Tudom, hogy nagyon sok dolgod van, de szeretnélek megkérni arra, hogy segíts nekem abban, hogy hogyan tudnék úgy kenyeret sütni, hogy reggel bedagasztom, és csak este sütöm meg! Mert hát én úgy dolgozom, hogy reggel 1/2 8-kor elmegyek, és jobb esetben 7-re érek haza, de van hogy később. De az nem számít. Ha 7-kor be tudnám dugni a kenyeret a sütőbe, még megsülne 8 előtt, így még tudnánk belőle vacsizni. Meg lehet-é oldani valamilyen formában? Nem tudom, a hűtőben, ha formázva beraknám mi lenne vele estig? Már 6 napja bolti kenyeret eszünk, és már hiányzik a saját!
Rabim! De örülök, hogy jelentkeztél, már nagyon régen írtál.
Van egy rossz hírem és egy jó hírem : vészesen fogy a tegnapi kenyerünk, így valószínű ma ismét sütni kell . Már ki is választottam, hogy melyik reci kerül sorra. Hát természetesen, öregtésztás, mégpedig rozsos változat. Remélem sikerrel jár a tervem. Sort kellene keríteni egy kalácsra is, nagyon szépen virágzik a bodza, így aztán a Bodzavirágos kalácsot szeretném elkészíteni. No majd látjuk.
Sziasztok! Már régen nem jelentkeztem, sok volt a problémám. Tegnap viszont jo napom volt, mert a János fiam velünk volt, és együtt ünnepeltünk. A férjem szülinapját és az anyák napját egy jó kis kerti fözöcskével ünnepeltük. Bográcsban föztek a fiuk csülökpörköltet, burgonyával, én pedig bedagasztottam egy adag kürőskalács tésztát. A párom készitett 3 kürtöskalácssütö fát, és azon a szabadban parázson sütögettünk. Az elsö kettöt nem sütöttük meg eléggé, de a többi majdnem tökéletes lett.
Látom, hogy Ti is sok szépet sütöttetek, öröm nézegetni! A nyanyás kenyeret én is kiprobáltam, nekem is jol sikerült.
Margitka! Köszönöm, hogy nem felejtettetek el, és várom a találkozót is! puszi mindenkinek: Marika
Régóta szeretnék Szezámmagos csirkemellet sütni mézes bundában, valami olyasmit, amit a kínaiban szoktunk enni. Ez a gyermekem egyik kedvence. Találtam hozzá egy receptet, és tegnap megcsináltam.
Katamami! Gratulálok a sütögetéseidhez. Akár teljesen szabadon is lehet sütni, minden takarás nélkül, csak akkor érdemes nagy gőzt csinálni a sütőben, de a sütőzacskó is sokaknak bevált.
Ircsi! Köszönöm, meg is néztem a képeket. Limara kenyerét talán melegen vághattad meg, annak a szerkezetét végképp nem látom jól, de mintha az is kicsit szorosabbnak tűnne. A rozsos tényleg rettentő szoros lett, ilyen kenyér is van, de ez nem az lett volna. Mi történt vele? Valóban túlkelt, vagy esetleg túlmelegedett és bekovászolódott? Sajnálom.
További szép estét kívánok a még ébren lévőknak, üdv, Margit
Bezsa, szuper a rejtvény a kertesben! és nagyon klasz apalantázás is! (majd megyek legelni)
KÉREM A KEDVES TÁRSAKAT, TESSÉK JÁTSZANI! M
Az újaknak írom: ne tegyetek csak ráutaló, pedzegető vagy humoros megjegyzést a rejtvényre, hadd találgasson mindenki és a végén ha Bezsa feltette a megoldást, megírja mindenki erre gondolt-e! elhisszük mindenkinek. Játékra fel!
Csak ámulok és bámulok, hogy miket csináltatok már megint.
Gratulálok nektek!
Én nem sokat sütöttem a hét végén. Tegnap sütöttem egy síma fehér kenyeret és egy ukrán kenyeret. Ebből ez volt az első és nagyon finom lett. Azt hiszem, a kedvenceim közé fog tartozni. Ma pedig brióst és sós kiflit készítettem. A kiflit megkentem egy kis kechup-el és reszelt sajttal és úgy tekertem fel. Fincsi lett.
Abban segítsetek, ha nincs akkora edényem, amibe beleférne a kenyér, hogy süssem letakarás nélkül? Egyáltalán jó lesz e úgy?
Mindenkinek gratulálok a csodás kenyerekhez és ami még sütésre került. Bezsa már egész művész vagy!! Ma csak egy finom vajas-kelt kiflit csináltam szilvalekvárral, majd küldöm a képet holnap.
MINDENKINEK köszönöm aki a képeimért szurkolt! (a teljesség igénye nélkül:Elisabeth, Kenyérke, Bezsa, nektek köszi a segítséget, Julika, Superkeri, Nelly, Ildikó) Hát SIKERÜLT a 70%-át megmenteni. azok nincsenek meg amiknek a helyére már vettem fel új képet és felülirta a régit. Igy is örülök. Most már tényleg elkészül az Erdély beszámoló.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit