Tehát, akit érdekelne a csokilencse és az aszkorbinsav és jön a találkozóra, azt megkérem, hogy írjon, akár itt is. Miből mennyire lenne szüksége. Én fogok egy össszesítőt írni, aztán jelentkezem az eredénnyel. Kartika! Mennyi aszkorbint kérsz? Nelly! Csokilencsét és aszkorbint mennyit kérsz?
Nagyon sokat gondoltam rád az elmúlt 3 hét alatt. Remélem jól éreztétek magatokat, pihentél is, sok szépet is láttál és legfőképpen sokat tudtál örülni a lányodnak :-))
Várjuk a beszámolóidat, ha már lesz időd és energiád hozzá. További szép estét kívánok, üdv, Margit
Tündi! Biztos, hogy nincs semmi baja a kovászodnak. Megetetted? Ha nem, akkor egyszerűen kiéhezett, ilyenkor lehet eltenni hűtőbe, ha nem akarsz használni belőle. Ha még van hátra etetésed, akkor tegyél hozzá lisztet és vizet, meglátod új életre kel.
Ha már adtál neki enni és így nem indul meg, akkor az a hidegtől van. Én is most etettem a kovászomat és olyan trükköket vetek be, hogy nem hinném el, ha más meséli. Egész nap rakosgatom más és más helyre. Amikor kávét-teát főzök, akkor utána a kávéfőző tetejére teszem, hogy ott a maradék meleget megkapja. Amikor a mikróban melegítek valamit, akkor rögtön utána bedugom oda. Most, hogy sütök, a sütő közelében van. Ha kész leszek és langyosra hűl a sütőm, akkor majd oda dugom be. Tehát két napja folyamatosan a langyosabb helyekre pakolom. Szépen érik, tehát meghálálja a törődést :-))
Nelly! Aszkorbint is tudok venni 2 kg-os kiszerelésben, de ebből nincs is kisebb. Ha erre is összejönne a kereslet, akkor nagyon szívesen veszek. Nem emlékszem teljesen pontosan, hogy mennyiért, de jóval olcsóbban vettem, mint a patikában.
Jégkása! Köszönöm, majd teszem a helyére.
Julika! Nem tudom pontosan, hogy a hidegtől cserepesedik-e ki a kenyér, de nekem mindig ott lett ilyen. Majd egyszer kipróbálom, hogy nem hidegben hűtöm ki, hogy akkor milyen lesz és elmesélem. Utoljára nekem sem lett cserepes, de azért nagyon finom volt.
Halló mindenkinek! Sziasztok megjöttem szombaton a hosszú útról. Vasárnap probáltam átállni, ami a mai napig nem sikerült. Nagyon fázom a 35 fok után és nagyon rossz volt dolgozni menni. (most megállás nélkül és még tanulnom is kell mellé munka után) Mindenkit üdvözlök, majd lassan kezdek visszaolvasni es belerázodni a dolgokba.
Vasarnap a nagy fáradság (22 óra ut után) még sütöttem gyorsan egy kenyeret (semmi nem volt itthon) és nutellás kalácsot, meg nutellás muffint. Jók voltak a hazai izek. (kint nem jok a kenyerek)Üdv.
ezek szerint Szegeden is ilyen hideg van. Ma én is azon gondolkodtam, hogy be kéne kapcsolni a fűtést. Ez kész röhej, hogy május végén elő kell venni a kabátot. Remélem, sikerülni fog a sztrapacskád. Rebarbara: szerintem isteni finom. Savanykás ízű, ezért egy kis cukorral szoktam megpárolni. Viszonylag magas az oxálsav tartalma (a spenóthoz hasonlóan), ezért állítólag nem ajánlatos nagy mennyiséget sűrűn enni belőle.
Limara,
az eper-rebarbara kombináció szerintem nagyon jó. Én csináltam már eperlekváros rebarbarás jégkrémtortát régebben, vmi fenomenális volt.
Margitka,
képzeld, teljesen megállt a kovászom. Lehet, hogy a hideg idő miatt nem mozdul most meg? Tudod, tegnap már egész magasra feljött, most meg úgy áll, ahogy tegnap este visszakavarás után. El lehet ezt rontani? Lehet, hogy meghalt a kovászkám?
Mi az hogy nincs hideg? Én már bekapcsoltam a fűtést, mert nálunk 12,7 fok van. Itt a tél! Margitkának köszönöm, hogy utána néz a csokilencse kérésemnek! Egyébként biztos emlékeztek rá, hogy régebben valaki említette, hogy a Nyugatinál van egy bolt, ahol olcsón lehet kapni 1 kg-os kiszerelésben aszkorbinsavat. Nekem még nem sikerült sosem kifogni, pedig a gyerekeim sűrűn megfordultak arrafelé. Esetleg ha láttok másutt, vagy tudtok új lelőhelyet a gyógyszertáron kívül, akkor megköszönném, ha közkincssé tennétek. Nelly
Sziasztok!
Mivel elfogyott az összes zsemle, most odadobtam Margitka tejes kfehér kenyerét.Teljes őrlésű tönkölylisztet is tettem bele. Remélem sikerül, mert eddig ezt még nem próbáltam.
Már a kolleganőmet is megfertőztem. A burgonyáspelyhes ott is nagy kedvenc lett.
Hát majd beszámolk az eredményről.
Én ma csak egy élesztős fehér kenyér variációt sütöttem. Óriásira feljött és kitettem a hidegre, hog kicserepesedjen. De most néztem emg, ez sajnos ismételten nem történt meg. Tudom, nincs olyan hideg kint. De így is bizti finom lesz. Üdv.Julika
Köszönöm a sztrapacska recijét. Mi minden évben a Mátrában pihenünk 1 hetet, mert Mátraszentimrén van 1 hetes üdülési jogunk, és itt a Szlovák csárdában szoktunk mindig sztrapacskát enni, jujtúrósat leginkább. Imádom, csak még nem volt receptem soha. Most végre kipróbálhatom! Kíváncsi vagyok mit fog szólni a család? Egyébként tényleg igaza van Ildikónak, hogy elült a csapat. Persze biztos sütögettek Margitkával az élen! Én meg csak olvasgatok, olvasgatok. Meg közben jegyzetelek. Mert a rebarbara is kíváncsivá tett. Még életemben nem ettem, nem is vettem ilyen növényt. Most utána néztem a neten, hogy mi a csuda lehet. Látom, hogy a szárát kell megpucolni, és kis szeletekre vágva lehet felhasználni. Nagyon érdekes. És milyen az íze? Láttam a mindmegettén, hogy sütit is csinálnak belőle, meg itt olvastam a kompótot is. Persze egy újszülöttnek minden vicc új! Nelly
Szokimoki és Liamara is küldött képeket. KÖszönöm, gratulálok a sütéseikhez, nagyon szépek lettek.
Limara gépi kalácsot sütött, íme:
Szokimoki pacsnija:
Mindketten küldtek még képet, ezeket az új, főzős fórumban találjátok. Szokimoki kérte, hogy oda tegyem, remélem nem baj, hogy Limara Töki pomposának a képét is odatettem, mert ott is már írt róla.
Piroska egy nagyon szép kenyeret sütött, gratulálok hozzá. Írt is néhány sort a kenyérről:
"Mostanában 2 féle kenyeret sütök felváltva. Valamelyik nap küldtem a burgonyapelyhesről képet. Ma a fehér kenyér alapreceptnek a kovászos változatát sütöttem csavartan formában.
A Kenyérvarázsos falusi fehér kenyér keveréket is próbálom elsütögetni végre, így egy kanállal minden kenyérbe belecsempészem, hogy elfogyjon végre.
Az amaránt lisztet nehezen sikerült beszereznem, és elég drága volt. Kb. 600 forint egy zacskóval. Mindenütt ilyen drágán adják?
Miért van az, hogy a formában mindig annyira megpirul a tetejük, hogy sülés közben alufóliával kell letakarnom, az aljuk pedig majdnem nyers marad?
Mindegy, a lényeg az, hogy a család szereti, és végre azt kérdezik: "Ugye teszel be egy kenyeret sülni?", és nem azt mondják, hogy vegyünk a boltból."
Lanyok! Nalunk Itt most viragzik a Bodza.Nagyon finom es udito szorpit lehet kesziteni belole. En most keszitem el.Receptje:5-7db virag,alaposan megmosni,3 citrom karikara vagni,/kisse meglehet nyomkodni a karikakat/ 5 lit. viz.1kk.szalicil.Ezt osszekeverni es 2 napig lefedve allni hagyni. Utana 1tk.borkosavvat/96%/ vagy lehet tea izesito, belekeverni. 2kg cukrot es meg 1kk.szalicilt belekeverni mindezt jol egybekeverni. Ha a cukor mind feloldodott benne leszurni a viragoktol es uvegekbe lehet tulteni .Irany a kamra.Remelem izleni fog annak aki elkesziti.LIMUNNAL+jeg+szodaviz=fincsi
Itt jobb oldalon a forumozók kedvenc oldalainál van Chili&Vanília oldala, tőle származik a recept. Fél kiló rebarbarához fél citrom levét, egy vanília kikapart magját és 20 dkg zselírozó cukrot adtam. Nagyon finom lett, sajnos ebből csak 1 kis üveggel lett, így holnap megyek a piacra, ha végre eláll az eső, és veszek még rebarbarát. Kiakarom próbálni, hogy eperrel együtt milyen lekvár lenne.
Szia Limara! Légy szíves írd le hogy készíted a rebarbara lekvárt. Én idáig csak kompótot készítettem belőle, ill. sütemény készítésekor használtam rebarbarát.A lekvárt pedig télen is tudnánk élvezni. Előre is köszönöm. Üdv. Superkeri
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit