A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Sziasztok, itt van a kinyilt virág szinponpájában.Sajnos csak egy db, a másik mellette leszáradt.
Aztán elkövettem egy óriási hibát, egyik nap reggel túl száraznak találtam őket, meglocsoltam, és utána rohantam be dolgozni. Közben jövök haza előbb, mert beteg is vagyok és nem néztem a tálakat és bizony kettő alatt is állt a viz 1 napig. Na persze pont az a kettő alatt, ami hajtja az új virágszárat. Hát nem tudom mi lesz velük. Nagyon hamar tönkre mennek a vizben! (izgulok, rémesen sajnálnám)
Kenyérke! Érdeklődve kattintottam a képeidre, aztán csodálkozva nézegettem a képeket. Nagyon jól eltaláltad az őszi színeket. Csodálatosan sikerültek a képek!
halihó sziasztok tökös csajok, Mi újság disz tök fronton ???Mert ha emlékezetem nem csal volt itt szóvalamilyen különleges disztökökről az osztrákoktól,NE DE BÁR???? Vagy csak álmodtam???Nekem évek óta Saját magból made in Hungarise disztököm van.De idén olyan silány lett a termés ,hogy csak na !A nagy levelek meg a méteres szárak de tik tök csak elvétve volt rajta.Ezért nagyon kíváncsi lennék mi ujság más ok tökfrontján???
Még mindig csak irigykedve nézem az Orchideáidat. Nekem nagyon ritkán hoz új virágot. Amikor megkapom vagy hazahozom a boltból akkor sokáig szép és sokáig virágzik. De nem akarnak újravirágozni, pedig betartok mindent. Száz szónak is egy a vége: nagyon szépek az Orchideáid.
Itt vannak megint az új, megindult orchideáim. Nagyon lassan indul be most az élet. Nem tudom miért. Kicsit öregek már? vagy más a gond. szépek, de lassan indul a virágképzés.
Kenyérke nagyon szép képeket hoztál! Valahol a kenyerek mélyén egy fotóművész van elrejtve. Nem is tudom, hogy észrevettem volna-e ezeket a csodás színeket a valóságban, de így a képeken fantasztikus. Mintha meg lenne komponálva a napfénnyel. Szeretem nézegetni a sárguló leveleket, de még nem jutott eszembe, hogy lefényképezzem. No, de majd ezután!!!
Sziasztok!
Régen jártam erre. Sok a napi gond. Épp most mondok fel egyik munkahelyemen. Betelt, kitelt. Elérkezett a pont, amikor az embernek elérkezik a MEGÁLLJ s ne tovább.
Mennyi jó dolgot írtatok, gyönyörű s érdekes képeket mellékeltetek. Én is fényképeztem ám. Csábított ez a gyönyörű, színes ősz. A nevemre kattintva megnézhetitek az albumomban.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit