A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Ma voltam Anyukám nagynénjénél egy kis falusi tojásért. Megmutatta a pipiket és a kertet. Egyszer csak ugyanolyan sárga virágot látok mint amit Te kérdezel. Rögtön megkérdeztem a nevét. És Ő is azt mondta, hogy kanna virág. A veje vett évekkel ezelőtt az OBI-ban egyet cserépben kb. 2000,- Ft-ért. És azóta szaporítják. Van neki piros is. Gyönyörű virág.
Masala! Ha cserépben kell teleltetni a virágot, akkor nem kannavirág, mert annak pincében kell tartani a gumóját télen. V.színű a tiétek valami nemesebb virág.
Köszi a kérdésedet, szerencsés útunk volt, max. ellátásban volt részünk a nagynéninél. Üdv.
Szia Szuperkeri! Milyen volt az utatok? Rég hallottam rólad.A virág a fiam " gyereke" ,de azt hiszem gumója van, mert télen cserépben pátyolgatja. Épp most törte el a vihar két virágját. Vagyis tegnap, de már tegnap előtt is a rózsának támogattam, hogy ne törjön el.Nálunk 3napja du.-onként esős, szélvihar van.
Szia Bezsa! Nagyon szép helyeken jártál! Köszi a képeket.
Masala! A virágod szerintem: kannavirág, gumója ill. csicsócsája van? Nekem piros van de láttam sárgát is. a piros magasabb, a sárga vált. alacsonyabb.
Bezsa! Margit! Ezek csuda szép képek! Amikor Bezsa írta, hogy lesznek képek, utána megnéztem Kartika képeit ill. egy részét és nekem is hasnlók jutottak eszembe, mint amit Margit írt. Én is szeretem nézegetni ezeket a képeket, főleg ha van mellé egy kis tájékoztató is.
Meg az is eszembe jutott, hogy azért is fényképeznek, hogy NEKÜNK megmutassák.Gondolnak RÁNK.Tudjátok, azt hiszem , hogy ha valamiért bajba kerülnék, talán lenne, aki vagy sokan segítene. Ez olyan jó és érdekes, nem?/de erre ne kerüljön sor/
A szamaragolást majdnem így képzeltem, hát elég meredek ez a felfelé vezető út, de ha a látkép az ami az utána lévő képeken van, akkor nem szabad kihagyni.
Meghoztam Bezsa képeit. Miközben rakosgattam fel, elgondolkoztam, hogy milyen jó is nekünk. Ha a valóságban nem is sikerül mindenkinek, mindehova eljutni, de ezeknek a szép képeknek a révén, már voltunk Ausztriában, Hollandiában, Balin és most Görögországban :-)) A hazai tájakról meg ne feldkezzünk, hisz szép vadasparkokban, a Balatonnál, Sümegen, a Szalajka völgyben is "jártunk", valamint egymás kertjeinek és balkonjainak szép részleteibe is bepillanthattunk. Én nagy örömmel nézegetem mindig ezeket a képeket
De lássuk Bezsa milyen gyönyörű helyen járt:
Köszönöm a képeket és várom a többeiktől is, ha van kedvetek küldeni, üdv, Margit
Szia!
Megnéztem gyönyörű barack, én még nem is fotoztam le az enyémet, mert kimerült a gépem, most töltödik. Hát az ember szíve belesajdul amikor egy növény kezd tönkremenni. Hát egy-két virágom megsinylette a távollétemet, de nem kivánhatom a lányomtól, hogy ennyi mindenre figyeljen, mikor még anyukámra is vigyáz.
Szia Bezsa!! Látom, olvasom, jól telt a nyaralás!A szamaragolás jó lehetett, láttam képeket ilyenről..Ha az amit én is láttam, akkor ott veszélyes fordulók is vannak, nem csodálom, ha a Párod le akart szállni.Ahogy olvastam, épp a képeket hiányoltam, de látom gondoltál ránk!
Én mindég mondtam,hogy a jó magyar házi pálinkánál nincs jobb! Tudod az az igazi, amit kuktában főztek otthon.Nekünk sok vidéki rokonunk van, ha elmegyünk, sose ússzuk meg a reggeli felest. Először ez, utána a kávé, utána a reggeli. Nekem sem ízlik az uzó, a metaxa sem igazán.Valahol megkóstoltam a raki-t,na ettől is jobb a magyar bor.
A paradicsomot a tengerben termesztik??
Bezsa, ha van kedved, nézd meg a képtáramban a sárgabarackomat, amiről meséltem.Nem sok lett a fán, mert most lett megmetszve, de ezért sajnálom, ha kipusztulna és mert nagyon finom édes.
Na, hogy azért ne tagadjam meg magam, legyen valami kis negatív is.
A görögök paradicsomjában, narancsában óriásit csalodtam. Pocsékok. Éretlen hal izű a paradicsom. A görög dinnyéjük is hébe-hóba volt igazán jó.
Tzazikit mindennap ettem. Hát ott nem tesznek bele annyi uborkát, mint én itthon, a fokhagyma is csak-csak. A narancslekvár az nagyon finom volt.
A görög vacsorán hát határeset volt.
Az ouzojukat kinálták állandóan. Hát azt én meg nem iszom. Kértünk Metaxát, hát valami benzines akármit hoztak ki.
Boruk iható volt.
Szerbusztok Kenyeres Pajtásaim!
A nyaralás nagyon jó volt csak rövid. Mindig mondogatjuk, hogy legalább 10 nap kellene ( ugye milyen telhetetlen vagyok).
Ahol voltunk nagyon jó volt, mert állandóan fújt egy kicsit a szél ezért hőség érzetünk ritkán volt. A tenger minden du-ra meleg volt. Melegebb mint a medence vize. A napozással nagyon vigyáztam, mert féltem a leégéstől. Azért egész normál színem lett.
Voltunk kirándulni a szigeten és azt tapasztaltuk, hogy a másik oldalon, ahol nem tenger felől fúj a szél, hát agylágyító a meleg. Szamárral mentünk fel a hegy tetejére, nem mondom, hogy nem tojtunk be. A párom le akart szállni az elején, mert a nyereg csúszkált alatta. Nem igazán figyeltek arra, hogy mit akarunk, így aztán felértünk és megkönnyebülésünkre egészben.
Lefele gyalog jöttünk, hát felforrt az agyunk. Így aztán másnap csak közelebbi túrát vállaltunk be a Pillangók völgyébe. Na ott meg kifordult a bokám. Ez megoldotta, hogy harmadnap már nem mentünk mi sehová. Maradtunk a seggünkön a jó kis tengerparton. Itt meg a másik lábammal jól belerúgtam a napozó ágyba, fájjon az is. Mondtam is, hogy a fejem után a lábam a leggyengébb pontom. Ezután már csak napoztunk és fürödtünk és ettünk. Az étkezések is rendben voltak, tényleg nem lehett panaszunk. A mérlegre nem merek ráállni. NApi 3-szor ettem amit itthon soha, igaz a kenyérféléket mellőztem, de mást nem.
Margitkának küldtem képeket, biztos felteszi majd.
SZiasztok!
Limara nem kell 7év hogy virágozon a lila akác
1-2év és a metcésen is mulik nekünk most is virágzik egy fiatal fa.
Küldök egy pár képet a virágjaimról Margitkának.
Üdv:Rózsika
nagyon aranyos a kutyusod meg a cicád. Nekünk is ilyen cirmosunk volt régen, de aztán beteg lett és szegény eltávozott . Majd ha egyszer már saját házban lakunk, lesz nekünk is (lehet, hogy kuty és cica is).
A virágra először azt mondtam volna, hogy írisz. De látom, mégse az. Valami rokona?
Kié volt az a csöves virág, amit a pincében teleltetett, és azt mondtam rá, szobanövény? Megkérdeztem, anyukám szerint egy Billbergia (van csíkos meg sima levelű is).
gazlap Bilbergia de még van sok más találat is a nevére a keresőben.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit