Nem nagyon számolgattam én semmit, késes robottal összedolgoztam 30 dkg vajat és 30 dkg lisztet, téglalap formára igazítottam, betettem a hűtőbe.
Gépbe tettem 3 dl tejet (véletlenül, mert csak 2-öt akartam), csipet sót, 8 dkg cukrot, 2 tojás sárgáját, 60 dkg lisztet és 4 dkg élesztőt. A dagasztás végén még 5 dkg olv. vajat is tettem hozzá. Ne legyen sem lágy sem kemény a tészta.Duplájára dagasztottam, majd kissé ellapogattam a tésztát, közepébe tettem a lisztes vajat és a 4 oldalát ráhajtogattam. Ezután 4x hajtogattam 15-20 perces időközönként, két hajtogatás között hűtőben pihizett. Végül kinyújtottam, olv. vajjal vékonyan lekentem, megszórtam jó vastagon porcukorral és kakaóporral. Feltekertem, ujjnyi vastagra szeleteltem. Tepsin fél órát kelesztettem, majd 180 fokon kb. 15 percig sütöttem. Mikor kisült mindre tettem 1-1 ek. forró vaníliás tejet. Porcukorral leszórtam.
Tehát akkor nyugodtan csinálhatok fél adagot is,mert abból is lesz bőven...A croiassant is csak azért nem szeretem csinálni,mert sokáig tart,pedig fincsi lenne.Sajnos a fagyasztóm csurig van..
Sok csiguci lesz Én csak 1 tepsivel sütöttem ki, és még 12 db-ot lefagyasztottam, pedig csak 60 dkg lisztből készült Ebéd után rögtön elkezdtem csinálni, és fél 6 volt mire kisült.
Limara! Köszi! De ez nagyon soknak tűnik...hány csiga jön ki ebből a mennyiségből? Azt látom,hogy úgy kell készíteni,mint a croiassant,tehát nem nehéz,csak a pihentetési idők miatt macerás.
Timi a zöldségek csak apróra vannak vágva,és wokban kevés olajon,de magas hőfokon gyorsan átpírítva.A végén sózom borsozom,de van benne gyömbér és fokhagyma is ami nem látható...
Moha angyon guszta az a leves! Biztos fini is! Én szeretném a receptjét, ha lehet.
Bau, fantasztikus a tálalás is no meg ami rajta van......Nagyon jól néz ki. Te a céklát, hogy készíted? Én szoktam sütni, főzni, meg nyersen is. Tegnapelőtt nyers-céklasalátát készítettem, nagyon finom volt!
Limara a csigák is csodásak! Ez a Bezsa recije? Én is készülök megsütni!
Na szerbusztok! Hát látom,hogy Moha már hozta a levest,én meg gyorsan a másodiknak valót varázsolom ide! Vegyetek,-kóstóljatok. Fűszeres apróhús,zöldségkörettel,szalmakrumplival,céklával.
Cristina!Nagyon sajnálom,hogy beteg lett a picikéd!Sajnos megtapasztaltam én is.Mindkét lányom pici korában gyakran volt hurutos.Nem igazán hittem el a dokinak,hogy valaha is kinövik.Idővel aztán ritkábban lettek betegek,és hamarabb helyre jöttek.
A kenyered nagyon szép lett!!
Brigi!Hasonlóképpen a Te kenyered is nagyo szép,a kuglófról nem is beszélve!
Moha!Én bizony a levesből loptam pár kanállal.Nagyon finom!
Timi kérdezted,íme a mai ebéd első fele: / Másik felét már láttad,a táskák/
Provance-i krumplileves,sonkacsíkokkal,bazsalikommal,levesgyöngyökkel. Ez egy nagyon fini leves,igazi terülj asztalkát lehet mellé varázsolni: reszelt sajt,márványsajt,sonka,levesgyöngy,párolt brokkoli,karfiol,kelbimbó,répa,friss bazsalikom,petrezselyem,stb.... Mindenki azt tesz bele, amit szeret. Lehet belefőzni kolbász,vagy virslikarikákat, ezt eddig minden gyerekem szereti. / Kevés ilyen leves van /
Zitti!Aranyos lehetett a kisfiad!Nem fogod elhinni:a korkulonbseg koztuk 17 honap!Hat bizony,sokszor nem megy konnyek nelkul.Gratulalok a csemeteidhez!
Sziasztok!
Brigi nagyon szép lett a kuglófod, jó pofa ez a kis sütőforma a gyerekek nagyon élvezhetik!
Cristina Gratula a kenyeredhez, ügyi vagy nekem most fog sülni, de csak fél adag, mert olyan 3 l-es lehet a Jénaim. Most láttam az Auchanba 5,1 litereset szerintetek az elég lenne?
Edo-bedo asszem egy cipőben járunk, mennyi idő van a két csöppséged között? Nekem 16,5 hónap, háát az eleje nem ment könnyek nélkül...de tudom a gyermekeimnek nagyon jó így annyira szeretik egymást, és tudnak együtt játszani. Hétfőn viszem kisfiamat az első óvodai napra, talán könnyebb lesz 1 gyermekkel, de a szívem biztos fájni fog. Szegénykém megkapta ma a 3 éves szuriját, hát nagyon hősiesen viselkedett. Mikor kérdezte a doktor bácsi hova kéri, Ő anya karját mutatta:) Hát nem édes:))
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit