A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
Na jó, én ezt a kettőt találtam, de elég sok hasonló van, lehet, hogy pont valamelyik másik:
Barong maszk Calonarang banya Ennek szerintem jobban hasonlít a füle meg a nyelve.
Az elsőről azt írják, van ez a Barong nevű hindu istent, de legalábbis Siva szolgáját ábrázolja, aki jóindulatú. Úgy tartják róla, hogy vallási szertartások során gyakran megszállja egy médium testét, aki ennek hatására eltáncolja a barong táncot, és elűzi a démonokat.
Csak a bráhman kaszt tagjai faraghatnak ilyen maszkot, és akár 150 rétegnyi festéket is felvihetnek rá. Ha két maszkot egy fa anyagából faragtak, azok testvéreknek számítanak, és gyakran meglátogatják egymást. Több fajtája van, az állatokat megformáló maszk (pl. a Barong Ket, ami oroszlánból és tigrisből áll) olyan nagy, hogy mint a kínai sárkányoknál, ketten mozgatják. A másik fő változata a Barong Landung, ezt egy ember a fejére húzza, és mintegy bábként mozgatja. Amikor nem használják, fehér ronggyal letakarják és eldugják, illetve áldozatokat mutatnak be előtte (kaja, pia) - ha gondoskodnak róla, meghálálja azzal, hogy elkergeti a gonosz lelkeket a falu közeléből.
A második az elsőnek egy variációja, táncos drámát adnak elő, a főszereplő Rangda, egy banya - a maszk őt, a gonosz főhőst ábrázolja (de annak nagy haja van hátul). A történetet a fekete mágia ellen, vagy ha kitört valami járvány, vagy csak a tömeg szórakoztatására adják elő a templom alapításának évfordulóján, teliholdkor. A sztori: a banya lányát senki nem akarta feleségül venni, mire bosszút esküdött, és elment e temetőbe a haverjaival, ahol halottakat ajánlott fel Durgának, a pusztító Siva női megfelelőjének, hogy segítsen neki, így is lett, kitört a járvány, sokan meghaltak. Aztán jött valaki, aki legyőzte, és minden jó lett.
Sziasztok! Megjöttem a telekről, gyorsan irok, mert reggel korán kelek. Kérem beirni a válaszokat a megfejtésre!
Batka, nem kamilla, teljesen más a virága, majd én is keresgélem, érdekes illata van, és már egész fás a közepe és évelő, kb. 3éve van meg, egyre terjedelmesebb bokorka kezd lenni, sok-sok apro sárga gomb szerű virággal.
Hű de gyönyörű virágok vannak a képen! Sajnos én jól megjártam. Vettem csüngő petúniát a teraszra, és gyönyörűen lógtak lefelé. Most meg kezdenek fehéredni a levelei, kezd fonnyadni, és összeaszalódni. Gondolom, valami betegség támadhatta meg, de hiába locsolom, mást nem tudok tenni vele. Sajnos, nemsokára meg fog halni, és ki kell dobnom. Nem tom, ilyenkor lehet-e még venni a helyére másikat. Majd meglátom, de nagyon sajnálom szegénykét, még sosem jártam így. Mindig csak ősszel haltak meg, akkor is azért, mert már eljárt felettük az idő. Nelly
Igen szombaton indulunk, úgy néz ki jó időnk lesz, de azért téli kabátot is készítettem, sállal, sapkával. De, hogy ilyen meleg lett, bátrabban tettem be nyári rucit.mMst a többiek bizti mosolyognak, de két éve ugyanekkor voltunk Ausztriában és mi hógolyóztunk kb. 2300 m magasan és gleccseren jártunk akkor. Namajd meglátjuk milyen képeket tudok nektek mutatni nyaralóst vagy telelőst. Üdv.Julika
Sziasztok! Julika, azt hiszem azt irtad, hogy hétvégén mentek nem? nagyon jó lesz és ha igaz megjött a jó időd, jó időtök is!
Látom könnyű volt a rejtvény örülök neki, tehát mi a neve és mire használják v. mikor?
holnap kimegyünk a telekre, ma vettem mézvirágot, vettem petúniát és szúnyogüző futot (szégyen a nevét nem tudom) és vettem még egy láda virágot, olyan mint a pistike, de nem az, hétfőre megszülöm a nevét. Beültetem a telken a terasz virágládáit és a kertbe is teszek ki egy kis virágot, mert már rém unom, hogy nincsen. (igaz egy kis rózsa, egy kis "valami" van. Batka!kérlek nézd meg te biztos tudod ez mi, ez két bokorral van a telken, apro kis pompon szerű virággal. kösz
Az előbb elfelejtettem írni, hogy én nem kaptam több fuksziaképet. Lehet, hogy nem fért bele több kép a levélbe. Ha elküldöd, amit hiányoltál, akkor nagyon szívesen felteszem azt is, üdv, Margit
Szerintem én is tudom a megfejtést, de legalábbis van egy tippem. Tegnap éjjel nam hagyott nyugodni a dolog és addig böngésztem, amíg megtaláltam :-))
Nogea! A kerti tavatok mikor készült? Idén? Én vettem árpaszalmát a tóba, de már kezdett a tavaszi zöldülés után szépen beállni, mire beletettem. Most egész jó állapotban van.
Szia Kartika ! Így igaz, én már nagyon készülödök, most már nemcsak lélekben hiszen kicsit szorít már az idő. Nagyon szépen köszönöm a jó kívánságaidat. Egy pár napig még itthon vagyok, utazás előtt majd jelzem Nektek, hogy mikor nem leszek. Üdv.Julika
Szisztok! Ilyen maszkom nekem is van, én a falon használom dísznek az üdülőnkben! Na félre a hülyeséggel, nem is tudtam, hogy van valami funkciója! De majd kiderül. Nelly
Sziasztok! noega!a lányom indonéziába él, és talán hazajön az idén hozatok vele egy-két hajtást.remélem sikerül. mi is akartunk hozni. Nálunk is volt fuxia láz, de sajnos nekem nem maradt meg!Nagyon szurkolok a hozott orhidea hajtásokért amit Baliról hoztam, mert nem tudom megmaradnak-e?
Batka! szuper vagy, nem lehet leelőzni a megfejtésben
Azt hiszem, én megtaláltam, milyen maszk ez - de csak mert Kartika már írta, hogy hol él a lánya, különben nem tudtam volna. Jók ezek a kis internetes "utazások"!
Margitka !
Nem tudsz valami tippet kerti tóra ? Nagyon algás és a növényeink a hínár, a hídőr is kezdenek rothadni pedig most vettük őket.Algátlanítót már tettünk bele, de így is nagyon ronda.Mi lehet az oka ?
Lányok ! Bambusz ügybe sehol senki ?
Kartika ! Kösz az ajánlatot ! Merre is laksz ? A lányod az hol lakik ?
Szépek az orchideáid, nekünk is voltak de mindíg kihaltak szegények.Irigyellek a tieidért.
Nálunk most fuxia láz van, Margitka tett fel képet róla de lemaradt szerintem a lila színű pedig az nagyon szép.
Most nagyon jó idő van, megyek is kapirgálni !
Üdv mindenkinek ! Nogea
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit