A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Köszönöm mindenkinek a választ. Superkeri én tavaly kaptam, most virágzott 5 db, de nagyon tetszik nekem is. Kár hogy nem előbb beszéltünk a virágokról. Nekem is van olyan, amit lehetne kicsit ritkitani, de már nem tudok kimenni szombatig.Sajnálom. Majd jövöre.
Rendkívül sajnálom, hogy így megjárt szegény férjed. Gyors gyógyulást kívánok. a kérdezett virág: Csomós harangvirág--Campanula glomerata. a kis termetű fajtái sziklakertbe és talajtakaróként ültethető, a magasabb fajtájú félárnyékos v. akár napos virágágyba ültethető. Kék, lila, ritkán fehér és rózsaszín virágú ismert. Igénytelen, hálás virág. Nekem is régóta van a kertben, időnként ritkítom is.
Szívesen fogadok én is sziklakerti növénykét, esetleg lila-rózsaszín virágú talajtakarót.
kartikához csatlakozva nekem is jöhet felesleges sziklakerti növény ,és én is viszek egy pár fajtát hátha valakinek olyan nincs,mert némelyik igen igen elburjánzott és meg kell tépnem egy kicsit öket
Eltelt ez a hosszú hétvége, volt benne munka, kirándulás és CSALÁD, CSALÁD! ELJÖTT A lányom a fiam a barátnőjével a telekre, sütöttem, főztem, csersznyét szedtünk és jókat beszélgettünk.
Szombaton átmentünk Párkányba egyet kirándulni, nincs sok látnivaló, de azt nagyon érdekes látni, hogy mit fejlődtek 10 év alatt. Hatalamasat. Olyan szépen megcsinálták a főutcát, sétáló utca lett, parkkal, nagyon sok kajáldával, cukrászdával és üzletekkel. Ebédeltünk egy jót és jöttünk haza.Haza felé egy kőzúzó mellett jöttünk el, és kértünk 4 db szép nagy sziklakövet a kertembe. Bár ne tettem volna. A férjem a kézfejét megütötte ahogy beemelte a kocsiba. Hiába fertőtlenítettük le, egyre kékebb, majd lila gennyes, végül fekete lett és megindult egy piros csik a könyöke felé. Na ma elmentük hazafelé az ügyeletre. Ahol mindjárt felváták, összevarrták és begipszelték. (ugyan nem tudom miért, állítólag hogy az inak ne mozduljanak el) szép kis kirándulás volt.
Margitkának küldök képet. küldök egy képet a sziklakertemből, kérlek aki tudja milyen ez a virág (én ajándékba kaptam, de több is van belőle) az kérem segítsen. köszi
Na jókat nevettem már ezért megérte! az egyik megfejtést megírom, a másikra kérek még tippeket.
a két kis kerek valami, két különböző méretű kődarab a Jordán sívatagból. A szél szép formásra gömbölyűre kerekítette,szép formájúak, szabályosak. A különlegességük hogy PUDEROZÁSRA használják. Ez a kőpuder, ha bekenitek vele az arcotokat, olyan mintha puderporral festettétek volna ki. Ott erre használják.
Bezsa, a jelenlegi stádiumban nehéz a védekezés. Magasnyomású bőséges permet. Különösen egy kiadós eső után, mert az a viaszszos méz védi a lárvákat. A gyenge ellepett hajtásokat bele kell nyomni a permetlébe, a vastagabbakat levágni s elégetni.
A tavaszi lemosó permet nagyon fontos! Aztán a tojások időszaka. Akkor hatásos a védekezés.
A nálunk használatos és kapható szerek kinyomozását rád bízom.
Fogalmam sincs milyen az a körtebolha. Egy képet jó lett volna ha beteszel, sőt a latin név is segítségemre lehetett volna, hogy német oldalakon is körülnézzek. A németeknek általában nagyon jó szisztematikus szakmai leírásaik szokott lenni szinte minden téren.
Egyébként mostanában a levéltetvek foglalkoztatnak
NAgyon Mérges vagyok! A körte bolhát képtelenek vagyunk kiírtani. Mi általában nem permetezünk, de a párom már a legerősebb permetszerrel kezelte, de szinte csöpög a mézgától.
Ez egy regi gulyasagyu a kadar rendszerbol. Ebben foztek jo kis zabolatlan gulyaslevest, aztan ledaraltak hogy a katonaknak meg ragni sem keljen es nagyon praktikusan csak kiskanalnyi adagokat tudtak egyszerre kimerni ezen a kicsi nyilaszaro jukon.
Gondolj csak bele! Kesz nyereseg! Megsporoltak a ragasra szant idot es NO persze az adagokat is.hihi
Allitolag a Gyurcsanek is ezt kiakarjak kolcsonozni a muzeumbol ujra.Ez jonne most be a nyugdijas konyhakba.
Sziasztok! En gondolom hogy tudom, 1 Ft-ert megmondom"". hihi
Az ORION urhajo visszajott a varangyokkal. VAGY KARTIKA, nem izlett aznap a koszt es roppentos tanyeros volt a szivarvanyala celozva.hihiA rajtmaradt csili meg a szomszedokat teritette be. Fantazia , mi??/lukeseg/
Megegy! Tusszentel es a kontaktlencsed uton van tole. No, abbahagyom, mert dooolmar megint. En 1 visszatukrozodo felforditott halogenlampa tukorkepere gondoltam./?/
A múlt őszön rengeteg műveletlen ill. elfekvő telket láttunk, amikor keresésre adtuk a fejünket. Valószínű sokan gondolkodnak úgy, hogy öreg napjaikra lesz mihez nyúlni. Feltéve, ha lesz rá vevő.
Ugyanis, nálunk a föld szeretete egyre ismeretlenebbé válik a fiatalabb generáció számára. Amire szükségük van, azt néhány fityingé megveszik a Tescoban, Lidlben, Metroban stb. Drága az idő és a benzin ill. egyéb utiköltség.
Az újabbnál újabb nyugdíjrendeletek eredménye rozzant öregek és rohamosan megtelő temetők. Nekik telek már nem kell. Az újmagyarok meg legfeljebb lopni járnának ki.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit