A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Mivel én nem nagyon tudok hozzászólni a kertes fórumhoz, csak gyönyörködöm a szebbnél szebb képekebn, így csak találtam a neten egy képet, amit ide gondoltam.Majd egyszer eljutok ide! (álmomban biztos:-))
Kartika küldöt még egy levelet is, ezt idemásolom.
"Az indonéz állam vallása az iszlám, kivétel ez alól Bali szigete, ahol a hindu vallás él. De ez is más a világ többi részén lévő hindu vallástól, egyedi egy speciális változata, a balinéz hidu (ezért van az, hogy ennek a szigetnek a népe soha nem háboruzik, harcol és semmi ember és állat ellenes dolgot nem csinál)
A vallás érdekes keveréke a hidu vallásnak, az ősi istentiszteletnek és a buddhizmusnak. Mindennek alapja az "adat" amely a hinduizmus előtti idők iratlan szokásjoga az indonéz szigetvilágban. Bali népe a mai napig az "adat" útmutatása szerint él. A balinézek mindennapi életnek a legapróbb részletét is ez a szájhagyomány utján terjedő ősi jog határozza meg, törvényei mindenkire egységesen érvényesek és kötelező érvényüek. (be is tartják) Vitás kérdésekben a falu előljárója dönt! (irtam már, hogy a falvak milyen nagy összefogást képviselnek és közösen jelennek meg, és képviselnek dolgokat, ünnepelnek) Persze az indonéz államjog e felett áll!
A balinéz ember számára az élet maga a vallás, az istenek és démonok köztük élnek és tőlük függetlenek. Gyermekkoruktól kezdve gyakorolják a vallást, imával és áldozattal probálják kiengesztelni az isteneket és elüzni a gonosz démonokat. A balinéz gondolkodás egészen más mint a többi valást hivőké.Az istenképekkel és szobrokkal ellentétben az isteneiket nem személyként hanem szellemi erőként tisztelik. ezért van, hogy a hinduizmus és a buddhizmus is csak részben tudott érvényesülni a balinéz vallásban. Hitük szerint Budha egy olyan isten, aki bennük van és a mindennapi életüket oltalmazza.
Nézzétek meg a képen, mindenki homlokán ott van felragasztva egy pár rizsszem, azt jelenti szertartás után vannak, már imádkoztak.
Ha érdekel benneteket irok még és küldök képet a templomokról, az ünnepi táncokról.
A szivem vérzik, mert ezt a csodás helyet ellepi a sok turista és a sok "modern" dolog, és félek hogy kihal az a sok szép, ami itt meglelhető az emberekben.
(pl. itt nem mesztelenkednek és pár éve nem is lehetett látni félmesztelen turistát, mert betartották az idegenvezetők kérését. Idén már több nációt láttam a partom félmesztelen napozni, ami a helyiek gondolkodását életérzését zavarja, de nincsenek rá tekintettell. nagyon szemérmes emberek, még családon belül is)
Engem az zavar, hogy egy turista elmegy valahova (ez bárhol lehet) és nem tartja be a helyi szokást és elvárást, és nem becsüli annyira az a helyet, népet, vallást, hogy tiszteletben tartsa az ott élők kulturáját."
Márti! Én januárban a Montana Tours-on keresztül voltam (szegedi cég és emailben leveleztem le mindent) egy akciós helyen Villachoz nagyon közel 14 km a Hotel Mittagskogel három csillagos szállodában. jan.11-19-ig biztosítás, stornobizt,foglalási dijjal együtt 2 főre félpanzióval 62.100 ft. A szálloda nagyon szuper, közel egy sipálya (Baumgartnerhöhe) és kicsit meszebb, de csodás helyen a Gerlitzen sípályái. Itt csodás napfényben lehetett sétálni a hegy tetején, isteni idő volt. (különben 2 m-es hófal mindenhol és jó 1 m magas hó, de végig hólánc nélkül lehetett menni, minden szárazra takaritva) képet küldök!
Rózsika: Tényleg szép a kerted és ari a kis kutyusod.
Márti: Salzburg tartományban voltunk egy kicsike kis Wagrain nevezetű falu szélén. Kb. 550 km-re Budapesttől, 7 óra alatt tettük meg az utat. Ez Zell am See-hez vagy Altenmarkt-hoz van közel. Ha gondolod meg tudom adni az elérhetőségüket vag e-mailben bővebben megírom Neked a részelteket. Üdv:Julika
Sziasztok! Nagy itt a csend! Nagyon szép Rózsika kertje! A fejtörömre a megfejtés : offering! ez egy hagyományos balinéz szertartási kellék. Minden rendes balinéz naponta 5-ször csinál különféle oferinget a család isteneinek, de készitenek a üzletük elé is, a pénztárgép mellé és minden olyan helyre ahol szerencsét szeretnének. Kedveskednek az istenek, élelemmel és pénzzel. Attol függ ki milyen gazdag, az van az oferingjébe. De a templomi szertartások elengedhetetlen kelléke, egy-egy szertartáskor (ugye mint irtam ez rém sürün van) több száz ilyen van a templomba bent az oltár előtt, a bejáratnál és még különböző helyeken.Küldök képet róla, amin jobban látszik. nem tudom játszunk-e még? nem akarok senkit fárasztani!
Nagyon elcsendesedtünk Kartika fejtörőjének megfejtésében. Kíávncsi vagyok, hogy van-e még ötletee valakinek, vagy megkérjük Kartikát, hogy árulja el??
Julika! Gyönyörű helyeken jártatok, olyanok a képeid, amit prospektusokban vagy filmekben láthat az ember.
Szép napot kívánok mindenkinek holnapra, üdv, Margit
A hegyi túra után másnap pedig egy XIV. században épült várat néztünk meg, sajnos onnan csak egy képet tudok mutatni. Mégpedig a várban lévő múzeum egyik erkélyéről a kilátást egy szép kis tavacskával fűszerezve. Ebben a múzeumban régi bútorokat, öltözékeket és maszkokat láthattunk.
Mivel nyári meleg volt, így délután a helyi strandon töltöttük el az időt. A sárkányos csúszda teljesen sötét volt és a közepe felé volt benne egy vízfüggöny amitől mindenünk (szemünk, szánk is) csurom vizes lett. Amilyen bátor vagyok egyszer le is csúsztam rajta én is. A nagy medencéből egy műanyag függönnyel elválasztott belső térbe is be lehet úszkálni. Volt még egy nagyon meredek és gyors csúszda, de azon én nem mertem lecsúszni.
És megmutatom nektek az aprtmanunkat kívülről. Felsétáltunk ugyanis a felettünk lévő hegyoldalon és onnan gyönyörű kilátás tárult elénk. Természetesen az apartman mögött volt egy pici tavacska aminek a partján két liba volt (Ők ébresztették a barátnőméket menetrendszerűen minden reggel 6 órakor. Ők nem éjjel iáznak mint Nelly csacsijai) és egy paci. A környezet is nagyon rendezett volt, láthatjátok majd a faragott fatörzsbe rejtett kerti csapot és a gazdáék irodáját, ami egy tipikus osztrák faház. De belülről csak természetes dolgokkal volt felszerelve. Régi kerti szerszámok, fa ládikák, fa székek, asztalok, stb. egyedül egy számítógép csúfolkodott nekik ami nem illett a képbe.
Mára ennyit gondoltam megmutatni, majd folytatódik a mese délután. Margitka majd hozza a képeket, ha lesz ideje. Üdv.Julika
Szia Márti!
Jó nyaralást, Korfu is nagyon klasz hely! Ha kell olcsó silehetőség idén voltam egy nagyon olcsó helyen, többször rákérdeztem, mert nem akartam elhinni, és végig az uton azon izgultam ezért a pénzért mit fogunk kapni! de kellemesen csalódtam, jó kis hely volt, félpanzióval. Igaz nem a hegyen v. hegy lábánál, de az is 10 perc alatt elérhető volt.
De jó lesz neked Korfun. Érezzétek jól magatoakt és jó időt, kikapcsolódsát kívánok.
Nem sieltek most nyáron arrafelé, inkább télen működik mint síparadicsom. Gondolom télen is ki lehet fogni olcsóbb szállást, mi apartmanban voltunk és mondhatom nagyon olcsó volt a szállás. Még egyszer jó nyaralást, gondolom a hétvégén már készülődsz, de azért nagyon sajnálom, hog nem tudsz jönni a találkozóra. Üdv.Julika
Nagyon szépek a képeid. Ausztriát mindig is szerettem, télen, nyáron, esőben, hóban. Sajnos olyan sokszor nem jártam ott. Síelni inkább Szlovákiába megyünk, pedig megízleltük már az Alpesi hangulatot. Minden évben tervezzük, hogy megmutatjuk a gyerekeknek is az osztrák sípályákat, de hát ..."kicsit" drágább.Nem panaszkodom, mert kedden mi is indulunk nyaralni Korfura. Már nagyon várom
Sziasztok! de volt nézni a képeket, csodásak! Julika én is imádom az osztrákokat, mi ezt már leleveleztük pont ezért az isteni levegőért, a patyolat tisztaságért, a hegyekért, tájakért. csodás hogy az ember egyszerre rengeteg hegyet lát maga körül, olyan törpének érzi magát közben.
Nagyon jó volt nézni előidéztem bennem a jó érzéseket. Nemsokára én is átélem, mert augusztus vége felé megyek 9 napra.
Ildikó>csodás helyen laksz, Utrecht gyönyörű szép, lassan már csak halványan él emlékeimben. kb. 8 éve jártam ott egy hollandiai ut alkalmával.Hollandia is gyönyörű. Az a legnagyobb bajom, hogy folyton mennék, utaznék!!! gyerekkorom óta ez a dilim, csak lenne pénztárca ami birja!
köszönöm a képeket, emlékeket.
De jó volt egy kicsit elkalandozni messze tájakra! Gyönyörűek a képek mindenhonnan. Még Bezsa unokája is cuki falat. Szinte éreztem a hideget Julika képeit nézegetve. Már rám is férne! Nelly
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit