint Mónié. Elküldjem esetleg?
Legközelebb akkor megsütöm az általad javasolt fehér kenyeret. Lenne viszont néhány kérdésem a mértékegységekkel kapcsolatban. A fehér kenyér receptben szereplő kk. mértékegységek megfeleltethetők a géphez adott kis mérőnek? A friss élesztő esetében az 50g-os az egész? Vagy van más kiszerelésű is, és annak kell az 1/4-ét, 1/5-ét stb. venni?
További szép estét mindenkinek.
Tündi, én még azt tenném hozzá, hogy először a normál programmal süss (először sima fehéret, aztán mondjuk 1/3 tk, esetleg 1/2 tk liszttel), az én gépemen pl. a tk programmal nem lehet tk (de még fele tk-t sem) kenyeret sütni, mert túlkel, aztán beesik.
Közben megnéztem, hátha van fent az oldalon programtábla a gépedhez, hátha abból meg tudjuk állapítani, mi a gond, de az a Clatronic, ami fent van, annak a 2-es programja gyorsprogram, és az ötös a vollkorn (fura módon 10 perccel rövidebb ideig keleszt, mint a normál program! egyébként pedig ugyanaz a lefutása), vagyis nem ugyanaz, mint a tiéd. Szóval szerintem nézd meg a programtáblát is, hátha kiderül, mi a bibi (pl. rövid vagy éppenséggel túl hosszú a második kelesztési idő).
Épp most láttam Töki pomposodat, nagyon szép lett, gratulálok hozzá. Biztos nagyon finom lett. A képet rögtön hozom, köszönöm szépen. Nekem is adódik elég munka, de nem panaszkodom, korábban sokkal rosszabb volt a helyzet :-)) Pihenj és vigyázz magadra!! Minden jót, üdv, Margit
Sütöttem ma Töki pompost, nem kóstoltam meg majd holnap,remélem izleni fog. Képet kérlek hozd át az NLC-ről. köszi.Sajnos nagyon sokat kell melóznom ma is 10 órát dolgoztam és nagyon elfáradtam de főzni muszáj és igy lett a Töki pompos.Remélem te nem dolgozol ilyen sokat. A kerti munkára már nekem energiám sincs.
Hú, ez gyors volt, köszi. Nagyszerű lett így! Csak a cukor dolgokra (mennyi édesítőszer helyett mennyi cukor, és az mennyi folyadéknak felel meg) gondoltam, de az belekerült! De jó, de jó! :-)
Örömmel köszöntelek. Megértem, hogy egészségesebb kenyeret szeretnél sütni, de érdemes néhány kenyeret kevésbé egészségesre sütni, hogy aztán a többi már probléma nélkül sikerüljön. A kezdőknek szóló kis összefoglalóban elég sok mindenről van szó, többek között erről is. Érdemes elolvasni, ha még nem olvastad és van egy kis időd rá. Javasolom, hogy az ott említett fehér kenyeret süssed meg elsőre, lehetőleg változtatás nélkül, illetve, ha változtatsz valamin, akkor azt pontosan fel kellene jegyezni. Ennek az eredményességétől függően már tudok/tudunk segíteni, hogy mi lehet a probléma, ha van egyáltalán. Ismeretlen receptben sajnos nem tudok segíteni, lefeljebb ha bemásolod, hogy mi szerint sütöttél. A 100 %-ban teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér nagyon nehéz dió így elsőre, semmiképpen nem javasolnám, hogy most rögtön ezzel kísérletezz.
Várom jelentezésedet és a véleményedet, mit szólsz a kenyérjavaslathoz, aztán válaszolok ismét. Üdv, Margit
Sziasztok!
Új vagyok itt a fórumon, bár a weboldallal már néhány hete barátkozom. Ennek pedig az az oka, hogy vettünk egy kenyérsütőgépet. Sajnos átütő sikerről még nem számolhatok be. A masina egy kétlapátos Clatronic. Főleg egészségesebb (teljeskiőrlésű lisztből sült) kenyereket szeretnék sütögetni. Először a használati utasításban levő receptet próbáltam ki, abban korpás kenyérnek hívják a teljeskiőrlésű búzalisztből készült kenyeret. A 2-es (Vollkorn) programon készítettem, és bár ehető volt, de a közepe beesett. Azóta próbáltam már más receptet is, most utóljára (tegnap) azt a teljeskiőrlésű búzakenyér receptet, ami itt fenn van és Mónika próbálta ki először. Nem volt itthon aszkorbinsavam, ecetet raktam bele helyette. Valamint lemértem, az egy pohár kefír nem volt 1,7 dl, csak 1,4. De a tészta így is szépen összeállt. A kenyér mégsem lett szép, a teteje megint csak visszaesett. Szóval összességében az a problémám, hogy mindig visszaesik a teteje, egyszerűen még nem sikerült olyan kenyeret sütnöm, aminek domború a teteje.
Ötleteket, tanácsokat szeretnék Tőletek kérni, hogy mit csinálhatok rosszul. Eddig kb. 5-6 kenyeret sütöttem, és nem adom fel, csakazértis megtanulok kenyeret sütni a géppel. :-))
Köszi Batka, darálós kekszet szeretnék gyártani. Megvallom, olyan húsdarálóból kijövőt szeretnék. Most jól megírtam. De nem adom fel. Egyébként nem rossz ötlet, amit felvetettél, mert én is kijegyzeteltem a fehér kenyér és a síma kalács recijét, mert van, amikor ezeket szoktam variálni. Nálunk a fiúk ugyanis, nem nagyon szeretik a tk.liszteket, meg a rozsos, magvas dolgokat sem, ezért jó, ha kéznél van az alap recept. Még a kiflikre is fogok valamit lejegyzetelni, olyat, ami tölthető sósan ill. édesen, valamint egy muffint is akarok. Aztán ha különlegeset szeretnék, akkor irány a receptgyűjtemény, vagy a csalogató beszámolók és az étvágygerjesztő fényképek. Üdv. Nelly
Kedves Margit! Ha nem nagy fáradság, megtennéd, hogy Alaprecept vagy hasonló néven összemásolgatod a kalácsod alapreceptjét plusz a tudnivalókat (az alaprec. név talán azért lenne jó, mert elöl lenne az ábécérendben, a lap tetején)? Nekem a 60 dekás változat is elég lenne, tudok osztani :-) Nem is tudom, hány kalácsságot végigkattintgattam, mire megtaláltam, hogy mennyi édesítőszernek mennyi cukor felel meg, és annyi cukor mennyi folyadéknak. Most már megvan, fel is írtam, de hátha másnak is hasznos lenne, aki nem édesítőszerezik.
Sajna kereső ügyben nincsenek jó híreim - ez onnan jutott megint eszembe, hogy persze nem emlékeztem, mennyi cukrot tettem a kalácsba, amikor először sütöttem, talán a receptben megadott tíz dekát, de mintha Jégkása vagy Kartika is írta volna, hogy több kell, és nem tudtam eldönteni, mennyivel több, és arra sem emlékeztem, ők pontosan mit is írtak.... Szóval bonyolult az élet :-))
Nelly, kekszet turmixgépben is lehet darálni. Ha viszont a darálós kekszre gondolsz, azt nyugodtan kinyújthatod, és kiszaggathatod különféle formákkal vagy derelyemetszővel formázhatod, a látvány más, de úgyis az íze fontos.
A sajttal kapcsolatban a fokhagyma nekem is eszembe jutott már, de lehet bele tenni szerintem snidlinget vagy diót is, akár egy kis piros pritaminpaprikát valami zöld mellé.
Nelly! A kertbe nem jutottam ki, de a hideg miatt nem is bánom. A gyerekek megint konténert pakoltak én meg sütök egy kis zsömlét. Jó lenne, ha már tényleg a tavaz lenne itt, a télből elég volt.
Kartika! A kelesztés miatt nem reped ki a kenyered. Korábban az NLC-n többen is tettek fel képet, és sokaknak kirepedt a kenyere, de ez teljesen normális ilyenkor. A kenyér tetejét én sem szoktam lekenni tojással, csak a kiflit (ezt is csak vizezett vagy tejes sárgájával) illetve egész tojással a kalácsféléket.
Sziasztok! Margitka, én hetente egyszer sütök dán kenyeret, mert szeretjük, formás és jól eláll. Nekem még soha nem repedt ki! igaz én kelesztem kb. 15 percet, nem nézem az időt, csak ha már szép nagy zsupsz be a sütőbe. És mivel egy egész tojás nem kell a tetejére és ha nem csinálok mást nem gazdaságos ezért a legutolson is látszik, hogy nem kenem le a tetejét tojással, csak egy kis vizes kézzel és a spricceléskor is kicsit spriccelek rá, mikor sül.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit