A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Virág, és akit érdekel, itt van orchideáim nagyrésze, ezenkivül 4 db van még ablakban, és három db a koloniál asztalon.
Nem látszik olyan soknak, a hátsó állványon egy tányérján az állványnak 2-3 db is van.
Na ezt szeretném majd rendszerezni, most van a tervezés fázisában, hogy belelölök-e egy erkély beépítésbe és akkor játsza elférnek mind, sőt még gyarapítom őket, vagy a virágállványozást tervezem máskép, kicsit magasabbra, vagy az oldalfalra.
A fólia alatt a "gyerekek" kellnek, ha megmaradnak!
Dojika, a légmozgást szereti, a húzatot nem. képzeld el, még azt is javasolják, hogy ventillátor mozgassa meg a levegőt zárt térben, mert ezt szereti. az őserdőben és a hegyekben is mozog a levegő. a húzatot nem bírja nagyon, de azért nálam is van. sokszor van nyitva, két ablak és az húzatot csinál. csak ne érje közvetlen. Bátran próbáld meg, hidd el nem olyan nehéz velük bánni.
Ha veszel, kissé nyiló bimbósat vegyél, az nagyon sokáig fog élni. Nézd meg, hogy a bimbó nagyrésze már kezdjen el nyilni, ne túl kis gumócska legyen, de ne is legyen kinyilva. Ha lehet válassz olyant ami két száron hozza a virágot. (ára ua. sok helyen, Ikea biztos)
Hú, Edo, ezer éve nem ettem egy jó csorba levest !!! (Nekünk Kézdivásárhelyen élnek még ismerőseink, rokonok már nem, még nagyapám települt át ide anno... ezer éve )
Kartika, köszönöm az ötletet, utána nézek ennek az orchideának... csak én szeretem ha nyitva ablak, erkélyajtó, gondolom olyan helyet keressek neki, ahol nem éri huzat ?
Edo-bedo, már én is láttam jól fejlett lestyánt egy ismerős kertjében. Az enyémeim még csak olyan kis ifjú levélkéjűek voltak.
Kértem kipróbálásra néhány nagy levelet s aztán az lett, hogy vázába raktam őket s levelenként jártam rá a leveseimhez. Nagyon megkedveltem. A vázában sokáig eláltak a levelek. Szinte az utolsóig el tudtam használni. A síma, egyszerű krumplilevest már el sem tudom képzelni nélküle. Edo-bedo, én sem ismertem a "csorba leves". Egy pár ötletet a lestyán felhasználásához ide is tehetsz ám.
Julika, nekem is van ilyen ibolyám, csak bordóban. Olyan gyönyörű, hogy öröm nézni.
Gabye, 1-2 képet mindig érdemes betenni, melynek alapján az ember az albumodat nézni idulhat.
Hú, Ildikó ennek a cicusnak most vad mosolya sikeredett. A fotó viszont szuper!
Psszt! Gyorsan felszoktem. hihi GABYE Nalunk haraposan jatszik a micink.No de ILYEN kardfogu-tigrissel ovatosan kell banni.Nem tehet rola szegeny hogy ilyen nagy tehetsegekkel szuletett. hihi A csatamezot meg a kezunkon viseljuk. Tetovalas? Ugyan maaan kerem! Nalunk Gratisz grafirozas megy. hihi
No megyek mert meglestek , oszt mar katapult a szekbol. Puszka mindenkinek!
Itt vagyok ám "kertes pajtásaim", csak nem mindig tudok hozzászólni a témához és most egy óriási fordítást is kaptam, azzal kicsit elhavazódtam..
Baukám a képeiden megint elálmélkodtam..Még hogy Te nem tudsz fotózni, bárcsak én tudnék így!!
Ildikó, ezeket a Manókat nem lehet puszilgatni, nem hagyják, pedig én nagyon szeretném..De néha elkapom őket egy-egy óvatlan pillanatban, és akkor összedögönyözöm, és összepuszilgatom őket..Hhhúú, hogy szoktak rám nézni, tipikus "na ez meghibbant" nézéssel!!
Kenyérke, örülök, hogy neked is tetszenek a Figuráim, majd néha hozok róluk képet, de nem akarom nagyon eluralni a topicot..Pedig kép az aztán van dögivel..de majd disztingválok ígérem, és megpróbálok nem túlzásokba esni
Julika, nagyon szép az az ibolya!! Érdekes színe van, nekünk csak a hagyományos sötét színű van..
Bau, ez a cica......Csodálatos..Legyen sok öröme benne a tesódnak, és majd néha mesélj róla később is, jó??
A csorba az egy leves,amolyan unnepi leveske sok zoldseggel,husival es zoldfuszerekkel.A lenyeges benne a lestyan,enelkul nem nevezheto csorbanak.Szoktuk husgombocokkal is.En mindne friss zoldfuszert fagyasztok,petrezselyem,lestyan,zeller...megmosom,megszarad,felapritom es adagolom zacsikba.Amikor kell csak kiveszek belole gyenesen az etel;be.Szeretem mert teljesen friss.Azota semmit nem szaritok.
Amugy a lestyant olyan etelekbe hasznalom(altalaban levesekbe)amik savanyubbak kell legyenek.Martasokba is egesz jo.
Megmutatom az évek óta meglévő Ibolyámat. Sokszor, szinte folyamatosan szokott virágozni. De ilyen gyönyörűnek még nem látam. Szinte mint egy korona rajta a sok-sok virág.
Dojka a te levegődet az orchideának teremtették. ott biztos jól élnének. vannak fajok, amiknek nem kell nagy napsütés csak világosság és pára. és nem olyan igényesek, mint sokan hiszik.
Bau megint szépek a képeid. én is fotozgatok, van egy szekérnyi képem minden honnan, de mindig úgyérzem, még még és még kellene tanulnom, mert rém keveset tudok. jó gépem van és nem tudom mit tud valójában nem használom ki a kapacitását. (soha nem érek rá, néha este hazajövök 10 óra munka utazás után, már nem sok időm és energiám van rá)
Kenyérke nekem is volt lestyánom, az unokatestvérem hozta Erdélyből, ott nagyon szeretik mindenbe tenni.
Gabye panelban lakom, egy sarokban vannak, és a kisszoba ablakában van kettő-három. Nem foglal el annyi helyet (bár a férjem szerint már erdő van nálunk) de messze vagyunk attól. Nézem a megszállott orchideásokat, az orchiea lapon, na azoknak igen, erdő van!
Nekem is van már lestyánom. Több kisérletezés után tavaly kezdett fejlődni. Én is tettem el szárítva levelet, azt használom olyan levesekbe, amibe zeller is kell. Olvastam én is a fagyasztásról. Remélem az idén sikerül, mert szépen beindult a növekedése.
Hát a vitorlavirág eddig az égvilágon semmit nem produkált, csak még egy kicsit jobban elbarnásodott /halodott az egyszem vézna gyökere ami a törzséből lóg ki. Újakat abszolút nem kezdett növeszteni és egy nemrég levágott levélszár része elkezdett rothadni, a többi erős. Levelek nem sárgulnak, nem lekonyultabbak mint eddig, de nem úgy fest, mint aki gyökerezni akarna.
Kenyerke,a lestyan nagyon hamar terjedo fuszernoveny,iszonyu nagy bokor lesz belole,en mindig leszedem es az osszeset lefagyasztom,egesz telen hasznalom foleg csorba levesbe.Most is van meg 3 zacsival
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit