A mézeskalács fűszerkeverésket én is nagyon megszerettem, az almás töltött pedig nekünk is nagy kedvencünk, épp tervezgetem, hogy megint megsütöm.
A lenmagpelyhet bármelyik zsömle vagy kenyér sütéséhez felhasználhatod. Annyiban nem árt vele óvastosnak lenni, hogy ez még jobban zsírosítja a tésztát, mint a teljes mag, így elég keveset szoktam egy-egy adagba tenni. Talán az egyéb zsiradékot ki is lehet hagyni mellőle.
Én igaziból nem haragszom a VB-re, csak néha zavar, ha nagyon kiabál a TV. Volt idő, amikor én is végignéztem az egészet, de ez boldogult lánykoromban volt, akkor még erre is ráértem
Pár éve a neten találtam a receptet, de csak nemrég kezdtem bele a házi előállításba. Két deci semleges ízű alkoholba (vodka) legalább egy felhasított, kikapart vaníliarúd megy (a több csak jobb). Sötét, hűvös helyen tárolni, néhány naponta felrázogatni (hamar bebarnul), három-négy hónap múlva megkóstolni, hogy mennyire erős, akkortól már használható.... Minél több benne a vanília és minél hosszabb ideig áll, annál intenzívebb az íze (és annál kevesebbet kell használni). Fél liternél kevesebbel viszont nem érdemes kezdeni, pont a hosszú elkészülési idő miatt, és ha részben elfogyott, érdemes beállítani egy másik üveget, erre mostanra jöttem rá. Gyári tiszta vanília kivonat Pesten az Ázsiában kapható és a Culinarisban (www.culinaris.hu), ezekből erősségtől és a vanília fajtájától függően egy kis 70-100 ml-es üvegcse 600 Ft-tól felfelé (az aroma talán 70 Ft ha van), illetve a www.soregi.hu-n a fél literes (gasztro) kiszerelés 2700.
Köszönöm, hogy segítesz, persze, hogy kibírom addig. A lényeg az, hogy tudok képeket feltenni, a többi már ráér. Ez a vanília eszencia érdekelne, majd utánakérdezek a bioboltban, hogy nálunk kapható-e. Nem mondom, hogy az aroma a kedvencem, közel sem olyan finom, mint akár a vaníliás cukor, de azért megfelelt. Szerencsére nekem sosem keseredett meg.
Szia Margitka! Nagyban is érdekelne. Oetkert nem lehet már kapni, mert leálltak a gyártással, úgy tudom. Valami minőségi, intenzív ízű érdekelne, ami a sütést is bírja. Ha arrajársz, derítsd fel az árakat, légy szíves.
A cukrászok etilvanillint használnak (amivel a vanillincukor készül, ez egy mesterséges aroma) vagy azt a rendes vaníliakivonatot, ami tényleg vaníliából és alkoholból készül (drága, de finom). Na, én ezzel az utóbbival gyártottam multkor parfét, csak tejszín, cukor és vaníliakivonat - messze verte a bolti fagyikat! Házilag is készíthetsz, csak sok időbe telik, de úgy jóval olcsóbban ki lehet hozni.
Én nagyon szívesen megnézem abban a nagykerben, ahol a csokilencsét is veszem, de Dr.Oetker ott sincs szerintem. Valamit biztos lehet kapni. Akkor is érdekelne a dolog, ha nagy kiszerelésben lehet csak venni? Ha igen, akkor megnézem a fajtákat, az árakat és megírom, így tudsz választani, ha valamelyik megfelel.
Margit, ACDsee nincs a gépemen, az öcsémet kell megkérdeznem, de nem tudom, mikor fog válaszolni - remélem, pár napot még kibírsz a régi megoldással!
Nekem nemsokára elfogy az sk. vaníliás cukrom, és már betáraztam rendes vanília eszenciából. Ez egy alkoholos oldat, csak vanília és tiszta szesz, bár van, amit karamellel színeznek. Az aroma íze és e között a különbség ég és föld.
Köszönöm szépen már éppen megtaláltam, rögtön válaszolok.
Az oldal "angolosítása" szerintem itt a G-Portálon kivitelezhetetlen. Mivel nem tudok angolul, így esélyem sem lenne rá, hogy megcsináljam, ezt a tömegű magyar szöveget lefordíttani pedig horrorisztikus összeg lenne, gondolom én. Azt hiszem, hogy ez kimarad sajnos.
Egészségetekre a bodzaszörpöt, további szép estét kívánok, üdv, Margit
Köszönöm a választ kifli ügyben. Tudom, hogy többféle vanília aromát lehet kapni, de amit eddig próbáltam egy sem volt olyan jó mint az Oetker. Van egy isteni vanília fagylalt receptem, de azóta nem csinálunk, mert nem olyan finomak. Ezért gondoltam, hogy amit cukrászoknak árulnak biztos jobb.
Szerencsére nekem még nem lett keserű a vaníliám, pedig én szinte mindetn ezzel csinálok. Tudod, cukormentesen igyekszem mindent sütni-főzni.
Más, ami egy kérés. Az ACDSee 6.0-ban meg tudnád nekem nézni, ugyanazt a beállítást, mint a múltkor a másiknál megírtál. Most ezzel is az a helyzet, hogy nagyon nagyra hagyja a képeket, és hiába próbáltam benne keresgélni, hol lehetne átállítani, persze nem találtam meg. Előre is köszönöm, üdv, Margit
E-mailed erkezik.Sok-sok szeretettel.... NAGYON faradt vagyok ma, mert a nadragom elveszett annyit dolgoztam ma a meloba.Learazasok vannak 50-70% es mint a bolondok haza annyian voltak.Ennek ellenere nagyon szeretnek meg ma este valamit osszedobni a gepen valami kalacsra gondoltam hogy reggel kakaoval a csalad eltudna csemegezni.Sokat gondoltam ratok mert az uzletbe 2-fajta kenyersuto gep is levan arazva.Mindketto 1 dagasztokaros es allo kegyeret sut az egyik 500W-os a masik 600W-os.Ez az uzletunk sajat gyatmanya ill markaja.Latom TI is igen aktivak vagytok a sutizessel.Korbeneztem megint es egyfojtaban csak ehes vagyok.Igazi :Hmmm... meg Jammi-gyam-nyam.A bodzaszorpi finom lett most iszogatjuk.A munkatarsaim is nezegetik az oldalainkat , igaz egy arva szot sem tudnak magyarul dehat a fotoink magukert beszelnek.
Margit, itt van neked ezert az uj kerdes nemtudna-e valaki az oldal szrkeszteni ill. forditani angolra?? Szerintem a siker nagy lenne.
Hű, zajlik az élet, ma azt hiszem, csak a mit főzzekbe fogok írni egy "gyorsan finomat" ebédet. Piroska, a vanília aroma minden boltban kapható, mert a Penny meg Plus diszkontokban is van, lehet, hogy nem jó helyen keresed? A fűszerek közelében szokott lenni. Én nem használok, mert főzéskor megkeseredik, hanem házi vaníliás cukrot használok (1 vaníliát kb. 3 dl kristálycukorral le kell turmixolni!) vagy vanília kivonatot. Ez utóbbi drága, de tényleg van íze, és kevés kell belőle, de csak pesti és pécsi lelőhelyet tudok.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit