A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Jégkása Az ibolya szereti a napos,de nem a TŰZŐ napos ablakot! Locsolni csak is alulról szabad,de nem túlzottan hideg vízzel!A levelére NE kerüljön víz. Önts a tálkájába vizet,és amit felszív,az elég neki,a többit öntsd ki. Tápozni két hetente kell,virágos növényhez való táppal. A következő locsolással várj addíg,amíg kissé kiszárad a föld teteje.(tehát nem nagyon baj,ha elfelejtesz locsolni!) Igazából a Keleti-Nyugati ablakban érzi jól magát, ahol nem túlzott a fűtés.
Kartika Sajnos egész nap itthon vagyok,(miért kérded?) -mert rokkantnyugdíjasként tengetem életem. Igaz,már dolgoztam is eleget,de még jobb lenne a hivatásom űzni. Itthon is vállaltam munkát,ezért nem unatkozom... De fotózni,-kaját,madarat virágot tájat,azt nagyon szeretek!
Kenyérke Hogyha hallanád,hogy nálunk milyen madárdal van reggel, egyből ideköltöznél....
Tele az udvarunk fával,bokorral,pedig tömbházban lakom,de kiserdőben érzem magam!
Kedves Tőled, hogy így gondolsz rám. Nem csupán elfoglalt vagyok, da az én hangulatom sem jobb mint az általános közhangulat az országban, így aztán inkább nem írok.
Mára azért a madárkáimról akartam Nektek írni.
Ez a téli időszak nagy madárlessel és tanulmányozássalt telt. Nagy örömömre és élvezetemre szolgált, hogy etethettem őket s közben megfigyelhettem jellegzetességeiket.
Hétközben vadkeleten dolgozom, ahol szintén vannak madaraim. Igy az eledelt hozom-viszem a kocsiban, de itthon is tartok.
Tegnap a nagy sietségben a kocsiban felejtettem, így kénytelen voltam hajnal 4-kor a napot azzal kezdeni, hogy házunk mögötti utcában álló kocsihoz mentem.
Olyan madárdal fogadott az utcára érve, hogy a fülemnek alig akartam hinni. Mind ismerős madárhang, melyeket most már jól be tudok azonosítani. Végig szörfölöm a MADARAK címszó alá betárolt kedvenc oldalakat, az etetőmre járó madarak hangját is meghallgatom. Holnap reggel pedig egy kis hajnali sétával egybe kötve megyek madárdalt hallgatni, mert most már mindig szeretném tudni, hogy amerre járok ott milyen madarak énekelnek s röpködnek körülöttem, fölöttem.
Nem új keletű ez az érdeklődés. Csupán szeretném meglévő ismereteimet minden lehetőséget megragadva kibővíteni s rendszerezni...
Bau szombaton csinálok világosban képet (sötétben jövök-megyek) és küldöm neked. Szépek a virágaid, és a madárkád! édes!!! (hadd kérdezzem meg, dolgozol? vagy otthon vagy?)
Mond tudsz nekem tanácsot adni a fokföldi ibolyához? Hol tartsam mennyit locsoljam a tieid nagyon szépek. Régebben volt nekem is de v alahogy kipusztultak. Most kaptam megint és szerteném megtartani! Sajnos van egy rossz tulajdonságom ritkán locsolom a növényeimet.
Kartika! Várom a fotót! Addíg a gyerekeket leszedheted róla,ami útban van,és hagyjad beszáradni a törés helyét,legalább egy hétig! Akkor ültesd el kavicsos-homokos földbe,de NE LOCSOLD MEG!!! majd csak április elején! De ez nem tréfa!
Bau, ezek jól néznek ki! én nem állom meg, locsolom szegényt! (ennek ellenére virágzik) olyan száraz a panel, olyan lenne a föld mint a csont. Majd hétvégén lefényképezem az egyiket, adj ötletet hogy ültessem át. Már millió gyerek nőtt rá, a cserepet ezer éve kinőtte, másik cserép tarja fenn, olyan mostoha körülményben van, és mégis hoz minden évben 2-3-4 virágot.
Bau, nekem is van pár kaktuszom, szoktak is virágozni, bár amióta orchideázom lecsökkentettem a számukat a minimumra (helyhiány) de el kell ismernem nekem az éjkirálynője, azt hiszem az a nagy tölcséres kaktusz, azonkivül nem sok virágzik. Télen hogy tartod őket az erkélyes lakásban? látom az ablakpárkányon, de pára? locsolás? stb... Mivel úgye télen pihenniük kéne, nem szeretik a meleget, ki kell száradjanak és még sorolhatnám!
Bau! nekem még nincs ilyen kaktuszom, de nagyon tetszik, mikor virágzik. Egyszer ha utamba kerül, szívesen vennék, mert a férjem szereti a kaktuszokat. (Én csak akkor, mikor virágoznak). Köszönöm a segítséget
Superkeri! Így látatlanban,továbbra is csak tippelni tudok,mert a MAMMILLÁRIA család majd minden tagja ilyen "koronás" virágzást produkál,de itt sok minden számít a névhez....tövisezettség,az arolák száma, a színe,a virágszín,stb. De a leg gyakoribb (boltban vásárolható ,tehát nem gyűjtőtől....) az a MAMMILLÁRIA ZELMANNIANA Erre kerss rá,és hasonlítsd össze a tiéddel!
Bau! tudod a laikus, "csak" nehezet vagy butát tud kérdezni Köszi a segítséget, hiába a profi rögtön ráhibáz...a legalsó képen lévő kaktuszról érdeklődtem
Természetesen a mogyoróhagymából (Allium ascalonium) is többféle létezik.
A képen is különböző mogyoróhagymák láthatók, a hosszúkás a banánhagyma, a kerekded pedig a francia mogyoróhagyma.
Mindkettőre jellemző a viszonylag kisebb méret, illetve az, hogy egy fejen belül több gerezdre bonthatók. Aromájuk finomabb a többi hagymánál, valószínű a francia séfek ezért is részesítik előnyben a salotta fajtákat.
Bau! nem semmi! Baukám4 Te nagy kaktusz szakértő is vagy, ezért kérdezni szeetném, hogy hívják azt a kaktuszt aminek a tetején , olyan koronaszerűen vannak a virágai?
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit