Tegnapelőtt kétféle keksztortát csináltam. Az egyikhez sárgabarackos joghurtot vettem és azzal rétegeztem, a másiknál pedig a joghurtba kevertem a turmixolt málnát, ami eddig a mélyhütőben várt a sorára. Mindkettő nagyon finom lett.
Ma a joghurt tortát szeretném elkészíteni.
Hát a paradicsomjaim még mindig aszalodnak azaz mikor otthon vagyok bekapcsolom egy-két órára. Azt hiszem azért a sütős változat eléggé húzós.
A lényeg, hogy a bepakolt hozzávalók tetején legyen olyan rész, ahol csak liszt van. Ebbe egy kis mélyedésbe, vagy akár csak a tetejére kell tenni az élesztőt, úgy, hogy semmi mással ne érintkezzen. (Só, cukor, folyadék, erről már írtam a múltkor.) Így nem tud idő előtt beindulni az élesztő, és biztosan aktív lesz, amikor szükség lesz rá.
A lapát kenyérből való kiszedéséhez szoktak adni egy fém kampócskát. Azzal sérülés nélkül ki lehet húzni a lapátot.
Először is rákkattintassz arra az oldalra, ami a kép alján van, Glittermaker.com. Azután 4 fajta betűből választhatsz 1-et.Alatta lesz: your text: Ide a szöveget írod
enter
alatta: your text: a szöveg amit csináltál
backgraund: háttérszín
text size: szövegméret.
Ilyen egyszerű.Próbáld meg.Julika is ügyi volt, ő már magától rájött.
Én a következőképpen szoktam a prg-ott sütéshez belerakni a hozzávalókat a gépbe: Alulra a folyadék (víz, tej, olv, margarin, tojás stb.) errre a liszt fele, erre só, cukor, aszkorbin, erre a liszt másik fele és végül az élesztő szétmorzsolva.Én így szoktam.Időzített sütésnél ugye nem nagyon lehet kivenni a 2. dag. után a lapátot. Nekem apukám hajlított egy bicikli küllőből egy kulcs alakú formát, és én azzal szoktam kivarázsolni belőle. Bár a helye úgyis ott marad. Örülök, hogy sikerült az első prg-ott kenyered, nagyon guszta. És a te sütéseid is kartika! Olyan éhes vagyok, és pont mától nem eszek megint este 6 után:-((
Örülök a jelentkezésednek. Sok problémát meg tudnak ma már oldani a gyógytornával és sok más kiegészítő lehetőség is van. Egészen biztos, hogy a kisfiad is rendbe fog jönni. A legkisebb fiam koraszülött volt, elég viharos körülmények között érkezett, erről itt nem is írnék többet. A lényeg, hogy neki túlságosan kötöttek voltak az izmai, emiatt (is) lassabb volt a mozgásfejlődése. 1 éves korában állt fel először és még eltelt néhány hónap, mire elindult. Ma már szerencsére semmi különbség nincs a korosztályával összehasonlítva Remélem mindezen sikeresen túljuttok, és ennyi idő múlva már Te is könnyebb szívvel tudsz erre az időszakra visszagondolni. Minden jót kívánok mindannyiótoknak, üdv, Margit
Margit, légyszíves írd le nekem, hogy milyen sorrendben tegyem a gépbe a hozzávalókat,ha progr.-va szeretnék sütni. Kerestem ma, hogy hol olvastam / talán könyvben/ a sorrendről, ill. valamelyik recepthez oda volt írva, hogy progr. is süthető. Sehol nem találtam semmit!! Már dühös voltam és abba is hagytam!
Ha a lapát belesül a kenyérbe, azt csak így lehet kivenni?
Jó éjszakát! Holnap szeretnék paradicsomot venni a piacon és korán kellene felkelni!
Én is örülök, hogy újra köztünk lehetsz. Bízom benne, hogy a kisfiad állapota szép fokozatosan javulni fog.
Szerintem a kovászod túl vizes s állásában leülepedett, a tetejére kiült a víz. Gyakorlattal a szagáról s állagárol már látni lehet jó vagy nem. Szerintem jónak kell lennie.
Keverd össze s tedd ki, hogy szobahőmérsékletűvé váljon. Ezután adj hozzá néhány kanál rozslisztet s várj türelmesen 1/2 ill. 1 napot.
Elfelejtettem a legfontosabbat! Beszéltem ma Ildikóval, jól van, kicsit "elkenödött", hogy milyen sokminden megváltozott az elmúlt években is.Sajnos nem jó irányban, úgy gondolja. Ebben igazat kellett adnom neki.Vásárol apróságokat, hogy egy kis hazai ízt vigyen magával. Nem sikerült számítógép közelébe jutnia, de ha haza megy, akkor mindenképpen jelentkezni fog.HÁt ez jó! Én is azt írtam, hogy ez is haza, az is haza. Hát Ildi is így van vele kicsit.
A megígért recept fordítást el fogja küldeni még innen. Talán egyszerűbb, azt mondta. Ugye Pirinek kell? Talán, ha lesz néhány nap jó idő, akkor tudnak pihenni is egy kicsit, bár elmenni nem tudnak messzebbre.
Julika, köszönöm. A férfiú kb. 8 éve insulinos és a saját mérése alapján számolja ki magának a menny. Akkor mégis inkább csak mutatóba teszek bele aszalványt.
MÓNI, ezt hogy csináltad? Légyszi írd le, hátha még én is képes leszek rá. Ezt az idétlen repülőt hol találtad? A fiam jót nevetett rajta!
Szia Tundubundi! Nem is tudom, hogy most örülni kell-e veled vagy búsulni. Azért ez Neked most nem jó hír? A kislányod javult sokat, ahogy nőlt? Mostmár rendben van? Ne haragudj, de nem ismerem az előzményeket és azért nem tudom, hogy most ez jó-e Nektek vagy elkeseredtél. Remélem nem.
Azért én mazsolát nem tennék diabetikus kalácsba. Ugyanis tilos gyümölcsök: szilva, szőlő, banán. De hangsúlyozom attól függ gyógszeres, inzulinos a beteg és milyen magasak az értékei. Üdv:Julika
Szia Tündibündi! Üdvözlünk közöttünk. Régen hallottunk felőled. Remélem most már minden rendben lesz kisfiaddal. Szurkolok neki és nektek. Sok minden történt a lapon azóta, de majd belerázodsz te is. ( rozskovászhoz nem tudok szólni, mert én még nem kovászolgatok! de ami késik nem múlik)
Szia Margitka! te sem tétlenkedsz! Igaz mi csak hárman vagyunk, de én is mindig csinálok ezt-azt. Ma most sült ki a kenyérkém és se stangi (mert a stangli a lapos) se kifli, hanem egyenes kis sós és sajtos valamit (mini bagell) csináltam. Hát már csak annyi van ami a gyereknek kell reggelre. Igaz nem csináltam sokat, 8 db-ot probaképpen, de rém jó lett. (küldöm a képeket)
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit