A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Bezsa! Ezt frissen fogyasztjuk. sajnos a Nasi körte gyorsan romlik,és nehezen tárolható. Az alma eláll,de a barack(a kép csalós) már szinte túl van érve.Ez a barack máskor október vége felé szokott teremni. Ezt tette az idei nyár...
Baukám csak nem befőtt lesz. Nekünk idén a ringlónk mind beteg volt. A magnál barna volt a belseje, pedig nagyon sok lett volna és permetezte is a párom.
Leggyakrabban a kis lisztbogár (Tribolium confusum) és a nagy lisztbogár (Tenebrio molitor), esetleg az apró lisztbogár (Tribolium madens) fordul elő.
3-17 mm nagyságúak, sötétbarna, vagy fekete színűek, megnyúlt alakúak.
A nőstények életükben több száz petét raknak le a táplálékra, vagy annak csomagolóanyagára. Mivel naponta csak 10-15 petét helyeznek el, így peterakásuk sokáig elhúzódik. A petéből kikelő lárva a „lisztkukac”. Tömegesen csak párás környezetben (70-75 % relatív páratartalom esetén) és melegben (23-25 °C hőmérsékleten) szaporodnak el, elsősorban ott, ahol kissé nyirkos és dohos anyagokat tárolnak. Gabonafélékben, növényi őrleményekben, hüvelyes és olajos magvakban fordulnak leggyakrabban elő. A lárva és az imágó egyaránt károsít.
Elsősorban passzív úton, a fertőzött anyagokkal terjednek, de a zárt térbe berepülhetnek.
A gyászbogarak (Tenebrionidae) családjának tagjai nagyrészt fekete színűek – innen kapták összefoglaló nevüket; tudnunk kell azonban, hogy másutt, főleg a trópusokon színpompás képviselőik is élnek. Nálunk mintegy száz fajukat ismerik. Több életteret népesítenek be, a puszták homokos talaján éppúgy megtaláljuk őket, mint az avarban, a taplógombákban, az egyenletes meleget biztosító istállókban, madarak fészkében, emlősök vackában. Szép számban élnek az odvas fák korhadékában, a falisztben is – ez utóbbi helyen élő fajok kaptak rá fontos élelmiszer-alapanyagunkra, a lisztre.
Legismertebb közülük a 12-18 mm nagyságú, fényes fekete, olykor gesztenyebarna nagy lisztbogár vagy csak lisztbogár (Tenebrio molitor). Gyakori a természetben is, de elsősorban a lisztben és különféle száraz élelmiszerben okozott jelentős kártételei révén ismerjük. Az állat hosszant barázdált fedőszárnyai összenőttek, ezért röpképtelen. A megtermékenyített nőstények szabadban az avarba, az emberi létesítményekben élők (pékségek, élelmiszerraktárak, háztartások) lisztbe, valamint szárított kenyérbe, prézlibe, korpába rakják petéiket. A sárgás-barnás lárvát, ismertebb nevén lisztkukacot egyébként nagy mennyiségben tenyésztik is, mivel a rovarevő díszállatok – madarak, hüllők, kétéltűek, kisemlősök – kiváló táplálékául szolgál, amellett könnyen tenyészthető.
A lisztbogár az egész világba széthurcolt közismert készletkártevő. Hamar megjelenhet az éléskamránkban is – ilyenkor a megtámadott lisztet vagy élelmiszert gondosan válasszuk el a többi résztől és semmisítsük meg, lehetőleg elégetéssel. Ezután a készleteinket naponta vizsgáljuk át, így az esetleges túlélőktől már könnyen megszabadulhatunk.
Igen, én is tudom, hogy a neve szunyogriasztó, de tavaly sem sikerült átteleltetnem, mert nem tudok neki olyan körülményket. A telken vannak kint, a pincében nincs fagy, de nincs 10 fok sem és sötét van. A házban nem fütünk télen (lezárjuk) ott sem tud áttelelni. Hát nem tudom hol kellene. A panellakásban van pince, de sötét és meleg. Annyira sajnálom, 4 edényben van ilyen, nagyon szépek, kár lenne értük.
Aztán nem is beszélek a kertemről. Már most zokog a lelkem, hogy mi lesz ott jövőre. Ott a sok szép növényem, hova tegyem őket az építkezés idejére? ott a sok tulipán és egyéb hagymás, a rózsák? jaj,jaj!
Kartika nekem is van ilyen és hasonló körülmények kellenek neki mint a muskátlinak,nekem legalábis ezt mondta a kertész és én elég sokat szaporitottam is ,nagyon kőnyü,de szerintem télre vissza kéne vágnod,hogy had pihenjen és tavaszal sokkal dusabb lesz!
Ez a növény a szúnyogriasztó,nekem is van,de akinél vettem azt mondta,hogy nem igazán lehet teleltetni,mert egynyári.én is sajnálnám kidobni,mert hasonló nagyra nőtt ,mint a Tied.
Viszont!:most utánna néztem az Agrár.hu-n,és azt irják,LEHET,10-15 fokos hőmérsékleten.Meg fogom én is próbálni!
Bau ! Én azért csak jeleztem, hgoy gondoltam valamire, mert úgy szoktunk játszani, hogy ide csak a vicces tippeket írjuk be. És aki gondolt valamire az csak jelzi. És amikor meg van a megfejtés akkor mindenki bevallotta, hogy jóra gondolt-e. Akkor már szabad a gazda ?
ne utáljatok, ez az amit én tudok, vagy a kicsi, vagy a nagy, de nem megy a normális.!!! bocsi! most Bezsa feltette hogy kell csinálni, holnap meg fogom tanulni!
Jégkása van tippem, nem irom le mert régen úgy csináltuk, hogy csak jeleztük, vagy megírtuk Margitkának, ami most kiesett, vagy a végén őszintén megírtuk bejött-e a tipp vagy sem.
Bau a tieddel is gondoltam valamire, jó- e vagy nem majd elválik.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit