A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Kartika meseszépek ezek a virágok,ezeket mind kintről hoztad? Te szaporitásod?
baukám,tápoldatossal locsolom a kaktuszom, nem száraz a földje de hibernálodtak sajna december óta nemigazán mozdulnak a bimbók,félek melegebre vinni ,mert ott meg szerintem elszáradnának,inkább hagyom még egy kicsit ha nem lessz változás akkor a fütési szezon leállása után át viszem egy másik helyre hátha ot kinyilnak?
Sziasztok! eltüntem, de meg vagyok. el voltam utazva egy hétig, előtte meg behavazva. Látom a kis madárkák szépen gyülnek. Bau csodaszép házat kapak a madárkáid! biztos szeretik. Mig nem voltunk itthon a fiamnak ki volt adva, hogy tegyen ki nekik magokat. Ma már reggel láttam egy-kettőt, de sajnos nem volt időm nézegetni őket. Az a baj, hogy nem tudok jó képet csinálni, nagy az ablaktábla és hiába akarok csendben fényképézni, mindig megérzik a mozgást, vagy az árnyék suhánást. Meg a ronda szembeni ház sem egy szép látvány! (sajnos!!)
Ma ültetünk egy pár amarillisz hagymát,nemrég olvastam,hogy 6 hét alatt kell virágba borulnia ,na erre kíváncsi leszek,
mert ezt már 1 hónapnál is régebben ültetük el,és alig akar nöni, pedig jó helye van.Mindig itt szokott lenni,de most anyira tönkrementek a hagymák,mert tavaly ki a kertbe ültetük és a nagy szárazságba jól össze mentek.
Ez pedig egy kis érdekeség, talán emlékszik még rá valaki karácsony környékén már egyszer bemutatam Ő nagyságát,no akkor szegény ugy megijedt,hogy megált a növésben,igaz elégé hüvös helyen van,de szerintem semit sem nő illetve vegetál,de ami érdekes a bimbók nem potyognak le ,de nem is akarnak nyilni.
Bogi! köszi a választ. aztán rájöttem, hogy butaságot kérdeztem, hát persze hogy évelő, ha már most ilyen szép a levele. Nekünk nincs ilyen, azért kérdeztem a nevét! Egyébként ez szerintem nem sziklakerti, ha nem bírja a napot, inkább valami talajtakaró
Cristina! nagyon bájosak a virágaidRögtön felvidul az ember, ha ilyen szépet lát
Cris akkor felétek jóó meleg lehet,mert a szászor szépen már nekem is ott a bimbó ,de még nem akarodzil nyilni, Te valahol az ország déli felén laksz, mert nogea írta,hogy ők már gözerövel turják a kertet és ültetnek ezerrel,én pest fölött lakom de itt még ez a hét kéne eső nélkül akkor lehetne belemeni a szántásba,mi is a hétvégén szeretnénk már hagymát dugatni,de esöt mond akkor sajna semi nem lessz belőle
superkeri,ez egy sziklakerti növény . Van ilyen foltos és van csak tiszta zöld levelü is ,igaz annak nagyok a virágai ennek elégé apró elhanyagolható ,inkább levél diszes mint virág.Sajna az összes hóvirágomat már lassan befolyták a sziklakertik, szerintem a napot nem igazán komálja ez a fajta, mivel nyáron a rekentő höségben nagyon meg szokott fonyadni, a temetöben is van ott nagyon rosszul nézet ki ,mert reggeltől késő estig éri a nap ,azt gondoltam nem marad meg ,de hál Istenek gyönyörű nem ment tönkre.Ha megérjük a találkozót és el tudunk menni, akkor majd viszek mert nagyon szapora,van sok fajtám majd ha jobb idő lesz és kezdenek kiverni le fényképezem őket. Kora tavasszal olyan szépek ennek például fehér apro virága van ,de van sárga rózsaszin lila és még jó pár fajta fehér. De biztos van neked is nem? Mert úgy emlékszem ,hoztatok ilyen apró virágokat is a talira .Még nem volt ez a sziklakert mizéria amikor elkezdtem ilyen virágokat ültetni, azt tapasztaltam,hogy 4-5 évnél tovább nem igazán szeretnek egy helyen maradni, célszerü 2-3 évente át ültetni belőle másik helyre. lehet azért mert a sok apró hajszál gyökér feléli a földet, no de vannak kívételek is mert van olyan is ami már ezer éve ott van és még mindig szép.
Bogi! úgy látom, már Te is várod a tavaszt! Örülünk minden apró virágnak Légy szíves elárulni, a Hóvirág alatti talajtakaró zöldnek a nevét! Napot vagy árnyékot szeret, évelő?
Úgy látszik csak én madarászok itt nagy felbuzdulva. Ma ismét egy új madarat pillantottam meg az etetőknél.
Egy tengelic tömte a bögyikéjét az erkély korlátjára kirakott tálcán. Sajnos nem sikerült lefényképezni, de találtam helyette az interneten egy csomó képet. Többek között egy nagyon szép fotóalbumot a nálunk, Magyarországon jellegzetes vadmadarakról.
A képek többsége alatt néhány mondat a fotóstól, mely külön örömömre szolgált.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit