Nekem sok problémát okozott és okoz a mai napig a számítógép. Szeretem és haragszom rá, aszerint, hogy boldogulok vele éppen. Sokszor jól jött volna a segítség, akár ennek az oldalnak az építgetése közben, de nem volt kitől kérnem. Talán ezért kaptam fel a fejemet, amikor néhány napja kiderült a beszélgetős fórumban, hogy Csemi számítógépes szakember. Élve a kínálkozó lehetőséggel felkértem Őt, hogy elvállaná-e egy számítógépes segítséggel foglalkozó fórum tanácsadását. Csemi igent mondott, én pedig ezennel sok szeretettel megnyitom ezt a fórumot is.
Kérlek benneteket, hogy írjátok meg, ha bármi problémátok vagy kérdésetek adódik, Csemi ígérete szerint segíteni fog nekünk.
Előre is köszönöm Cseminek a válaszokat és a ránk fordított időt, Margit
kike3: Meg kellene nyitni a Windows vezérlő pultban a Hangok és audioeszközök ikont és ott az audio fülnél a hangerő gombra kattintani és megnézni, hogy nincsen-e tiltva a hang, vagy a hangerő megfelelő-e?
Ismét,én.Végignéztem a segítségkéréseket,és azt már megnéztem amit még az elején ajánlottál valakinek.Szóval nem az a gond hogy némítva lenne valahol a hang,és tilitásban sincs.
Az én gondom az lenne,hogy már legalább egy hete nem jön hang a hangszóróból.Bármit csinálunki,nincs hang-fülhallgatón keresztül is csak sercegés van.Már mindent megnéztünk a gépen,egyszerűen nem tudjuk mi az oka.Tudnál segíteni?
Kedves Csemi azzal a kéréssel fordulók hozzád,hogy mit kell vennem a Skype-hoz ? web kamárát muszály venni? és mennyibe kerül? sargarozsa3@citromail.hu elöre is köszönöm.Magdi
Kedves Csemi!
Azzal a problémával fordulnék hozzád,hogy nekünk 2 számítógépünk van,és vezeték nélküli routerrel van megosztva a net.Na most,anyum gépét ujra raktam,és mivel az én gépemen van a router,anyuén az adapter,feltelepítettem,azt is.Viszont a bökkenő ott van,hogy létrehozott neki egy ikont,az asztalon,amire ha rákattintok,akkor nem történik semmi.
Eddig ha elindítottuk,akkor jobb alul az óra mellett előhozott egy kis számítógép ikont,ami mutatta,hogy éppen milyen a jelerőssége a gépnek.Na most arra kellene kattintani,hogy megadjuk az internet jelszavát,és létrehozzuk az internetes kapcsolatot.
A fő probléma az,hogy én feltelepítettem a kapott cdről a programot,csinált is a gép neki egy ikont,viszont,ha elindítom,akkor nem történik semmi sem.Elkezd tölteni,majd abbahagyja,és jobb alul nem jelenik meg semmi sem.Esetleg találkoztál már ilyen gonddal.Ha igen,örülnék,ha megírnád,hogy mi a probléma,és hogy tudom orvosolni a dolgot.
Előre is köszönöm szépen,és várom mielőbbi válaszod.
Miho Tibor
Kedves Anna!
Valószínűleg olyan programmal szeretnéd megnyitni (vagy a böngésző programod, erre van "kiképezve") a letöltött fájlokat, amelyek nem alkalmasak annak megynyitására. Pl. ha egy pdf kiterjesztésű fájlt worddel szeretnénk megynyitni, akkor is "kockák" és egyéb értelmezhetetlen karakter jelenik meg.
Légyszi küldd el a nem megnyitható fájlokat a csemi@freemail.hu címre, hogy pontosabban tanulmányozhassam.
Üdv: Csemi
Szeretném megkérdezni,hogy a grafikus szűrőt miért nem tudom minden esetben kinyitni.
Letöltöttem egy csomó receptet a NLC-ről.Pár db rendben van,kattintás után rögtön kinyílik a recept és jó is,van olyan ahol kinyílik,de csupa kocka és olvashatatlan,és van jó pár olyan ahol a grafikus szűrőt kell megnyitni ,de nem tudom mert nem engedi.
Írtam annak aki feltette őket,azt válaszolta,hogy töltsem le ismét,letöltettem, de semmi nem változott.
Kapok olyan leveleket amit csak akkor tudok elolvasni ha a grafikus szürőt kinyitom.Azt meg tudom csinálni,akkor a recepteknél miért nem,vagyis csak a NLC-ről letöltött recepteknél nem,mert van sok olyan receptem ahol ki tudom nyitni.
Kedves Anna és minden Kedves Olvasó!
Sikerekben gazdag, boldog újesztendőt kívánok Mindannyiótoknak! 2008-ban is állok szerény tapasztalatommal a szolgálatotokra.
Üdv: Csemány Béla
Szerintem is inkább a szolgáltatás sebességével van a gond, nem a gépeddel. Egyébként olyankor szokott lelassulni, ha pl. frissítést tölt le a Windows, de ez csak rövid ideig tart. Tudsz valamit írni, hogy milyen neted van? Kábel, ADSL, WIFI, stb?
A gépen egy éves,legtöbbet Én használom,a férjem csak Honfoglalózik.Az unokáim nagyok,nincsenek már sokat itt,és mindenkinek van gépe az otthonában.Ide is be vannak jelentkezve,de sokat nem használják.
A net mindenkinél lassú,de nem mindig.Sok emberrel levelezek hazánkban,és külföldön is.Az egyik fórumon vetették fel,hogy minden évben újra kell telepíteni akkor gyorsabb lesz.
Tegnap szinte semmit nem tudtam csinálni,mert vagy be sem engedett,vagy olyan lassan ment el egy-egy levelem,hogy inkább lekapcsoltam.Ma semmi gond nincs.Ez szerintem a szolgáltatásból adódik,nem a gép hibája.Nem?
Köszönöm a válaszod.Kellemes hetet kívánok.Üdv.Anna
Ilyen szabályról nem tudok. Azon a gépen, amin most írok Neked Win2000 oprendszer van, több, mint 5 (ÖT!!!) éve lett felrakva az új gépre. Azóta nem kellett újra telepíteni, csak a szükséges frissítéseket letölteni a netről. Igaz, ezt a gépet csak én használom.
Persze azoknál a gépeknél, ahol gyerkőcök is vannak és "kétes eredetű" programokat is fel-lepakolnak, nem árt időnként egy kis nagytakarítás. Ilyenkor érdemes archíválni a még szükséges fájlokat (DVD, CD, másik merevlemez, stb.), majd ezután egy teljes formázást végezni (esetleg újra partícionálnást ) a merevlemezen.
Van egy kedves komám, négy gyermeke osztozik egy gépen, átlagosan havonta van egy új telepítése.
A szabály az, hogy nincsen szabály. Ha a gép nagyon lelassul és a merevlemezen a hely elfogyott érdemes újra telepíteni, egy darabig megint jobb lesz a gép.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit