A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Majorkaj! Ezt nem is tudtam, hogy ilyen gyógyhatása is van. Azt a krumpliszerűt kell megfőzni? Majd utánanézek itt a neten valahol. Azt hiszem, az én kertemben is van ilyen, most kezd virágozni.
Zsike ! Azt én még sajnos nem tudom, hogy szép sárga virágot hoz-e ilyenkor. Krumpli féle, az biztos, hogy szép magasra nő. Kenyérkétől kaptam a talin. Akkor el is ültettem és gyönyörű lett a levele. Igaz annyit locsoltuk, hgoy csak na. És nagyon jó hatással van a cukrobetegségre.
Kenyérke! Valóban alig voltam a nyáron. Szinte mindig kint voltam Börzsönyben, és az unokák is sokat voltak idén velem. Szinte csak látogatóba jöttem haza, hogy a legfontosabb dolgokat elintézzem.
A fügét én is szeretem, bár nekem nincs. Maga a bokor, a levelek is nagyon szépek.
Majorkaj! A csicsóka az, ami olyan szép magasra megnő és sárga virágot hoz ilyentájt?
Dehogy a kései ültetés. Nekünk meg homokos a talaj. De ahogy kiültettük pont jött egy fagy, így az 5-6 tőből 2 tő maradt meg a többi pedig úgy történt ahogy írtad.Még most is virágzik és rengeteg kicsi van rajta, de abból már nem lesz semi. Egy pedig már félig sárga.
Azt szeretném még kérdezni, hogy amit tőled kaptam csicsókát, mit kell vele most ősszel csinálni és mit kell majd tavasszal ? Már lehet, hogy most is van alatta gumó ?
Zsike ! Idén tényleg nem panaszkodhatunk a füge termsére, tegnap vagy 18 db-ot hoztunk be.
Superkeri ! A füge bokrot ugye tavasszal kell metszeni ileltve megritkítani, mert akkora lett már, hogy muszáj lesz vele valamit kezdeni.
Julika, megvígasztaltál. Azt hittem, hogy a kései ültetés és a tarackos föld műve volt ez a gyenge termés.
Visszagondolva, a hőség beáltával nem tudott fejlődni a növény. A rendszeres és bőséges öntözés sem segített. A virágok nem fogantak meg, ami megfogant, annál a még pici tök megéghetett, mert elfonnyadt, megsárgult.
A füge kimondott meleget szeret. Ha a klima megváltozik, akkor kezdhetjük hamarosan a füge és datolyaültetvények telepítését.
Zsike, Te aztán jól eltüntél a nyáron. :-) Lehet, hogy a tökikkel nem beszélgettél eleget :-)
Nekünk tavaly rengeteg, 20-25 db sonkatök termett. Idén jó ha megmarad az 5 db. Pincében tároltuk, sokáig elállt, ahogy Kenyérke írta.
Idén viszont sokkal több fügénk van mint eddig. Idén már szedtünk le vagy 25 db-ot, pedig az előző években csak október környékén láttunk rajta először érett fügét, és csak pár szemet tudtunk róla csemegézni.
A kicsit felénk canadai sütötöknek a nagy kereket pedig nagydobosi sütötöknek hívják ,a nagyott szokták kint hagyni ,mivel nagyon vastag és ennek használ a dér ,de nem a fagy! Legalábis felénk így müködik,de a nagyot is ha tárolni akarod nem célszerű kint hagyni ,hanem fagy mentes helyre vinni nagyon sokáig el áll!
Bizony jön az igazi tökszezon! Kenyérke! Nagyon szép a termés.
Bau! Köszönöm az információt.Ráadásul a virág nevén kívül megtudtam egy érdekes dolgot is, hogy mi történik vele télen. Igaz ugyan, hogy én ezt eddig nem tapasztaltam. Persze télen nem ilyen szép.
Éppen ekkorka volt a lábamnál heverő tök is, de 1 hét alatt sokat nőtt :-)
Ez a sonkatök:
Ez pedig a hagyományos nálunk termő:
Mi mindig óvatosan szoktul betermelni és a hálóban tároltuk azt a félmázsányi összsúlyú 3 nagy tököt. A legnagyobbat közel 1 évig tartottuk a hálóban. Olyan állapotban voltak, hogy még 1 évet símán kihúztak volna.
nogea milyen az a sonka tők hozzál róla képet ha tudsz mert ha nem nagy azt fagyok előtt kell leszedni csak a vastaghéju felénk uri tőknek hivják azt szabad a fagyokig kint hagyni mert ha vékony a héjja és megcsipi a dér akkor könnyeben rohad és gyorsan tönkre megy ,meg attól is függ a szedés ,hogy mennyi a termés ,mert ha még télen mondjuk januárban is akarod enni akkor célszerű még a fagyok előtt leszedni mert ha zőld akkor is beérik ./nekünk sok szokott lenni 4-6 mázsa és decemberben még visszük a piacra! DE idén jó ha 30-40 darab lesz . Ha jó idővan addig hgyjad kint amig él a szára és ha leszeded akkor jó kb 20 cm -es szárral vágd le ,vigyáz ,hogy a szára le ne törjön a tökről mert akkor könnyen rohad!
Kenyérke! Te ezt töknek nézted? Mert írtam hogy paradicsom a lelkem.Vártuk hogy bepirosodik aztán kiderült hogy ennek éretten van ilyen szine.
A te tökiid sütőtökök?Nekünk is lett a kertbe,de azok a sonkatök névre hallgatnak.Te tudod mikor kell leszedni őket?Mert én azt hallottam hogy akkor ha megcsípi őket a dér.
Te úgyis nagy szakértője vagy ennek!
Bezsa! Nagyon sok kaktuszom van! Több mint 100,-De nincsenek szabad ég alatt,hanem erkélyen! Igaz így nem kapnak teljes napot,vagy a jó kis esőből,de a vízadagot én szabályozom neki. Szépen virágzanak is! És imádom őket!
Idén sierült az 1 db kaktuszomat kirohasztani. Amíg nem törödtem vele csk hébe-hóba kapott vízet addig jól volt. Kiraktam a teraszra és a sok eső kirohasztotta. Jobb ha én elhanyagolom akkor kibír még engem is.
Megnéztem mindkét felvételedet, nagyon jók a természet fotók is.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit