Megkérlek benneteket, hogy mindenki meséljen magáról annyit, amennyit szívesen megosztana a többiekkel. Érdekes lesz egy kicsit jobban megismerni egymást és a továbbiakban így beszélgetni. Szívesen fogadom, ha küldtök magatokról és esetleg a családról képet, szívesen felteszem ezt is a hozzászólásokhoz és a majdani ABC-s részbe is.
Felhívom azonban a figyelmet, hogy ez nem egy elzárt hely, tehát csak olyat írjatok meg magatokról, amit bárki elolvashat és megnézhet, aki a világhálón ránk talál!
Nagyon kíváncsian várom a bemutatkozásokat, kérlek minél többen írjatok, üdv, Margit
Pár napja nézegetek be hozzátok, tanácsokat is kértem már s kaptam. Úgy gondolom, mostmár illik bemutatkoznom.
Melindának hívnak, 30 éves vagyok. A "bettyboop" csak úgy jött. Az első bejelentkezésemkor gondolkodtam, hogy mit kellene írni felhasználói névnek, megláttam egy naptárat, amin ez a név volt. Betty Boop egyébként egy rajzfilmfigura, de még nem láttam soha a rajzfilmet, remélem, nem valami pszichopata.
Makón élek egy panellakásban férjemmel és két kisfiammal. Barnabás 3 és fél éves (ovis, minicsoportos), Benedek pedig 3 és fél hónapos. Gyönyörű gyerek mind a kettő, majd egyszer küldök képet, ha tudom hogy kell.
Jelenleg itthon vagyok gyed-en, Barni születése előtt titkárnőként dolgoztam egy ügyvédi irodában. Közben elvégeztem egy aerobik oktatói tanfolyamot és a munka mellett tornát tartottam, több helyen és többfélét. (alakformáló, dance-aerobik, gyerek aerobik) Akkor az volt a hobbim is, itthon is örökké ugráltam, lépéseket próbálgattam. Most kicsit el vagyok lustulva, de muszáj lesz kicsit megint tornázgatni.
A 30. szülinapomra kértem kenyérsütőt, több okból:
1. hogy tudjak sütni egészséges kenyereket, péksütiket mert mostmár szeretnék megszabadulni attól a 6-7 pluszkilótól, ami a szülést követően még nem ment le;
2. mert nem szeretem a bolti kenyeret;
3. hogy egyszerűen és gyorsan tudjak sütni valamit, ha vendégek jönnek, vagy megkívánunk egy kalácsot, pogit vagy akármit;
4. hogy ne legyen a fél edénykészletem mosatlan egy-egy sütkérezés után.
Az első néhány próbálkozásom nem nagyon járt sikerrel, de hála az itt kapott jótanácsoknak és recepteknek, azóta már több sikeres kísérleten vagyok túl.
Nagyjából ennyi, amit most összefoglalva el tudok magamról mondani.
Györgyi vagyok, 31 éves Budapesten élek férjemmel és egy éves kisfiammal. Most itthon vagyok GYED-en, amúgy szoftverfejlesztéssel foglalkozom.
Kenyérsütésben kezdő vagyok. Azért vettem gépet, hogy elláthassam a családot mindenféle teljes kiőrlésű, korpás, magos kennyérrel. Ezeket a környéken általában nem lehet kapni, vagy ha lehet, aranyárban vannak. Szóval próbálom az egészséges ételek irányába terelni kis családomat.
Azért egy-egy érdekesebb fehérkenyeret vagy kalácsot is biztosan kipróbálok majd.
Sziasztok! Gabi vagyok! Lassan 43 éves!Van egy 20 éves fiam,és egy 16 éves lányom.Ja, és egy férjem is!!!Nem vagyok túl sikeres a sütésben, ezért megragadok minden lehetőséget,hogy a családomat meglepjem valami jól sikerült sütivel.Inkább a gyorsan készülő egyszerű dolgokat kedvelem.Hiányzik a sikerélmény,ezért nem is sokszor sütök,inkább csak ünnepekkor.REmélem gyarapítom itt a tudásomat,és jó barátokra is találok!Egerben lakom,panelházban.Jelenleg munkanélkül vagyok most szünt meg a cég ahol 12 évet dolgoztam.MOst keresgélem az újabbat!Puszi MIndenkinek! Talán ennyi röviden!
Sziasztok!Andi vagyok,39 éves,Téten lakom.3gyereket nevelek a férjemmel.11 éves Roland,9 éves Patrik és 6 éves Júlia nevű gyermekeimet próbálom több-kevesebb sikerrel nevelni.Kenyérsütőgépem már 4 éve van,de a sorozatos kudarcok miatt nem igazán használtam eddig.Talán majd most...Hát egyenlőre ennyi.
Sziasztok!
Móni vagyok, 40 éves és Budapesten élek férjemmel és 2 gyerekemmel. Dóra 12 éves, Gergő 4. Én könyvtáros tanárként dolgozom egy 13.kerületi általános iskolában. Egy éve sütök gépben kenyeret, nem mindennap, viszont mióta megvettük a gépet minden héten többször is van nálunk valamilyen kelt tészta. Nemrég találtam rá az oldalra, és nagyon sok mindent szeretnék kipróbálni. Hát röviden ennyi.
Sziasztok! Most már bemutatkozom én is. Krisztina vagyok, ahogy nevem is mutatja, 30 éves és Kiskunmajsán lakunk. Van két nagy mostohafiam, akik nem velünk élnek, 24 és 20 évesek és van egy kisördög másfél éves kisfiunk. Eredetileg szülésznőként végeztem, de sebészeten dolgoztam az esküvőnkig, azóta itthon vagyok. Fél év múlva még meglátjuk mit hoz a jövő és milyen területen tevékenykedem tovább.
Mióta ezt az oldalt megtaláltam, tényleg nem veszek semmilyen péksüteményt a boltban, de kenyeret már több, mint 2 éve nem vettem. Az esküvőnkre ugyanis kenyérsütő gépet is kaptunk nászajándékba. Ahogy picink cseperedik, úgy szeretném változatossá tenni az étkezését és nagyon jó ötleteket találok itt hozzá. Azt is hozzá kell tenni, hogy nagyon fantasztikus csapat van itt és öröm ide beszélgetni is feljönni.
sziasztok 27 éves vagyok élettársammal neveljük a 3 éves lányunkat:-) a kenyér sütés anyira nem megy nekem de kiflit meg zsömlét minden nap sütök nagyon szeretem ezt az oldalt mert sok segitséget kaptam már innen :-)
Sziasztok! 41 éves vagyok,Bp-en élünk férjemmel,91 éves nagyikámmal,és három gyerekünkkel.A fiunk 17 éves,a lányok 14 és 6.Van még egy kutyusunk is.Főállású tyúkanyó vagyok,szeretek itthon lenni,sütni,főzni.Tavaly a szülinapomra kaptam a kenyérsütőt,azóta olvaslak benneteket és sütöm a sok finomságot,hála Margitkának még nem volt komolyabb kudarcélményem.Egy ideje mondjuk már nem sütök gépi kenyeret,nyert a jénais sütés.
Sziasztok!!!
Jani vagyok,az első bizonytalan lépéseken túl (1959)
Egy eccerű műbútorasztalos, aki imádja a szakmáját, és a hasát.
Valamikor kaptam kölcsön egy kenyésütő gépet, amivel, a hozzá adott receptekből, megsütöttünk néhányat. A kutyám eleinte nagyon örült a friss "kenyér"-nek, de egy idő után, már ő is megmorgott. Igy hát feladtam. El kellett telni néhány évnek mire sikerült megfűznöm a zasszonyt, hogy vegyünk egy gépet. " Maj én sütöm a kenyereket, csak ne együk az a sz...t amit a boltban adnak kenyér gyanánt." (akkor már régóta olvastam Margitkát, és a többieket)
Nos a gép meglett, és az első (egyszerű fehér kenyér) kitűnően sikeredett. Azóta is ezt variálom, mint a kutya a szexuális életét. De megsütöttem már a virslis bucit, a sonkás-túrós kiflit, és mind jó lett. (Hála neked Margit!) Úgyhogy most tele vagyok sikerélménnyel.
Sok sikert mindenkinek: faqkac
A közelgő találkozó késztetett arra, hogy írjak néhány szót magamról.
A Dél-Dunántúlon élünk kettecskén a férjemmel, már -már hosszú idő óta. Sajnos csak ketten, de egy csomó keresztgyerek próbálja kitölteni ezt az űrt, sok örömet szerezve. Már régóta rokk. nyugdíjas vagyok, egy csúnya betegség miatt. Korábban az egészségügyben dolgoztam, nagyon szerettem az embereken segíteni.
Sajnos azállapotom miatt eléggé helyhez vagyok kötve, ezért elég sok időm van, amit próbálok hasznosan eltölteni. Sokat olvasok, rejtvényezek, és 2 év óta próbálom megtanulni a szám.gép használatát. Hát több-kevesebb sikerrel. A net-en való kóborlásom eredménye, hogy idetaláltam közétek.
A férjemmel közösen főzünk és sütögetünk. Bő 2 éve vettünk kenyérsütőgépet, amit igencsak kihasználunk. Ez a lelkes csapat ösztönöz arra, hogy egyre többet és finomabbat süssünk.
Köszönet Mindenkinek, Ismerősnek-Ismeretlennek, amiért közétek tartozhatok, visszaadtátok a kedvemet a konyházáshoz és a "társasági élethez".
Alexandra vagyok Tatabányáról. 1983-ban születtem. Jelenleg számítástechnikai programozónak tanulok, mely Júniusban ér véget. Szakdolgozatom témája egy gyerekeknek készülő oktató jellegű játék, az Egértanya. Fő célja megismertetni a gyerekekkel az állattartás, azon belül is az egértartás szabályait. Ez az állatfaj az Magyarországon, amiről a legkevesebbet tudnak az emberek, vagy csak azt hiszik hogy ismerik, és mindenki csak a rosszat mondja róluk, pedig rendkívül intelligens, barátságos, ragaszkodó teremtmények. Nem egyből a fehér szőrű, piros szemű kisegérre kell gondolni!!! Ime róluk pár kép:
Szóval ha idióta vicces neveket emlegetek, akkor biztosan valamelyik kis dinkámról beszélek. Jelenleg az ország legnagyobb és legátfogóbb egeres honlapjának tulaja vagyok. Készül a játékprogramhoz tartozó honlap is. Ezeken kivül még pár honlap tulaja is vagyok.
Nem vagyok nagy filmnéző sem képregény rajongó, de van egy-két dolog amit szeretek nagyon. A mostani favorit a Doctor Who sorozat, meg Rozsomák (X-men, itthon Farkasként emlegetik). Ezekről és hasonlókról órákig tudok beszélgetni. Nem vagyok Japán őrült sem, de olvasgatok ebben a témakörben, tetszik pár dolog a kultúrájukban. Tervezem egy ún. "rajongói képregény" elkészítését, forgatókönyv már van, csak idő nincs semmire :(
Nemrég kezdtem összeismerkedni a konyhával. Eddig nem igazán akartam próbálkozni, az öreg villanytűzhelyet csak a jóég tartotta egybe, szenvedés volt vele, de az új... meghozta a kedvet.
Miki vagyok Szigetszentmiklósról, 26 éves. Mindenem a zene, imádom a technikai kütyüket, a Természetben hiszek. Villamosmérnökként ténykedem (többek között...). Én ugyan nem sokat sütök-főzök, még a szüleimmel élek. Anyunak vettünk egy kenyérsütőgépet, mivel én már régóta nézegettem a fórumokat, Margit oldalán is figyeltem a fortélyokat, stb. Tulajdonképpen nekem tetszett meg a dolog, de szerintem anyura is sikerült "ráragasztanom" ezt a szenvedélyt. Nagyon aranyosnak tartom ezt a "csapatot", amibe most én is belecsöppentem ezen az oldalon! Nem biztos, hogy sokszor lesz időm irogatni a tapasztalatokat, de azért minden tőlem telhetőt elkövetek majd.
Sziasztok!HBKati,azaz Kati vagyok.1956-ban születtem Orosházán,azóta is itt élek.Idén augusztus 06-án lesz 24éve,hogy boldog házasságban élek a férjemmel.Két kislányunk (kislányok?)van.18 éves Fruzsina,ő most fog érettségizni,és nagyon nagy lázban van,persze mi is,hogy a főiskolai felvételi sikerül-e neki.Az idősebb lányunk ,Kati 23éves lesz,ő szegeden tanul negyedik évfolyamos Közgazdasági programozó matematikus szakon. Nagy szeretetben,megértésben élünk.A férjem is és én is rokkant nyugdijasok vagyunk.Sajnos már sok éve,de azért igyekszünk a napjainkat mindig tevékenyen eltölteni.A gyermekeinkre és a tágabb családra mindig számíthatunk.Ettől függetlenül bróbáljuk a dolgaikat mi magunk megoldani,hiszen mindenkinek megvan a saját élete,gondja baja.
Véletlenül bukkantam erre az oldalra,de nagyon örülök neki,mert azóta még a kenyereim is jól sikerülnek.Eddig csak olvasgattam,most azonban úgy gondoltam bemutatkozom és az itt szerzett sütési tapasztalataimról beszámolok.Sok időt töltök itt,nagyon sok segítséget kaptam tőletekÉn is szivesen segítek bárkinek.Előre is elnézést kérek ha a későbbiekben bugyuta kérdésekkel zaklatlak benneteket.
Minden süsütőt üdvözlök! Nemrég regisztráltam, bár Margitkát évek óta olvasom, nagy-nagy rajongással.
36 éves vagyok, Budapesten élünk, 4 gyönyörű gyermekünk van (13, 12, 6, 5 évesek). Civilben tervező-szerkesztőként dolgozom. Nagyon szeretek sütni-főzni. Bár kenyeret előbb sütöttem kemencében, mint gépben, a kézi dagasztás (no meg csak nyáron van rá módom) miatt ritkán fogtam neki. Aztán 3 hete vettem egy akciós gépet. Azóta naponta sütök kenyeret és kalácsot is sütőben és gépben egyaránt. Beszabadultam a kelttészták csodálatos világába!!! Köszönöm elsősorban Margitkának, de minden fórumozónak az ötleteket és tapasztalatokat. Remélem hamarosan lesz időm felrakni a saját receptjeimet is...
Hahóó! Eddig csak be-be kukkantottam a fórumba, noha már több, mint egy éve ez az oldal a kedvencem, EMargitka totál lenyűűűgözött! Mindig gyorsan, pontosan, klasszul válaszol, segít! Th akkor magamról: Dóra vagyok valójában, csak miután van 3 gyönyörű unaokahúgom, így Néne lettem. Egy soproni gimiben tanítottam 2005ig, aztán megszületett Fülöp fiúnk, és idén januárban pedig a kishúga Hedvig ( Hédikénk ). Annyi rossz kenyeret lehet kapni, h egy nagy levegővétellel belefogtam a házi készítésbe. Ks-gépem nincs, most már nem is vágyom rá - sokáig ácsingóztam - viszont van egy sok mindent tudó Bosch robotképem, abban dagsztok, és sütőben sütök. Sütni jobban szeretek, mint főzni, de azért azt is mindennap teszem. Meglehetősen tyúkanyó-típus vagyok...
Sziasztok! Ildikó vagyok 43éves ,Bácsalmáson lakom,ez egy kis város,Egézségügyben dolgozom.,immár 14éve.2 nagy fiam van,23 és 21 évessek,és nagyon szertik a süteményeket,és a házi sütésű kenyeret. Szeretek sütni-főzni,sőt van egy kis kertem is tehát kertészkedni.Nagyon megtetszett ez a honlap,ezért azt hiszem sok időt fogok itt eltölteni.
Sziasztok! Judit vagyok,33 éves, Pécsett élek a Zurammal és 2 kislányommal. A nickem az ő nevükből alakult: Lina 4 éves volt épp ebben a hónapban,Bori júniusban lesz 2. Nemrég kezdett érdekelni a főzés,sütés. Egyre jobban kezdek belejönni a család nagy örömére. Máris rengeteg segítséget kaptam Tőletek. Ezt ezúton is köszönöm.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit