A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Régen jártam errefelé és csak ámulok. Szép Orchideák, madarak, tájképek. Gabye! Az én aloém még bébit nem hozott, de úgy nő mintha kötelező lenne neki. Olyan vastag, kövér levelei vannak, hogy csuda és már olyan nagy ahhoz képest amekkora volt amikor kaptam tőled.
Mutatok egy-két orchidea hajtást. remélem lesz is belőlük virág. Ezek már öreg növények, már többször virágoztak. (ilyenkor mindig kisebbeket hoz, kevesebbet, nem tudom hogy mit kellene tenni, hogy nagyobb virágai legyenek és sok)
ez egy mini virágú, aranyos kis apró virágok és nagyon sokáig virágozonak.
ez egy új nagy hajtása az egyik lepkeorchideának, még nem tudom milyen lesz, és mennyi nyilik ki belőle.
Ez egy másik lepkeorchidea sok bimbóval, hogy mennyiből lesz virág majd elválik. ez a nagy növényen egy gyermek, és azon a hajtások. (ez egy érdekesség)
Gabi, nem normális! a virágok legalább 2 hónapig raja kell legyenek. van hogy tovább, de általában a két hónap az általános. akkor valami gáz van. vagy túl locsoltad, vagy nem kapott tápos vizet, vagy huzat érte!
Szia Kartika!! Pedig itt vagyok ám, csak rejtőzködőben nyomom sokszor...Mikor nincs miről, akkor nem írok..Most sajna van..Elkiabáltam az orchideát..Elkezdte szép lassan egymás után hullatni a virágait..De nem egyszerre, hanem olyan sorrendbe, ahogy kinyítak..Tehát mint a normál elvirágzás..Ez nem jelent baj?? Hogy tulképp 1-2 hét után lehullanak a virágok??
Bau, csodásak a madaraid, irigyellek érte! nagyon jó dolog.
Gabye, ritkán látlak. Szép az orchideád, biztos jól érzi magát ott ahol van! sokáig virágzik, van hogy 2-3 hónapig is. szereti a helyét.
Nekem a régieken vannak hajtások, nem tudom miért, már az egyik virágzik kb.3 hete, de a mellette levő bimbot ledobta, és egy másik is bimbos, de amellett is elszáradt az egyik bimbo. Pedig ugye mindkettő azon a tövön van. Máskor nem csinált ilyet.
Bau, gyönyörű ez a kismadár! És a kép is. Az idén nekem is vannak madaraim, de fényképező gépem az nincs. Elvitte a férjem. Új gépet viszont meg kell fontolnom, amire nincs idő :-(
Az én két madárkámat egy tányér száradó sárgadinnyemag csalogatta oda. Nagyon félénkek. Közvetlenül az ablak mögött szoktam ülni. Meg sem kell mozdulnom, máris elreppennek.
Most én is rakok ki magvakat. A páromat pedig ráveszem, hogy valami kis falra szerelhető házikót csináljon nekik fából.
Kartika, referálok az orchideámról..Egyenlőre nagyon szépen virágzik, lassan az összes bimbó kinyílik és még egy virágát sem hullatta le, remélem ez azt jelenti, hogy jól érzi magát...Spriccelem buzgón az előírásoknak megfelelően..Most így néz ki:
Szia Nelly!
Benéztem az áltba, de én sem láttalak Téged. Visszaolvasni időmilliomosnak kell lenni. Az sajnos nem vagyok.
Most napokig olyan helyen voltam, ahol nincs internetes elérhetőség. Valószínú a jövőben ez rendszeres lesz.
Szóval, élek, vagyok. Virulás az nincs. Munka van. Köszönöm az érdeklődésedet.
A kert egyenlőre szünetel. Már annyi van csak erő s idő legyen.
Drága Kenyérke! Ha megtehetnéd, akkor csak egy ici-picit jelezz az áltba, csak annyit, hogy meg tetszik lenni. Én ritkábban szoktam erre járni, de ilyenkor megnyugszom, hogy látlak. Hiányzol ám ott is nagyon!!!
Boglárka, én már annyit sem szoktam olvasni. A keretesbe viszont be-, benézek.
Ez a zöld-fehércsíkos minitöki, a 24 kg-os tök magjáról kelt. Ennyire futotta a nyáron.
Igaz későn is ültettük, mert a telket május közepén kaptuk.
A másikon is ültettünk (időben!), de ott nem lehetett öntözni s csak satnya növénykék lettek. Sőt sok minden ki se kelt :-((
ja és kenyérke ha jól látom akkor a tököd az a török turbános tök akart lenni ,és annak a sárga az eredeti kész szine ,tehát nem döglött lett hanem be ért .Csikok nem fehéredtek ki rajta??
szia Kenyérke ,szégyen ide szégyen oda de csak a képeket szoktam megnézegetni nincs idő olvasásra,csak ha esetleg látom valahol a nevem akkor szoktam beleolvasni,NA DE MOST VISSZA KERESTEM A KÉPEIDET! és csak gratulálni tudok,no nem a töködhöz! mert az tényleg eléggé satnyácska,habár az enyémek sem sokkal nagyobak!Hanem a csodás képekhez.Remélem lassan minden meg oldodik felétek is és elszálnak a gond felhök! Minden váltás hoz valami újat valami izgalmasat nem??? Legalább én úgy gondolom vagy nem jól gondolom!Te a disztököt megeted??? Régeben amikor árultam a piacon tölem is kérdezték,hogy meg lehet enni,mire én értetlenül csováltam a fejem ,hogy hát izé bigyó meg csiga én ilyet még nem halotam ,de ha akarja egye meg /akkor 200-ft-tól 2500ft-ig árultam darabját a disztököknek ,no aki egy 2000-2500ft-os tököt meg akar enni az szerintem nem igazán helyén gondolkodik.Mert a libamáj vagy a tintahal,vagy valami extra dolog is kisülne ennyi pénzből.Meg hát a dísztök a nevébe foglalja,hogy DISZ????Vagy nem jól gondolkodám???
Lányok örülök, hogy tetszik virág, tényleg foglalkozom velük, és nagyon szeretném ha sokáig öröm lenne benne.Nagyon szeretem őket, és folyton nézegetem mi van velük.
Kenyérke hidd el ha jó helyük van, nincs sok gond velük.
Boglárka, a minitöki benne van az albumban. Nem nőtt tovább, csupán vénült. Döglött sárga színe lett, de finom gyümölcsíze. Tökpuffancsot sütöttem belőle. Borssal/lekvárral nagyon finom.
Sziasztok!
Kartika, de gyönyörű ez az orchidea. Képes vagy kedvet csinálni hozzá.
Nelly, véletlenül akkor jártam arra és a fányképezőgép éppen nálam volt. Muszály volt lefényképezni.
Boglárka, a tökik gyalázatosak lettek. A legnagyobb egy jókora grapefruitnyi. Sok sem termett, mert a hőségtől mind eldobálta a virágját, hiába öntöztük. Amikor már termett volna jöttek a hidegek. Viszont a múltévivel még mindig tele a hűtő.
Most egy újabb kertecske van kilátásban, a nyírségben. A férjem odament dolgozni s természetesen kertecske is adódott :-) Úgy néz ki én is megyek utánna. Sok minden összejött nekem is, így aztán még egy fontos véleményt megvárok, aztán megyek mielőbb.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit