A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Sziasztok! Megjöttünk a "nagy horgászatról". Küldtem Margitkának pár fotót. Szóval különböző apró akadályok után megérkeztünk egy városba ahol a barátunknak egy régi barátja várt bennünket aki elvisz bennünket csónakkal a Kőrősre megmutatni, hogy fogják kuttyogtatással a harcsát. Először horgászjegyet kellett vennünk, de egyik horgászboltban sem volt arra a vízre jegy. Megálltunk és megkérdeztünk egy hölgyet, hogy hol találnánk olyan horgászboltot ahol van ilyen jegy. Képzeljétek fogta a mobilját és elkezdett telefonálni és mint utobb kiderült, egy ismerősét hívta fel aki éppen horgászni volt, behívta a horgászásból kinyitottak egy olyan helyet( ne haragudjatok, hogy nem irom ki pontosan, nem szeretném ha valaki olyan olvasná, aki ráismer)ami szombaton be van riasztozva és nem illik kinyitni. Csak azért, hogy mi nem menjünk el a városukból rossz szájízzel menjünk el. Szóval így nem volt akadálya, hogy megismerjük a kuttyogtatás fortélyait. Hát először én mentem el Andrással a csónakon, de nem volt szerencsénk, de engem kárpótolt az a látvány az nyugalom és szépség ami ott volt. Gyönyörű időnk volt. Aztán a párom ment el ismerkedni a módszerrel, hát ők sem jártak sikerrel. András nagyon el volt keseredve, mivel hatalmas harcsákat fogott ki már. NAgyon szeretett volna nekünk kedveskedni. Mi kellemes fáradtság után elmentünk a szállodába, finomakat vacsiztunk. Azaz én csak levest, Kacsa becsinált levest. Nagyon finom volt. Másnap ismét kimentünk a vízre, kb. félórás csónakázás után értünk a kijelőlt helyre. Szikrázó napfényben és az a csönd hát olyan itt Pest felé nincs. Szóval horgász szerencsénk annyiból állt, hogy a barátunk kifigott egy fát a feje felett. Aztán amikor már össze akartuk a botokat szedni, hát megrándult a zsinór. Na kifogtunk egy tenyérnyi sügért, hát elmondtuk neki a három kivánságunkat és szépen visszeengedtük a vízbe. Íg végzödött a horgász kalandunk. Most kissé fáradtan, de lelkiekben feltöltödve készülünk a holnapi útra. Ha visszajöttem mesélek és küldök képeket. Sziasztok.
egyébként Butternut a neve, talán az amerikai mogyoróra emlékeztető formája miatt.Szép sárgára megérik s általában 1-2 kg körüli méretű lesz. A bokor bőtermő. Ez a tök fiatalon, zöld, cirmosan mintázott. Olyan kis súlyzó alakú s cukkiniként sokkal jobban felhasználható, finom tömör húsa következtében. Jövőre ilyet ültetünk cukkini helyett is.
Nálam jócskán felette lehet a 10 kg-nak, mert megemelni alig tudtam. A föld eléggé betonszerűvé szárad, ezért időnként megemelem benne a tököt, hogy ne betonozódjon be és szépen tudjon fejlődni. 1 bokor csak 1 tököt nevelt, de hatalmasat. Talán a sok esőzés miatt. A virágok nem tudtak megkötni. A szára még zöld és a tök kocsánya is él. Ha elszáradt, akkor fogom levenni, mert akkor már nincs ami táplálja ill. amin keresztül táplálkozzon.
Most látom, hogy ezzel már Margit kérdésére válaszoltam is. :-)
A hagyományos sütőtököt, ha nem édes, akkor édes krumpli gyanánt használom pürének. Nagyon finom.
Egyetlen gyümölcs a bokron. Azért, nem hiszem, min. 50 kg-os súlyt elérné, mert a föld elég hitvány. A bokor igencsak kínlódott benne. Rengeteg virágot ledobott. A meztelen csigák is több támadást intéztek ellene. Aztán amikor bejöttek a melegek hirtelen nagyot nyúlt a szára és ezt az 1 tököt elkezdte nevelgetni. Szép napos helyen van. Az a viskó a háttérben, kissé csal, de jól kiemeli a méretarányokat, amikor az ember megáll az udvaron és erre a nagy tökre pillant a kert elején.
Belőle leveseket, és süteményt lehet készíteni a fáma szerint. Azt hiszem a tökszezont ezzel a 3 nagytökkel jól átvészelem, de azért útközben, a taligából is veszek :-))
Tavaly kaptunk a kert szomszédunktól egy pár sütőtök palántát. Volt rajta egy pár darab tök, de sajnos nem érett be. Mivel láttam, hogy a homokos talajban jól meg van ez a tök ajta, így idén én neveltem itthon a palántát és májusban el is ültettük. Rengeteg sütőtök van rajta 12-13 darab már most sárga. Így idén szép termés lesz belőle. Ma hoztam be a kertből az első tököt, mert ahogy meg szerettem volna nézni az egyiket, hogy az alja is sárga-e már, véletlenül letörtem. De úgy néz ki már megérett, ugyanis már felvágtuk és holnap sütöm.
Örülök, hogy kedveteket lelitek a szép képekben. Igaz a kedvencek közé el szoktam menteni a linkeket, de útközben én is ide járok csemegézni, amikor egy kicsit kikapcsolódásra vágyom és az ADSL-es gép van a közelben.
Egy ideje már motoszkál bennem, hogy a kedvenceimről: 3 nagy TÖK, melyek A. kertjében híznak, írjak, sőt képeket küldjek.
Tudjátok az első kovászolós nyaramon, amikor az első kovászos és sütőben sült kenyereket sütöttem, mert közel 2 hónapra vidékre költöztem, a ránk bízott veteményes kertben elbűvölt a tökgyümölcs, amit a fiúk ültettek. Mindig szerettem a sült tököt, sőt gyerekkoromban a kistökből készült tökpörköltet, amire tojást ütöttünk, mint a lecsóra.
A 3 nagy tökbokor ontotta a főzőtököt azon a nyáron s nekem reggel, este, esőzések és a hétvégék után az első utam a kertbe vezetett, hogy megnézzem hogyan nőnek a tökök a tökbokorban. Ennek természetesen egy másik fontos jelentősége is volt. Mindig abban a stádiumban szedtem, amikor még a magház nincs teljesen kifejlődve és a héj és a hús között nincs lényeges különbség s így együtt lereszelhető az egész.
Volt még egy tökbokordzsumbuly melyben különleges cirmos cukkinik nőttek. Olyan kis kézisúlyzó formájúak. Összel kiderült, hogy amit én cukkininek hittem, nagy érett formájában az a hosszúkás sárga sütőtök, amit itt a vidékünkön tömegesen árulnak és sütőben sülve imádom.
Az idén is ültetett a párom tököt. 4-félét. Most nem volt olyan bőséges a töktermés. Igaz a cukkini (Ez már az igazi s nem az annak vélt!) ontotta a töméntelen mennnyiséget, a főzőtök viszont visszafogottabb volt. A hagyományos sütőtökbokron viszont csupán egy 1-1 hatalmas gyümölcs van és az óriás sárga tökbokron úgyszintén. Ezek saccolásom szerint egyenként több mint 20 kg-osak lesznek, az óriás sárgát már saccolni sem merem. Időnként megnézem és körbefényképezem őket.
Hosszas csemegéznivalót hoztál megint nekünk, köszönöm. Most csak belestem, mert nem elég az időm a hosszas nézelődéshez, de éjjelenként biztos vissza-visszatérek.
Kellemes hétvégét kívánok, majd mesélj, mi újság kert ügyben, üdv, Margit
Fent csak a számokra kell kattintani s máris a következő képmozaikokat nyitod meg. A képek nézegetéséhez érdemes teljes képernyőre kapcsolni. Az egyes képeket pedig a képre kattintva lehet teljes méretűre kinyitni.
Köszönöm kedveseim a biztatást! de én is várok mindenkitől mindenféle témában és országból hireket!!! meséket! Akkor még folytatom Ausztriát egy-két tavalyi kirándulással, de ugyanezen a területen, ahova idén nem mentünk el, de tavaly v. tavalyelőtt igen. Szisztematikusan az egész környéket feltérképezzük és sajnos az egy hétbe nem fér bele minden, hiszen pihenni és élvezkedni akarunk, tehát nem rohanunk, hanem kellemes tempoban nézünk meg mindent!
Kartika, nagy élvezettel nézegettem a képeket és olvasgattam a szöveget.
Többször jártam Ausztriában. 1981-ben a cég, ahol akkor dolgoztam kölcsön adott egy kiutazó mezőgazdasági csoportnak tolmácsolni. Az az út nagyon emlékezetes maradt mind a mai napig. A képeid sok szép tájra emlékeztettek. Köszönöm!
Kartika elküldte az utolsó részt is a naplójából. Köszönöm Kartika a sok szép képet, a részletes leírást, így mis is egy kicsit kirándulhattunk oda, ahol ti voltatok.
"
Hát elérkezett az utolsó nap is. Reggel korán még utoljára felsétáltunk a szálloda feletti hegyre és körbenéztünk, búcsúztunk a tájtól, a helytől abban a reményben, hogy jövőre újra sikerül eljönnünk és felfedeznünk még a meg nem ismert helyeket.
Látvány a hegytetőről (ami egy kicsi hegyecske csak, egy előhegy 1400 m magas) szemben velünk a Dachstein masszív vonulatai, mellettünk mindkét oldalt a Tauern különböző nevű és magasságú hegyei. Alattunk a helyes kis városok, falvak és a farmok elszórva, mint a színes kis kockák a réten.
Mindenhol zöld mező, zöld erdő a zöld csodás színpalettái.
Meghoztam Kartika következő részletét a beszámolójából és a hozzá tartozó képeket:
Ausztria utolsó előtti nap
Sajnos elfutottak a napok, nem győztük a sok szépséget a jó levegővel együtt magunkba szívni és feltöltődni.
A mai napra közeli kirándulásokat terveztünk, mi már láttuk de a velünk levő barátnőnk nem, így elmentünk Schladming és Haus im Ennstal nevű városkákba, amik tőlünk kb. 10 és 15 percre voltak kocsival.
Mindkettő híres síparadicsom télen, még világbajnokságot is rendeztek itt.
Schladminban találkozik az Enns ami itt már egy vékony hegyi folyócska és a Talbach folyó, ami igen látványos vízzuhatagot képez, és hatalmas erővel egyesülve zuhog tovább! A kisvárosnak 6 hídja van.
Schladming az Enns völgyében van, háta mögött a Taern-hegy vonulataival, szemben vele a Dachstein hegycsoport. Az egész városka olyan mint egy meseváros, amerre nézek csodás hegyek vesznek körül. (bár itt mindenhol ez jellemző)
Haus azzal dicsekedhet, hogy az egyik legrégebbi település Stájerországban. (képek mellékelve a 1600-1700 években épült házakról az óvárosban, azt már nem írom le, hogy minden csupa virágözön mindenhol, mert ez kezd unalmas lenni, de olyan csodás látvány, hogy újra és újra gyönyörködtet)
Ezután ebéd a szálláson, kávézgatás a kellemes teraszon, egy kis pihenés. (mindez 1100 m magason, és persze körülöttünk az óriás hegyek látványa, a felhők változatossága)
Délután nekivágtunk a felettünk levő Gumperberg hegynek. Jó kis túrát tettünk a hegy oldalában, nagyon sok erdei szépséggel találkozva. Fenyő erdő, mindenhol óriás páfrányok, védett növények. A kidőlt vagy leesett ágak elkorhadtak és a természet csodája, hogy ezeken is élet keletkezik. (gombák, és mindenfajta bogyós és kisvirágú növények) sok fajta gomba (sajnos nem vittem határozót és én nem ismerem) és érdekes szebbnél szebb erdei-mezei növények.
Túránk alkalmával kis hegyi vendéglők (alm-ok) rengeteg legelésző tehén, ló, kecske (Kenyérkének jó lenne belőle egy pár) szebbnél szebb sziklák, kicsi és nagy vizesések, árkok, medrek és a természet minden szépséges megnyilvánulása.
Leültem egyszikláraés élveztem a melengető napsütést, a csendet, a békét és a természet csodáit, búcsúztam a tájtól. (ha Isten megsegít jövőre is elmegyünk)
Szia Kenyérke! nekem ezek újak, engem érdekel. Szerintem aki még nem járt ott annak azért érdekes, aki meg járt ott lehet hogy nem látta, nem erre figyelt fel, vagy jó felelevenitenie,
A rejtvényekhez nem sok fantáziám van. Én valami kevésbé ismert diófélére tippeltem.
Örülök, hogy tetszettek a képek Neked is. Nekem a szívem csücske ez a vidék s bőven tudnék mesélni róla, de mint ismeretes a jóból is megárt a sok. Aztán a jót is különféleképpen éljük meg
Sziasztok, örülök a játéknak. azt hiszem én is tudom a választ. >
Kenyérke nagyon jók a képeid, erre felé soha nem jártam. köszi az integetést, visszaintettem!
Piroska, élvezem az utibeszámolódat, átélem a dolgokat, nosztalgiázom.
Superkeri, Nektek integetek a Fórumba. Megkértem a páromat, hogy fényképezzen le engem Nektek, akik ismertek személyesen is ismertek, és azoknak, akik csak a szövegeimet ismerik.
Ez a házikó nagyon eredeti volt ott egy északi fekvésű hegylejtőn, egy gazosan benőtt dzsungel közepén. Közelről olyan romos szegény mint én is időnként. Nem csoda, hisz az idő vasfoga őt is és engem is megevett már, de azért még tartjuk magunkat.
Sajnos gazdi több okból nem lehetek. Ebből csupán egyet említenék, ami nem túl morbid:
2 napi dzsungeles hegyen völgyön át biciglizés után most 2 napig borogattam a jobb térdem. Egy 5 év múlva erre a meredek lejtőre engem már csak valami felvonóval lehetne felhúzni.
Nagy kertből van kínálat, de nekünk egy 500-800 m2-es zártkert bőven elég lenne. Egyenlőre keresünk tovább...
Jól látom, a ház Gazdaasszonya integet a távozóknak? Vagy mégsem? Sikerült már kertet találni?
Nekünk is nagy a kertünk, kevés szőlő és sok gyümölcsfa van benne. A ház közeli végében most próbálunk egy kis pihenő "parkot" kialakítani. A távolabbi kertvég pedig a holt-Dunáig ér, csak a töltés választ el. Szépnek szép, csak nagy. Üdv.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit