Nelly! Az ajándékozás már nálunk is jelképessé vált. Amíg kicsik voltak a gyerekek, addig volt valós ajándék, ma már csak a keresés öröméért szoktam egy kosarat eldugni, minimális beltartalommal. Csokit idén biztos nem veszek, ajándékot már régóta nem, így nem is tudom, hogy az idén lesz-e kosár :-))
Jégkása! A pontos kefír mennyiség 1 nagy doboz (450 g-os) és 1 liter tej. A sajt 31,4 dkg lett, már a hűtőben van. Majd csinálok róla képet és felteszem, valamint leírom azt is pontosan, hogy csináltam. A képeket kíváncsian várom.
Fáradtságom ellenére, mivel nagyon finom lett a Töki pompos , ezért ennek a tésztája alapján sütöttem túrós lepényt, a maradékból pedig egy kis epres kalácsot.Az finom lett a lepényről majd holnap és képet is küldök majd. A sonkámat ma megfőztem, holnap tervezem a levéből székelykáposztát.A sajtra én is kíváncsi vagyok várom a beszámolódat és szeretnék pontos kefír mennyiséget, ha lehet. :-))
Szia Kartika! Most egy kicsit elszégyelltem magam, mert bizony nálunk már nincs ajándékozás. Persze, amíg kicsik voltak a gyerkőcök, akkor tényleg emlékszem, minden volt. De ma már, ha tehetem, elmenekülök hétfőn itthonról, mert már csak a szomszédok kisgyerekei jönnének át, és csak a pénzért, mert igaziból nem is mellettünk laknak, hanem az utca legvégén, és nem is ismerjük a szülőket, csak látásból. Ez meg már kellemetlen. Így aztán mindig elmegyünk valahova 1-2 napra az üdülőnkbe. Most nem tom mi lesz, mert apósom nem merjük még hosszabb ideig egyedül hagyni, bár már javul az állapota, de még csak 1 hete van itthon. Talán Kunfehértóra le tudunk menni, mert az nincs messze, és ott lehet horgászni. Szóval főzni azért kell a családnak, csak mi is viszünk el belőle, hogy ott csak melegíteni kelljen. De azért most nem tudok lelkesedni. Ez már a depi jele? Remélem, nem, csak túl sok volt mostanában. De majd itt töltődöm. Bár az előbb is elment a net, azt hittem, felforr az agyvizem, épp a reci írás végén. Kezdhettem újra. Szóval majd kuksizok. Nelly
Most láttam a képeket az NLC-n. Nagyon szépeket sütöttél, de a kisfiad..... valami fergeteges :-)) Régi emlékeket idézett fel bennem. Egyzser az én gyerekeim is egy rettentő sűrű, paszta szerű krémmel kenték végig az egész fürdőszobát. Szinte lemoshatatlan volt :-)) Jópofa dolgok ezek, persze főleg utólag. Akkor már csak nevet rajta az ember, tényleg.
Köszi. Anyukám azt mondta, miután mutattam neki a receptet, hogy ez az amit ő is csinált, csak ő kihagyta belőle a tölteléket és helyette,meggyet dugdosott bele.Én is így fogom csinálni.
Segitsetek! valaki leirta, hogy kell beirogatni ide a gépe milyen köz, milyen jel stb.. nem találom! nincs most lelkieröm keresgetni, de kimásolnám. Hol van???
Szia Szokimoki! Szerintem semmi baja nem lesz tőle, de gondolom ez egy kötöanyag benne? (hülyeség?) a folyadékkal variálj, az a lényege, hogy sürü kell legyen, mert máskép nem marad meg a forma. Belenyomod a formába és ügyesen szétnyitod, a lukba töltöd a tölteléket (nemcsak a megadott recept szerinti lehet) és ráülteted a háztartási kekszre. (ez a jó csak, mert többi hamar megázik, ez jól birja) Sok sikert!
Kedves Nelly! Én nem sütögetek, hulla vagyok, egész nap meg nem álltam annyi volt a meló, utána az SZTK-ban voltam jó sokáig, majd intéztem még a dolgom. Mire hazaértem a fülem is log. Majd hétvégén megy a sütés főzés. Talán holnap elkezdek valamit este már. Én is fantáziálgatok mit kellene csinálni. Igazán nem nagyon leszünk itthon, nem lesz nagy húsvétolás. (inkább pihenés) A lakás rendben, barka ágát feldiszitek kis fatojásokkal, ajándékok már becsomagolva. Vasárnap jönnek fiamék ebédre, akkor lesz egy kis mozgás.
Annyira egyszerre írtunk, hogy biztos nem olvastad még amit írtam :-)) Nekem most egy gesztenyés, csokis csigám sül, és egy pici kenyeret bedobtam a gépbe, mert a fiamnak nincs reggelire való. Fele tk liszttel, egy kis kovásszal és joghurttal, egy teljesen egyszerű kenyérke.
Kíváncsi vagyok a receptre, mindjárt meg is nézem, üdv, Margit
Sziasztok! Nagy a csend! Mindenki sütöget talán? Meséljetek, miket, mert nekem valahogy nem fog az agyam, elég sok mindennel el kell most bánnom. Hátha kapok ihletet. Ja, és van egy recim, mindjárt be is írom, nem bonyolult, nálunk ez a sláger. Ezt bizti, hogy meg kell sütnöm. Nelly
Majd beszámolok róla részletesen, egyet azonban már most tudok, hogy rettentő pici sajt lesz belőle. Számítottam rá, mert tudom, hogy 1 ltejből pl. nagyon kevés túrót lehet kinyerni. Majd lemérem készen a súlyát. Ha beválik és csinálok máskor is, legalább 2-3-szoros adagot fogok, az biztos. Tettem bele snidlinget és egy pici sót és majd beforgatom egy kis vegetába. Mire a gesztenyés, csokis csigáimmal kész leszek, addigra már biztos hűtőbe tudom ezt is tenni.
Szerinted ha kihagynám a piramis sütiből a tojásokat, az gond lenne?Nem szeretem a nyers tojásos dolgokat. A tiramisuból is kiszoktam hagyni. mit gondolsz?
Itt vagyok, de csak picit jöttem, még vacsora ügyben van egy kis dolgom, valamint másodszor dagasztja a gép a kalácstésztámat. Kipróbáltam a sajtot, ez most már hűl felakasztva, majd mesélek róla.
Rövidesen jövök, további szép estét mindenkinek, üdv, Margit
Akkor jó. Most nézem, hogy amit találtam receptet, amellett is ez a műanyag volt lefényképezve.Csak a halovány emlékeimbe valami fém él, amit Anyukám ismerőssel akart megcsináltatni,csak nem jött össze.
Már alig várom, hogy kipróbáljam.Szerintem holnap lesz a napja, a héten sajna úgyis kényszerpihenőn vagyunk a gyerekekkel. Beteg a nagyobbik.
Sziasztok !
Tegnap+sütöttem a baconos tekercset,húúúú! az ngyon fini lett.
Nekem a húsvéti kalácsra van egy recim amit tavaly is sütöttem és nagyon fini lett.
Koszorúba fontam és 4 főtt tojást alufóliába csavarva tettem a tetejére úgy kelesztettem, sütöttem. Mikor tálaltam a tojások helyére festett tojást tettem.
Mi lesz a menü ? erre nem ír senki?
Üdv ! Nogea
Képzeld, ma egy kedves barátnőm vett nekem piramis formát, igaz nem a fém hanem műanyag. 350 ft-ért. Kifogom próbálni, amint meglesz minden hozzávaló! Köszönöm a kedvességed, ha estleg hamar eltörne, akkor lehet, hogy megkérlek egy fémre, ha neked is az van. De remélem beválik ez is.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit