Tanácsot szeretnék kérni. Régebben írtam a fórumra, de aztán ez elmaradt, viszont egy éve sütögetek lelkesen, amit Nektek köszönhetek
Március közepén lesz egy éves a kenyérsütőm (Moulinex), már a harmadik (!!!!) üstöt használom, ami ma megint megadta magát, gyakorlatilag a lapátot levéve masszív, ragacsos olaj fogadtott :( eddig néha ez az üst is eresztett kicsit, de csak a sütés közben jött ki nagyon kicsi. Ez most brutális. és az üst alján kívül olyan, mintha elmozdultak volna azok a lapátok, ahol forgatja a gép a belső lapátot.
Holnap megint viszem vissza. ja, minden üstcserénél 1 hónapot ültek a gépen, mire visszakaptam, tehát összességében olyan 9 hónapot használtam eddig a gépet) A szervízben azt mondták, ez minden gépnél előfordul, minden márkánál, örüljek, hogy Moulinex, mert legalább ingyen cserélik az üstöt.
Kérdés: járt már így valaki, hogy egy éven belül a negyedik üstöt kapja?
Tudtok nekem olyan márkát, tipust mondani, aminél nem jön elő ez a probléma, vagy legalábbis nem ilyen gyakran? 3 naponta sütök kenyeret. Vagy van valami jó dagasztógép elérhető áron? jó nekem a sütőben való sütés is, de dagasztani nem tudok mással.
Már nem tudom, mit csináljak, az egész gépet nem cserélik, a garancia nem hosszabbodik meg, még egy évig elvileg cserélgetik nekem ingyen és bérmentve az üstöket, de már ehhez nincs türelmem.
Holnap felhívom a Moulinex ügyfélszolgálatát, meg már a fogyasztóvédelmen is gondolkodtam.
Ha valaki ehhez érdemben hozzá tudna szólni, lenne valami ötlete, azt megköszönöm. (bocs, ha esetleg nem jó helyre írtam, nem néztem, van-e másik topik a meghibásodott gépeknek...)
Koszonom az almas sutit! A mai torta es suti melle ennek is volt helye. Feketeerdei tortat es "megint"a kokuszos szolos tortat keszitettem el. A ferjem penteken szulinapos volt.Mivel dolgoztam ezert hetvegen tartottuk az unnepelest.A lanyom az udvarlojanal van, igy ketten voltunk csak, igy egy kisebb tortat keszitettem.Igy is fini volt.Zsuzsim, kuldok Neked is belole!
Zsuzsam, lehet hogy kifogsz nevetni, de en akarhanyszor hazatudtam menni mindig "mekka"volt az elso. Hogy mit ertek ezen? Vegigjartam-barandokoltam az iskolaimat, a kornyeket ahol laktam es felnevelkedtem, fotoztam, videoztam hogyha ujra visszamegyek lenyen mibol erotmeritenem ujra.Az emlekeimet szivem melyen orzom, s igy taplalkozom beloluk a nehez idokben es napokban.//
Szia DULIFULI!
Latod, ertem en! Dehogy is nem ertenem! ......."maar ik heb altijd traanen in mijn ogen... aki letudja forditani ezt , az biztosan meg is erti.Nagyon, tuul messzi az a messzi nekem is.
Én téged nem ismerlek, de nagyon megörültem annak amit írtál! Kartika és Margitka sokszor eszembe jut, hogy mi van velük? Jó tudni, ha kifelé haladnak a megpróbáltatásokból.
Nagyon megértelek, hogy erős szálak kötnek a helyhez ahol gyerekkorodban éltél. Tudod én mit csinálok? Google Earth-ön időnként megkeresem a helyeket ahol gyerekkoromban éltem. Azt hiszem ez egy olyan gyertya ami mindenki szívében él. És a korral nemhogy pislákolna, de erősebben ég, nem?
Nagyon régen írtam, s bevallom, ritkán sütögetek. Igaz, olyan szép fánkokat láttam, hogy lehet, mégis nekilátok. Remélem, jól vagytok, Margitkáéknál van megnyugtató hír és Kartika Marcsi is lassan magára talál. Örömmel láttam a csevegőt, lám egyre több a földim. Én győri vagyok, ha emlékeztek rá, de sajna Pestre kerültünk. Téten jártam gyerekkoromban, az őseim Nyalkából származnak. Ahogy korosodom, egyre inkább visszavágyom a gyökereimhez. Már az is olyan jó amikor a környék nevét is olvasom. A rokonaim már nem élnek, így mára már csak "túrista" vagyok azon a vidéken.
Akiknek mostanában volt/van ünnepe, Isten éltesse őket így utólagosan is. Puszi, Marica
A múlt pénteken halgattam a 88-at. Véletlenül nem te küldtél a rendi-bendi egyenruhásoknak egy számot, mert hogy aranyosak voltak, és csak ejnye-ejnyéztek? Teljesen olyan volt, mint ha téged hallottalak volna. Olyan aranyos volt. De ha nem te voltál, akkor bocsi!
Mindkettotoknek sok boldogsagot, erot-egeszseget es szerencset kivanok Szulinapotok alkalmabol ! eeeees! Az eleszto szeelleme legyen mindig veletek is!
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit