Eta Siesta (programtáblával)
2005.09.19. 23:46
E.Margit véleménye
Két dagasztólapátos, max. kenyérméret 1,3 kg. Fehér kenyérből, kalácsból 1 kg-osnál nagyobb nem fér bele, a megadott legnagyobb méret a tömörebb kenyerekre vonatkozik. Az Eta egy középáras gép. Én 16.000.- forintért vettem, de ennél olcsóbban is lehet ma már kapni. Két év garancia van rá. Jól bírja a kemény, sütőben sütendő tészták dagasztását is. Rengeteget megy, most már egy közel éve és nincsen baj vele. A teflonja teljesen ép, a dagasztólapátokkal sincs semmi probléma. A sütés színe nagyon jó, annyira, hogy csak a közepes színt szoktam használni és így is szép, sötétre sül a kenyerek teteje is. 10 programja közül az egyik lekvárfőző. A benne sült kenyér formáját jobbnak tartom, mint az egy lapátosokban készültet, mert ez jobban szeletelhető.
Hibája:
A kémlelő ablakot le kellett fóliáznom, mert szökött a hő. Ugyanezért a tetejére egy puha, vastag ruhát szoktam tenni. A fóliázás néhány percet vett igénybe, azóta viszont tökéletesen keleszt és süt.
Sajnos ebből is hallottam már egy hibás darabot, aminek csere lett a vége.
Kiegészítés:
Röviddel az 1 éves születésnapja előtt némi hörgés-csörgés után kiadta a lelkét. Tengelytörés (-féle) következményeként a dagasztólapát az üstről még a teflont is lekaparta. Kb 2 hetes szervizelés után kaptam vissza, teljesen felújítva. A tetejét is kicserélték, azóta nincs fóliázva a gép és szépen keleszt és süt. Örülök, hogy megjavítva visszakaptam, mert nagyon hiányzott, szeretem ezt a gépet.
A programlefutási táblája:
E.Margit (összefoglaló):
2006.09.01 23:41
- közép/alsó árkategóriás
- 2 dagasztólapátos
- fekvő üst
- max. kenyérméret 1,3 kg, de ez fehér kenyérre, kalácsra nem igaz (ezek max 1 kg-ig férnek el benne)
- csak sütés és tészta program van
- a fix programjaiban csak 1x dagaszt
- nincs benne áramkimaradás elleni védelem
- nem túl hangos
- a sütési szín megfelelő, általában csak a közepeset használom
- min. 40 dkg liszt kell bele, ennél kevesebbel nem boldogul
- max. 80 dkg körüli lisztből lehet benne tésztát dagasztani, ezt már benne sütni nem lehet
- 1 éves korában szerviz, tengelytörés
- nem sokára 2 éves lesz, megint aktuális a szerviz, szintén a tengelye vacakol
- jól bírja a kemény tészta dagasztását, de valószínűleg ez teszi hamarabb tönkre a tengelyeket
- 13 órára időzíthető, de ezt nem használom
- mindenképpen fekvő üstű gépet szerettem volna, mert az ebben sült kenyér formája nekem jobban tetszik, jobban szeretem, ha egy szeleten belül van a kenyér eredeti alja és teteje
Joli véleménye:
2 lapátos, 800 W-os hagyományos formájú kenyeret süt. Amitől egy picit féltem a zajszintje, ha jól emlékszem 56 dB. Azt hittem, hogy sokkal zavaróbb lesz. Előre nem szoktam programozni, csak napközben sütök így a többi zaj mellett nem zavaró. A többi műszaki jellemzőjét E.Margit már leírta.
Fél éve vettem a Praktikerben 11990,- Ft-ért. Mielőtt megvettem végigjártam egy jó pár helyet ahol kenyérsütőt árulnak. Mindenképpen fekvő formájú kenyeret sütőt akartam és 2 lapátosat. Nem szántam rá túl sok pénzt, de azért egy megbízhatóbb gépet kerestem. Így találtam meg az ETA-t. Konyhai gépekben nem egy csúcstechnológia, de megbízható, strapabíró márka. Azóta majdnem mindennap használom, de van hogy napjában többször. Kenyereim túlnyomó részét ebben sütöm és csak nagyon keveset sütőben. De amit sütőben sütök azt is a géppel dagasztatom, mint az összes kelt tésztát. A kemény tésztát is jól dagasztja. Mióta megvan a gépem rengeteg kelt tésztát sütök a családom nagy örömére.
Nagyon meg vagyok vele elégedve. Az üst teflon bevonata még mindig teljesen ép és a lapátoké is. Elég masszív darab és a minőségéhez képest nem drága. Egyetlen hibája van, hogy a nagy betekintő ablakánál kissé szökik a hő. Ezért sütéskor le szoktam takarni a betekintő ablakot így szép piros tetejűek sülnek benne. Sütés után szépen kijön a kenyér és a lapát se ragadt még rá soha. A nyíló teteje tisztításhoz levehető én még csak 1x vettem le mert a lisztet mellé szórtam az üstnek és így jobban ki tudtam borítani belőle. Még ami nem tetszik benne, hogy a gépen a programok nevei és egyéb feliratok nem tudom pontosan, hogy csehül vagy szlovákul vannak felírva. Viszont ezt ellensúlyozza a részletes programleírás ami egy füzetkében mellékelve magyarul is jár hozzá.
Mióta van gépem nézegetem a forgalomba lévő más típusokat is. Találtam olyat ami teljesen hasonló, sőt a programjai is ugyan olyak, ugyan annyi ideig futnak csak németül van ráírva. Talán a Bomann, de nem vagyok benne biztos.
Ha már a Bomann-nál tartok. A Bomann, Hausmeister, Nettech, Nethaus gépeknek azonos a jótállási jegye és a szervizük is. Ebből gondolom, hogy túl sok különbség nincs a gépek között.
Dundica véleménye:
Margit és Joli már leírták már ennek a márkának szinte az összes pozitív és negatív
tulajdonságát, amivel maximálisan egyetértek velük. Én szeretném megosztani veletek azt, amit ezzel a géppel semmi esetre se csináljatok, ha gondtalanul szeretnétek élvezni a gépi kenyérsütés örömeit. A gyorsabb haladás érdekében használtam a sprint, azaz gyors programot, aminél csak 5 perc előmelegítési idő van. Elindítottam a programot, de nem futtattam végig, csak az előmelegítést, keverést, dagasztást, kelesztést vettem igénybe, a sütést nem. Ezt még egyszer meg lehet tenni, de többet nem. A gép ettől valahogy teljesen megzavarodik, végig fut ugyan minden program, csak éppen a dagasztás nem indul el. Ezt sikerült háromszor eljátszanom, most már inkább várok 22 percet a tésztakészítés programnál, bármennyire is sietek. Ezek után nekem sikerült tapasztalatot szereznem a javíthatóság területén. A szervizelésről csak pozitívan tudok nyilatkozni. A forgalmazónak van túrajárata, így bármilyen alkatrészt egy hét leforgása alatt az ország bármely részére el tudnak juttatni, a többi a javító szervízen múlik. Nekem kétszer cseréltek gépet, különösebb kötözködés nélkül, és heteket sem kellett várni rá, ami nem elhanyagolható. A második csere után gondolkodóba estem, hogy maradjak e ennél a típusnál, de adtam még egy esélyt magamnak is meg ennek a márkának is, amit nem bántam meg.
|