A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Most figyelőben vagyok, hogy a szanatórium hogyan tetszik a muskátlijaimnak. Tegnap elcsodálkoztam, hogy a levelek és a lágyszárak milyen szépen színesednek a fiatal hajtásokon.
Az öregek szenvednek, vedlenek.
A futómuskátlit vakondok megfúrták. Másik helyet kell ásni :-(
Sziasztok!Kenyérke,szia!A Bi 58-at nagyon ajánlom,mert sok év után teljesen sikerült kiitrani a tetveket a leandereimről.Én tavasszal,miután kihozom őket,és ősszal,mielőtt beviszem,le szoktam permetezni,annyira,hogy elázzon teljesen.
Igy telelnek,és nincs velük semmi gond!A
muskátli kicsit érzékenyebb a stőrös levelei nem igazán szeretik a nedvességet,de ezzel a szerrel azt
is lehet kezelni,csak minden esetben az arányokat be kell tartani,mert ez a szer nagyon erős.
Próbáld ki,és számolj be kérlek az eredményről .Sok
sikert hozzá!Üdv
Ha ilyen nagy a baj,akkor komolyabb hadifelszerelés kell ellenük.Minden fertőzött példányt alaposan le kell mosni,még a gyökerüket is,mert ott fészkelnek ,mélyen megbújva a szálak között! A földet kidobni,a cserepet kifőzni,vagy hypózni,de leg jobb az új.Sajnos a száraz teletető pincékbe szaporodik.Ha van zöldkönyved(méregkönyv),akkor próbálj Bi 58-at beszerezni,és azzal mindent bepermetezni.Nem elég csak azoknak a növényeknek,amin látszik,hanem mindet...Ne felejts el védőfelszerelést húzni permetezéskor! És csak a szabadban használálhatod! Kemény munka lesz,de csak az alaposan elvégzett írtás hoz eredményt! Sok sikert hozzá,drukkolok a sikerért!
Zsike, köszönöm a madárkákat! Kíváncsi voltam, hogy Nálad milyen madarak fészkelnek ill. milyen a fészkük.
Bau, köszönöm a hozzászólásodat. Tudod én a fórumot úgy kezelem, hogy az nyilvános és ott mindenki tudása, kedve hangulata szerint bekapcsolódhat.
Sajnos, ezek szaporodtak el fertelmesen. Befészkelték magukat őszre a ládák aljába telepeket alkotva a föld alatt. Lecseréltem a földet, kifertőtlenítettem a ládát és friss földet tettem bele. A muskátlikat egyenként letisztítottam, lefürdettem és vissza ültettem. Most megint elkezdődött volna...
A kaktuszokra is átmentek, de minimálisan. Minden fertőzőt, takaríthatatlant kidobtam s mégis megjelentek a muskátlikon. A folyómuskátlin hangyák jelentek meg másféle tetveket maszírozgatva. Most itt is mindent megszüntettem. A telken kétféle szanatóriumot ástam s meglátom mit tehetek a virágokért.
Bocs,hogy belekotyogok,de a muskátlidon biztos,hogy gyapjastetű van? Az ugyanis nem jellemző rá,hogy ott ücsörög.
Inkább a kaktuszokat szereti.Alapos lemosás után felszívódó szerrel védekezhetsz ellene! Aktara nevű szert vegyél kertészeti árudában,és loccsold be teleltetés előtt,és tavasszal is.
Superkerinek meg azt üzenem,hogy talán pajzstetű ücsörög a leándereken,mert azt imádják..
Alapos lemosás után (szappanos víz) contact szerrel kéne permetezni,legalább kétszer.A lemosásnál figyelni,hogy a virágföldre ne kerüljön a tetű,mert visszamászik.Ajánlatos átültetni is.
A levélhullás a túl sok víztől is lehetséges,de a tápoldat túladagolása is árthat.Azonkívül most a nagy forróság miatt a hirtelen rákerült HIDEG víz is kiégetheti!
superkeri én szívesen segítenék de nem tudok ,mert a leander az a virág amit nem csipek ,pedig nem bántott de nem igazán tartozik a kedvencek közé,de ha eltudom csipni a tesom kertészét majd meg kérdezem
Sajnos a leanderekhez nem tudok tanácsot adni. Nekem is volt, aztán elmentünk nyaralni, s akire bíztam, valahogy nem öntözte úgy, alpusztult. vagy csak bánatában, mert itthon hagytuk.
Kenyérke! Kérdezted, van-e kép madárfészekről. Természetesen van, fel is teszem ide. Ráadásul képzeljétek, alig vállmagasságban van a fészek.
Virágtudorok! Segítséget kérek! Van 3 szép leanderem, sajnos úgy látom 2 beteg. A pezsgőszínűnek erősen hullanak a levelei, a bordónak pedig sülnek el a virágai. A fehér ezidáig egészséges. Vizet kapnak bőven, időnként egy kis tápoldatot is.
Sajnos a verbénával sem voltam sikeres, az első virágzás szép volt, de utána hiába vártam több virágot, semmi. Majd kezdett rozsdásodni a levele és elcsúnyult. Kidobtam és most pistike került a ládába, remélem ezek kibírják őszig.
Tegnap mennybeszállt a kalyiba utolsó maradványa. Nem integetnek már a fóliák a lemenőnap fényében, amikor estefelé kimerészkedek ebben a hőségben a telekre.
Vasárnap szanatóriumba ültettem eltetvesedet muskátlijaimat. Közel 4 év alatt szegénykék majdnem tönkre mentek. Akkor vettem a sarki virágosnál egy cseréppel, amikor ebbe a lakásba költöztem. Aztán szaporítgattam s volt amikor már 5 ládára való díszelgett az erkélyen. Gyönyörűek voltak.
A múlt évben ellepte őket a gyapjas tetű. Ősszel úgy megritkítottam az állományt, hogy mindössze 2 ládányi maradt. A tetvek gyéren, de az idén is megjelentek. Akármit csináltam nem sikerült teljesen kiirtani, mert az öregek kérge alatt elbújva újra szaporodni kezdtek. Spréztem, zuhanyoztam de ez sem volt elég. Most az egészet átfürdettem és csináltam nekik egy szanatóriumot, hogy rendbe jöjjenek.
nekünk nem volt olyan tapétánk de én is emlékszem mert akkor akinél tapétavolt a lakásba általába fellelhető volt egy kis tájkép vagy vizesés esetleg itt ott egy kis pálmafa na meg a jó kis /ma már retróóóóó/butorok.
Boglárka, a férjem egyik szakmája hálózati csőszerelő. Így a csövekkel, dugulásokkal nem igen lenne gond. Ő minden körülmények közepette feltalálja magát. A nagy Szovjetunióban nem voltak elkényeztetve a szakemberek, amikor a vízerőműkarbantartásokra kiküldték őket.
Elképzelheted, amikor a mosdóit megláttam mindig dőltem a nevetéstől
A budi jól szuperál. Vízöblítéses.
Julika, azt hittem erre a poszterdivatra itt már senki sem emlékszik. És azokra a förtelmes bútorokra sem. Akkor az egyenflancolás időszakát éltünk.
Hát a titok az a feketefólia. Ha az nem lenne akkor nem tudom mit csinálnék. Sajnos derékfájós vagyok és a kapálás, hosszú hajolgatás nem megy fél óra múlva leszakad a derekam. Én mindenkinek ajánlani tudom. Higyjétek el, egy próbát megér. Persze az alapokat a párom csinálja, ásás, szárított marhatrágyával szoktuk tavasszal táplálni a földet.
A fű téma az a páromé, ő dédelgeti. Megcsinálta kertben az öntözést. Végig ástott a kertben körben egy árkot, fekete csöveket fektetett le és 5 ponton locsolókat csatlakoztatott, így aztán a locsolás fél automata. Mostanában este a legkedvesebb zanéje, hogy kiül a kertbe és hallgatja vízi zenét.
Iriszi már kipróbálta és a talin csak jókat mondott róla.
Nem lett könnyebb a helyzetünk a viharral. Csinált egy csomó szemetet. Elrepített egy pár fedélnehezéknek használt régi ablakszárnyat s röptében szétszórta az üveget, letört egy pár ágat a repülő fakeret.
Az építmény berendezését még biztosan nem láttad. Csak olyan provizórikus elképzelés. Nem tudom mire vélni. Lehet, hogy a férjem csak meg akart tréfálni....
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit