A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Hát meg nem mondtam volna a megfejtéseket. Pedig az első képen lévő növényt már több helyen is láttam. Miért tengeneél túl ezen a topicon, azért van, hogy megmutassuk a képeinekt és beszámoljunk. Főleg ez elsősorban a Te oldalad. És olyan jó nézni, hogy más mennyit tud dolgozni a kertben, szépítgetni, csinosítani.
Ha hétvégén kijutunk a kertbe és még nyílnak a nárciszok, tulipánok, akkor én is csinálok pár képet. Anyukám dolgozik a kertben nagyon sokat, már virágzik az eper, a borsó és retek már kikelt,a sütötök palánták at is már kiültette. Ki szeretnénk menni bográcsozni 2 szomszéd családdal. De hát esőt mondanak.Üdv.Julika
Meghoztam a mai képeimet a kertről. Megérkezett a mulcs és délután ki is szórtuk az utakra, illetve egy korábban nem tervezett, de kitaposott ösvényt is megcsináltunk kerti útnak.
Megfeleltünk az elvárásoknak
A bal oldali út lett az új, itt eredetileg nem volt, de szükség volt rá.
Megígérem, hogy egy kicsit békén maradok a saját kertünkkel, mert egy kicsit túltengek itt mostanában :-)) Majd, ha szépen virágzik valami, akkor azért azt megmutatom.
Küldjetek szép képeket, biztos másoknál is éledezik a természet és van mit megmutatni, üdv, Margit
Örülök, hogy tudtam valami újat is mutatni :-)) Köszönöm a linket, már nézelődtem és találtam is ígéretes dolgot, csak árak nincsenek feltüntetve. Majd felhívjuk őket telefonon. Tó és a Duna is itt van a környékünkön, de nem tudok olyan helyet, ahol lehetne nádat kapni. Sőt, a Duna-Tisza csatornán kimondottan tilos nádat vágni. 15 évvel ezelőtt még nem vettük komolyan ezt a tiltást, ma már kicsit félszegebbek lettünk Ha más nem sikerül, akkor megyünk Pécsre télen
Még egyszer köszönöm a tippeket, azért kérem a többieket is, hogy írjanak, ha van valakinek a tarsolyában egy jó kis nádlelőhely. Előre is köszönöm, Margit
Nincs a közeletekben halastó? Én itt Pécstől délre tudok legközelebb olyan helyet, ahol bárkinek vágnak, ha kér. Magántulajdonban van, de a tulajjal lehet beszélni. Gondoltam, hátha arra is van valami hasonló. Barkácsáruházakban csak azt a csavart nádkerítés-szerűséget árulják? Találtam egy ilyet is: http://nadteto.lap.hu/
A füvet nagyon nehéz frissíteni, utánvetni. A friss vetést egy ideig nem szabad géppel nyírni, ezért kompromisszumosan vagy lenyírod a többivel mégis és akkor szinte semmi nem marad meg belőle, vagy nem nyírod, de akkor a többinek ártasz nagyon. Talán ősszel lenne érdemes az utánvetéssel próbálkozni, akkor már a régi nem nő olyan intenzíven, így talán kibírná, ha tavaszig nincsen lenyírva.
Azért hozzál képet majd, biztos vannak szép részek a kertedben az idén is, üdv, Margit
A múltkor olyan hathatós segítséget kaptam mulcs ügyben, hogy eszembe jutott még egy kérés-kérdés, amiben segítséget kérek.
Szeretnék én nádat keríteni, annak a szaletlinek a tetejére, amit tegnap mutattam. Erre keresnék valami nagyon olcsó megoldást, amiből aztán mi meg tudnánk csinálni a nádtetőt. Akár, ha egy olyan helyet tudtok, ahol le lehet ősszel szedni a nádat, mert különben csak leégetik télen, vagy bármi más megoldás érdekelne, ami elérhető.
Előre is köszönöm, ha tud valaki valami jó ötletet és megosztja velem, üdv, Margit
Még mindig nem tettem fel a kertemről a képet, nem is igen van mit nézni a fenyőimen kivül. De azok meg olyan nagyok, hogy nem tudom bevenni őket. Engem is fű érdekelne. Nagyon tönkrement. Nem birja a nagy szárazságot locsolás nélkül és el is öregedett. Valami kis vérfrissités kellene. Hétvégén megprobálom felgereblyézés után beszorni friss fümaggal és locsolni 3 napig. Hátha lesz belőle valami. nem tudom hogy kéne felfrissiteni ugy hogy ne kelljen a kb. 120 négyszögölt felásni??
Köszönöm a válaszodat, remélem sikerül a tervezett út. Tavaly is elég sok felé voltunk a gyerekekkel és most, hogy itt a jó idő, rövidesen szeretnék megint nekiindulni egy kicsit az országnak :-))
Most mindenesetre kiballagok a kertbe, hogy az is haladjon :-))
Az index Virágoskert fórumában (a kerti tótól egy lépés fel, és általában a lista elején van) épp most tett fel képeket Kiskertész a pécsi kertjéről! Úgy néztem, főleg még a hagymások uralják. Nálam a déli fekvésű teraszon jó meleg van, a kökörcsinem már az utolsókat virítja, a Saxifraga és a Phlox most borult teljesen virágba, a tulipán viszont már elvirágzott. Épp bimbózik a lila virágú margitvirágom és a szegfüvek, ez lesz a következő, májusi menet. Tavaly előtt lefotóztam őket egy kölcsöngéppel, majd keresek képeket, hátha vannak jók.
Jégkása küldött képeket a kertjéről. Azt írja, hogy náluk még késnek a növények, mert még mindig hideg van. Nos a Babarózsa felénk már mindenütt teljes pompájában nyílik, az ő képén létszik, hogy csak ezután fog igazán kinyílni. Én sem lakom nagyon délen, milyen különbség lehet akkor Szeged, Pécs magasságával A képek nagyon szépek, köszönöm őket Jégkásának, üdv, Margit
Nagyon is érdemes! Debrecenből autóval kb 1 óra az út. Nálunk Debrecenben is van állatkert, de ez a Nyíregyházi már nem is állatkert hanem vadaspark! Gyönyörű, és 3 óra nem volt elég, hogy bejárjuk. Igaz, gyerekekkel. Vannak pingvinek, ezek az úszó ízék pedig a jeges medvék!Nagyon aranyosak voltak, ahogy úszkáltak, és pont úgy van megcsinálva, hogy a víz alatt is lehet látni őkrt, a pingvineket és a fókákat is.A zsiráfot a gyerekek etették, mert olyan árok van körülöttük, hogy a feje pont velünk egymagasságba esik. Itt nagyon szép nagy helyük van az állatoknak. Tényleg egy élmény volt még nekünk felnőtteknek is!Ha tehetitek, ne hagyjátok ki! Igaz 1200ft/felnőtt a belépő, de nem járunk ide mindennap!Meg a sóstói fürdőről is sok jót hallottam, de oda még nem jutottam el.(Ez is Nyíregyházán van)De nem beszélek magunk ellen, mert Debrecen is szép, itt is van látnivaló, remélem eljutottok ide, ahogy tervezitek.
Szokimokiék ma Nyíregyházán, a vadasparkban voltak, innen küldött nekünk képeket.
Szokimoki! Köszönöm a képeket. Majd mesélnél erről a vadasparkról egy kicsit? Nyíregyháza azon kevés városunk közé tartozik, ahol még sosem voltam. Debrecenbe szeretnék elmenni nyáron a gyerekekkel, érdemes továbbmenni ebbe a vadasparkba? Nem tudom, hogy Debrecenig eljutunk-e egyáltalán, de remélem sikerül
Hoztam még három képet a kertről. Az elsőn az új muskátlis ládám található. Most csinálta a férjem és nekem nagyon tetszik a maga rusztikus egyszerűségével. Egy rossz kolbászkeverő teknőből lett, ennek csinált a férjem egy lábat, hogy a fű ne menjen tönkre alatta.
A következő a tóról megint, de most a patakdomb felől, .....
....és végül a fenyő, amiről már ígértem képet:
Kartika! Igen, elég nagy a kert, több mint 300 négyszögöles a telek, de a ház és a pince elég sokat elvesz belőle. A tó csak a lakás mellé való szerintem is, napi elfoglaltságot ad, nem igazán lehet magára hagyni.
Julika! A tó, illetve a környékén, az egyetlen amit (viszonylag) készen vettünk, az a patakelem, amit említettél. Szerencsésen találtam egy kifutó készletet, amit nagyon kedvezményesen lehetett megvenni. Eredetileg betonozni akarta a férjem, de ez egyszerűbb és talán szebb is lett.
A kert még nem igazán szép, de nagyon igyekszünk, hogy az legyen. A fű elég ijesztő állapotban van, de talán sikerül a nyáron rendbe rakni. Tavaly a nyár második felében elromlott a fűnyírónk és csak most vettünk másikat. Ez eléggé megviselte a füvet, és vannak még befejezetlen dolgok is, mint például egy szaletli. Na, mutatok erről is egy képet, ezt is ma csináltam, de nem akartam eredetileg feltenni.
Szia persze! A levél a lényeg, azt kell lezuhanyozni, hogy tiszta legyen és tudjon párologni, meg a zuhannyal egy kis párásítunk szegényeknek. Hiszen ezek tropusi növények és élősködök. Talán azért jó nekik az esőviz, mert abban van kis kaja??
Kartika ! Aranyos vagy, köszi, hogy segítesz. Amikor zuhanyozod akkor a levelét is le szoktad zuhizni ? Kipróbálom ezt is. Megpróbálom most hetenként lezuhizni, felforralni a vizet és lehűteni úgy locsolni valamint a tápoldatot adni nekik. Lehet, hogy veszek agyaggranulátumot. Aztán várok, mint eddig. Majd csak történik valami kis virágzás. Viszont van 3 darab Tillandsiám és abból is az egyik minden évben virágzik, most bújik megint a kis virágja. Köszi :Julika
Julika! én is most tanulgatom a kezelésüket. Nekem is a fakéregben van, még nem ültettem át őket. A vizforralást is olvastam, hogy az esővizet (lágyvizet szereti) szoktam esővizet is gyüjeteni. Nekem is ilyen a lakásom, nálunk is süt egész nap a nap. Én is egyszer tápsózom hetente (ha el nem felejtem) Nekem a diszkaspó alján van az a golyó agyaggranulátum és amikor locsolom azon maradhat viz és tud párologni. Nagyon szeretik a párásítást de én sem tudom csinálni, mert parkettám van. Ha van időm (sajnos már régen csináltam) akkor le szoktam zuhanyozni!
ennél több ötlet én sem tudok adni neked.
Én is voltam az utazáskiállításon, nagyon szépek voltak a virágkompoziciók, hogy irigykedtem, mennyit meg tudtam volna venni. Valami csodás a természet, milyen csodákat tud produkálni
a tápso amit én használok egy olcsó van egy dr. Garden: bonsaidoktor bonsai és orchideafélék tápoldata, a másik Agro: orhidea tápoldat
Szia Kartika ! Az Orchideáim kifjezetten a saját "földjükben" vannak. Tudod a fa kérges közegben laknak. Én nem szoktam felforralni a vizet, de ezek után kpróbálom. Most a kiállításon vettem egy tápoldatot nekik amivel higítva hetente egyszer kell locsolni. Egyébként általában hetente 2-szer, max 3-szor locsolom. A tálból kiöntöm a plusz vizet. Ugyanis nálunk télen-nyáron nagyon meleg van. Télen 26 fok, nyáron pedig 30 körül, emrt egész délután süti a szoba ablakot a napocska. 3 éve vettem én is kettő olyat aminek csak levele volt illetve még nagyon fiatalok voltak és képzeld abból az egyik az minden évben egyszer virágzik. Kb. június-júliusban. Most is hoza már az új eveleét és utána szokott virágozni. 2 olyanom van ami már több mint egy éve nem virágzik, de él, hozza az új hajtásokat, leveleket, és léggyökereket. Szivesen veszem még segítségedet, és ötletedet, ha tudsz nekem segíteni, mert nagyon szeretném ha nekem is virágoznának. Milyen gyakran kell átülteni Őket és mikor ? Milyen tápsót hsaználsz? Ekőre is köszi. Üdv.Julika
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit