A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Kartika olyan üvegházat kellene csináltatni a virágaidnak, mint az akvárium, csak laposabbat. levehető tetővel, hogy locsolgatni lehessen őket és akkor a párásítást is talán meg lehetne oldani. Lámpát is lehetne a tetejére tenni úgy, mint a halaknak. Locsoláshoz láttam már valahol olyan műanyag locsolókannát, aminek hosszú, vékony kiöntője van. Abba több víz férne és azért még oda férnél a virágok közé. Ha nekem mind ez meglenne, akkor sem lennék képes így nevelgetni őket. Minden elismerésem és írigységem a Tiéd!!!
Hát igen, lehet hogy megszállott vagyok!!! (ah dehogy!) de ha már meg vannak, akkor életben kell tartani őket. Mikor megvettem őket kint nem tudtam mit veszek a nyakamba. Gondoltam, nem lesz egyszerű, de ezt nem hittem volna!
Kenyérke, amivel felszivják az injekciót azzal a müa. szivattyúval locsolom őket. Hát elég macerás. A legnagyobb bajom az, hogy nem tudom párásítani őket. Keveset vagyok itthon, késő este tudom ápolgatni őket, de több fényt szeretnének. Pedig a terasz előtt vannak.
Bezsa! ez a papucs! rém édes, már kinyilt a másik is.Csináltam róla képeket, de nem lettek jók sajnos.(nagyon sajnálom, valami gubanc van az egyik gépemmel és pont azzal csináltam)
Párocskám rendkívül odaadással műveli az a darabka földet, amit már korábban biztosan említettem.
Természetesen engem is kellően mozgósít. Cserépszállítás és vashordók alatt nyögött szegény Csili-Vili nem egyszer.
Ma ülünk a TV-előtt s fájlaljuk az Adzsária adó Hot-Birdre költözését, amikor A. felkiált: Azt, azt a virágot fogom a telekre ültetni! A nagypapának gyönyörű volt a telkében.
Már előre látom a sorsom. A nagypapa valahol Ukrajnában már rég halott. Az a kert is már csak egy gyerekkori emlék. De nekem fel kell kutatni, hogy itt van-e ilyen virág s hol.
Pompás ez az internet! Nem győzöm dícsérni. Ime erről volt szó:
Vinca minor Normál kerti talajt és közepes vízellátást kíván. Elsősorban árnyékba való, de rendszeres öntözés és gyomlálás mellett a napon is megtartható. Kiváló gyeppótló. Szép, egyöntetű alapot szolgáltat a tarkalevelű babérsom, a fehér nárciszok, savanyú talajon pedig a havasszépék számára. Alkalmas ezenkívül árnyékos sírok beültetésére, sziklakertbe, kőedénybe, északra néző meredek rézsük megkötésére.
Kartikám ez a papucs? Tündéri! Hát amit Te csinálsz velük arra nekem nem lenne türelmem. Nálam egyenlőre csak a nagyon masszív virágok élik túl. Majd ha az iroda kiürül akkor nagyon jó kis teleltető helyet tudok nekik kialakítani. Nálunk padlófűtés van és ráadásul én fázós vagyok.
Sziasztok!
Kartika! Eddig úgy néz ki hogy az orchideám nem hullat több levelet, bár nem akarom elszólni magam!
Amióta bevittem a fiam szobájába, ott éjszaka megy a hidegpárásító, remélhetőleg jól érzi magát a z orchidea. Ez úgy néz ki hogy jót tesz neki.
Sziasztok! Kartika, nálam 24-25 fok körüli hőmérséklet van a lakásba mert én fázós vagyok..De anyuéknál 20 fok körüli miliőben is nagyon jól érzi magát..Sztem nem lesz gond!!
Sziasztok! Kérem szépen megdicsérni a szép kis papucsorchideámat. (lenti kép) annyira édes, most még van egy bimbója, napról napra nagyobb, olyan szépen fejlődik, remélem kinyilik!!
Batka, tudom hogy méregdrága a termék, én is beléptem, hogy saját magamnak olcsóbban megvegyem, és kellett belőle az unokának, ami használt.Nagyon sok orvos ajánlja mert tényleg sok hasznos van benne, és mivel minden másra elkölt az ember feleslegesen azt gondoltam nekem megéri. Sok szem van benne, sokáig jó, de tényleg 2-3 hónapig vagy tovább szedni kell.
Gabye, köszi hogy irtál a tartásáról, remélem birja majd nálam mert itt soha nincs 16 fok, csak ha nincs fütés és nem süt a nap, de szerintem még akkor sem.
Bau, nem tudom melyik az ehető, melyik nem én nem szoktam enni, de Indonéziában (és gondolom más távol keleti országban) úgy árulják az óriási nagy leveleket a supermarketbe becsomagolva fóliába mint nálunk a kenyeret. sterilen, gusztán. És viszik az emberek. Hideg vizbe teszik és isszak és millió minden másra használják.
Julika, nekem az erkélyen a mangnólia ontja a leveleit, éjjel behozom, nappal kiviszem! van egy másik virágos fútónövényem, igaz a telekre vettem, de hajt mint az örült! hétvégén ha világosban itthon vagyok lefényképezem, ezt is ki be hordom. A Cymbidium orchideát is, mert a hideget szereti, 2C fok, de nem a fagyot. most a növényeim is leterhelnek. Tiszta hülye vagyok, ezzel az orchideákkal is! most kitaláltam, hogy a mini cserepeket, amik némelyik egy gyűszűnyi mert olyan pici benne a "bébi" mint gondoltok hogy locsolom??? várom a választ! nem spriccelem! a parketta és butor miatt ez nem játszik!
Egyszerűen kíváncsi vagyok erre a csodanövényre, amiből annyiféle csodaszert gyártanak, amit még terjesztéssel foglalkozó orvosok is olyan vehemesen kínálgatnak.
Tegnap kint voltam a kertben. Képzeljétek a barka teljesen ki van pattanva (pedig ugye Húsvétra szokott lenni), az orgona rügyezik, a krókusz virágzik és a cseresznyefának is meg vannak duzzadva a rügyei. Hát, ebből mi lesz, ha minden ezek után fog lefagyni.
Bau ! Te az aloe levéllel kened a viszeres lábadat ? Vagy valamilyen aloe készítménnyel ?
Lányok/Asszonyok Aloe!...Jelentkezési sorrenben felírtam a neveket...Addigra talán mindenkinek lesz egy kölyök..Nem gomboltam, hogy ekkora sikere lesz, de örülök neki....Elviszem a nagyasszonyt is és kisorsoljuk!!
Kartika, csak azért írtam be, hátha vkit érdekel - nekem konkrétan egy orvos ajánlotta, hogy ő ezektől gyógyult meg, és azóta buzgón terjeszti a hírüket. Nekem ez szimplán megfizethetetlen, mert rendszeresen kell fogyasztani (kezemben a katalógus, onnan tudom).
Egyébként nekem is van egy aloé növénykém, de nem falatozok belőle :-) Egy fia van csak, pedig már régóta megvan. Még emlékszem is, egyszer a Penny Marketben volt kaktuszvásár, és pár száz forintért lehetett kapni mindenféle vidám pozsgást, csak nem volt ráírva, hogy melyik mi, azt az Aloe meg egy Crassula kivételével utólag próbáltam kinyomozni.
Zamioculcasom is van, illetve ez már a szaporítvány, a legjobb, hogy az ablaktalan fürdőszobában is tud élni! Így nem kell, hogy növénymentes maradjon, csak mert nincs túl sok fény. Igénytelen, de dekoratív növény.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit