A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Angi ! Ilyen jácint nevelséről még ne mis hallottam, de nagyon tetszik az ötelt. És ahogy leírtad teljesen elképzeltem magam előtt a látványt. Hát mit mondjak megmosolyogtam.
bezsa: hűtőben úgy szoktam jácintot nevelni, hogy fogom a virághagymát, akkora üvegre, vagy vázára teszem, ami kislyukú, nem engedi beesni a hagymát. A vázába annyi vizet töltök, hogy éppen csak ne érjen hozzá a hagymához. Papírcsákót nyomok a fejébe, és irány a hűtő.
3-4 hónapig nevelődik ott, miközben először gyökeret, majd leveleket is hoz. amikor megjelennek a virágbimbók, akkor kiveszem a hűtőből, de a papírcsákót még rajtahagyom addig, ameddig el nem kezd kinyílni a virág.
masala ha jól látom ami a fa körül van az pedig mahonia mindenszentekkor a krizanténnal gyönyörü vagy egy karácsonyi asztaldiszbe levélfénnyel lefujva.most virágzik ugye de ahogy látom neked az nagyon magas vissza kellene vágni és akkor lentröl jobban megbokrosodna.
masala az a sárga virág aminek fehér a széle mini tulipánt amikor hollandiába voltam én is hoztam de lassan kipusztul még nekem is van 3db a 10-ből de sajnos megeszik a bogarak vagy a pajor mert szép lassan eltünek a hagymák.
bezsa gyönyörü az amariliszed nekem is van 1 ugyan ilyen tavaly kaptam akkor rendesen nyilt 2 száron 4-4 virágot hozott most kb.2-3 honapja csücsül a földbe most is két bimbo indult meg rajta de kb 2 cmnél megáltak van egy csomo fehér piros csikosom azokkal ültetem 1 ládába azok lassan nyilnak ez meg csak van.Egy idős nénitől vetünk most is 6 db nagy hagymát és kiültetük a szabadba de ott is elégé betegesen jön pedig tavaly is igy csináltuk és olyan szépek voltaka templomi sátras ünnepkor vittem ki a temetöbe és egy hétig birta .
Elküldtem gyorsan aképeket mielőtt kidobna és kezdhatném előlről.
Az első képen sárga cukkíni és kigyó uborka palánták vannak.
A másodikon sárga koktél paradicsom.
A harmadikon bazsalikom és a szélén most bújik ki a paradicsompaprika.
A negyediken az én kedvenc kis fám. Úgy 6 -7 évvel ezelőtt azt hittem, hogy lesz időm bonsaival foglalkoznom Akkor gyüjtöttem ezt a kis fát. Akkor még csak 10 cm-es volt. Törpe fa lesz belőle.
Az ötödiken kinyílott a másik amarilliszem is. Hatalmas virágai vannak.
Nelly ez érdekes, mert mindenhol azt irják, hogy egynyári! én meg most mikor rendeztem kertet (mivel én is átteleltettem hátha kihajt) úgy vettem észre hogy csontra elszáradt. Kár mert szeretem, jó az illata és birja nálam a homokos talajt.
Kartika! Nem fogod elhinni, de nekem a mézvirág tavalyi ültetés. Most kezdenek előbújni, és nem ültettem az idén csak lilát és rózsaszínűt. Sajnos,az utóbbit a kutyám kiszedte, és szétrágta a gyökereit mind a 3 csomagnak. Majd keresek helyette másikat. A lilából még egy van.... Nelly
Elisabeth! Nekem van barkám, szívesen adok belőle. Ha jössz a találkozóra, akkor vágunk, remélem jó az az időpont a szaporításához. Majd szólj rám, hogy el ne felejtsük!
Kartika küldött képeket a kertjéből:
Nagyon szépek a tulipánok és a sziklakert is. Köszönöm a képeket Kartika, üdv, Margit
Érdeklődni szeretnék, hogy valamelyikötöknek van-e barkája. Kaptam barkát gyermekem keresztapjától, és azt mondja kellett volna már levelet hoznia, úgy néz ki nem eredt meg. Egy pár szem barka van rajta, levél egy sem. Ezért nem fogom kidobni, megvárom hátha jobban megerősödik, és kihajt mellette. Remélem nem hiába. Mi lehet a hiba? Írjátok meg lécci, lécci. Köszi.
Sziasztok! Nelly klaszt volt a virágkiállítás, én is szeretem őket, most lemaradtam róla. Régen csináltam én is virágkötéseket és kirakatdekorációt, nagyon sok jó és hasznos ötletet lehet innen venni!
Bezsa nem lehet a mentából kapni egy kis hajtás, ültetést? Nekem is volt mentem évekig újra kihajtott, de most valamiért tönkre ment.
kint voltam én is a kertben, kezd alakulni. Igaz nincs sok minden, sok-sok örökzöld és egy kis virágos kert. Most nyiltak a tulipánok, kezd alakulni a sziklakert. Ezután jönnek az egy és kétnyáriak.
<
Nekem is van minden évben mézvirágom, a teraszon és a kertben is. Isteni az illata,betölti a kertet, jön fel a teraszra. Csodás! kár hogy nem telel át, hogy egynyári, de minden évben késő őszig, fagyokig él!
Nelly ! Gyönyörű kiállításon jártál. Csodásak ezek a képek. Élőben biztos még szebbek. Én is szoktam járni Orchideakiállításra, de ott csak ámulok és bámulok.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit