Kukorica

vagy tengeri (növ., Zea Mich., Mays Gaertn).Egylaki, hímvirágzata a szártetején ágas bogas, termő virágzata, a kukoricacső a levél tövében fejlődik, több levélhüvely (csuhaj, csuhéj) mint virágburok fogja körül, ebből szokás a kukoricacsövet kifosztani. Szemtermése 6-12 sorban van a csutkán, vagyis a termő virágzat vastag tengelyén. A Zea Mays L. (indiai, egyiptomi v. török búza) egynyári, egész 6 m magas, 1,3-8 cm vastag szára a csövesszáru pázsitok közt tömött, köztük a bambusznád után a legnagyobb. Levele szálas, csatornásan összehajló, pillás. Virágbokrétáját kétvirágu háromhímes füzérkék alkotják, de a sok füzérke együtt ágasbogas kalászt ábrázol. A gyenge kukoricaszem az alatta levő csúcsából hosszú selyemszál nyúlik ki, ez a kukoricahaj v. kukoricaselyem. Botanikailag ez a bibeszál s a kukoricáé a leghosszabb. Leghihetőbb, hogy Amerika forró vidékén van a hazája, de a fölfedezésekor már ott is, mint egyetlen gabonát termesztették. 1520 óta Spanyol-, 1560. Olaszországban ültették. Később másfelé is elterjedt, ma a forró tartományokban s a mérsékelt öv melegebb táján mindenütt termesztik, és a szár magasságát, a cső nagyságát és hosszúságát, a kukoricaszem alakját, és színét, valamint a megérés idejét tekintve számtalan fajtája támadt. Amerikában az É-i szélesség, 54°-tól a D-i 30°-ig, Európában az É-i 52°-ig terjed, ahol a nyár hőmérséklete legalább 18°. A kukoricaszem tartalma: 10,05% fehérje, 2,84% cellulóza, 66,78% keményítő és dextrin, 4,76% zsiradék és 1,69% só, 13,88% vízzel. Ennyi keményítő s magfehérje más gabonában nincs. Darának és lisztnek őrlik és Amerikában belőle sütik a kenyeret. Nálunk a kukoricát főzik, sütik, vagy pattogtatják. Lisztjét közönséges búza- vagy rozsliszttel szokás keverni, hogy jobb ízű legyen, mert a kukoricában kevés a sikér.