Igen, tulajdonképpen a kalács alapreceptemből készült. A folyadékot szoktam variálni benne. Ha van kefirem, aludttejem, akkor azt teszek bele valamennyit, vagy a teljes folyadékmennyiségnek, ha nincs, akkot csak tejjel készítem. A kakaót jól írtad, majd mindkét tésztát elfeleztem, kinyújtottam a darabokat, váltakozva egymásra tettem és még így is nyújtottam rajta. A többi azt hiszem tényleg adódik a képekből, de majd írok az elkészítéséről egy receptet, csak még nem jutottam hozzá.
A torta leírását köszönöm, biztos nagyon finom lett. Azt hiszem ebben a formában nem tudom a receptek közé tenni, mert a krémje elég speciális
Most jöttem be a kerből, rövidesen fogok mindenkinek írni, csak még megyek sütni valami kenyeret.
Azt szeretném kérni, hogy aki még nem jelentkezett a találkozásunkkal kapcsolatban, tegye meg, írjon a másik fórumban! Jó lenne tudni, hogy ki tudna eljönni, melyik időpont és milyen helyszín felelne meg neki.
Ildikó ! Én is csatlakozom Szokimokihoz, hogy beírhatnád a reciket a sok szép finomságaidhoz. Engem főleg a kókusz tortád fogott meg. További jó sütögetést. Üdv.Julika
Nagyon örülök, hogy sikerült a kefíred és ezzel minden rendben van. A kenyér sütést 200 fokon kezd mindenképpen és esetleg később vedd le 180 fokra. Én csak a zsemlét, muffin formában sült dolgokat (szóval a kisebb péksütiket) szoktam 170-180 fokon sütni. Köszi, aranyos vagy, de Julianna vagyok, így én már idén ünnepeltem. Drukkolok a kenyeredhez! Üdv.Julika
Köszönöm szépen, Kila,aranyos vagy, de idén én már ünnepeltem. Apropó, mikor mentek a Csodák Palotájába? És ugye Te is szándékozol jönni a találkozóra ? Üdv.Julika
Szia!
Jól néz ki nagyon ez a kalács. Nálunk nem igazán van keletje a kalácsoknak. A párom az olyan sütiket szereti aminek sok a tölteléke.
Tegnap elkészítettem a kovászt, a héten szeretném kipróbálni.
Még nem döntöttem el, hogy mi legyen az első próbálkozás.
ez istenien néz ki. Biztos nagyon finom is. Ez a kalács alaprecepted? El kell felezni a tésztát, és az egyik feléhez kakaóport tenni? Nagyon hasznos, hogy az egyes lépésekről is csináltál képeket.
Az én tortám tényleg egyszerű. Tésztája: 4 tojásból piskóta a Horváth Ilona szakácskönyv szerint. 4 tojás, 4 ek. rétesliszt, ezzel megegyező súlyú cukor, egy késh. szódabikarbóna. A krém pedig... hát igen. Szóval az úgy volt, hogy kaptam anyósomtól házi tejszínt. Ő házitejet szokott venni, amit otthon felforral, és leszedi a tetejéről a tejszínt. De ez nem olyan homogén ugye mint a bolti tejszín. Ebbe kevertem bele cukrot és kakaóport, de nem tetszett az állaga, mert egy kicsit mintha savós lett volna. Ezért tettem még hozzá némi sütőmargarint. Ha nem lett volna a tejszín, akkor csak margarint kevertem volna ki. Tudom, nem egy diétás süti, de nem is eszünk mindennap ilyet.
Margit! Ma felvágtam azt a kenyeret, és az alján van egy kicsi ( tényleg csak egy vékony) sületlen csík. A többi része jól néz ki, és finom. Legközelebb keményebbre dagasztom és egy kicsit magasabb hőfokra állítom. Köszönöm a segítséget.
Kalácstésztát sütöttem, kitaláltam neki egy új formát. Készítettem róla fázisképeket, az elsőt ideteszem, innen meg tudjátok nézni a többit is. Majd holnap írok is hozzá, de a képek eléggé magukért beszélnek.
Azért az utolsót is megmutatom, hátha nem mindenki szeretné az egészet végignézni:
A kép előterében a mazsolás változat van, ennek kevésbé vágtam be a tetejét, hogy a mazsolák ne bújjanak ki a sütés idejére, mert akkor nagyon kiszáradnak. Ezeknek szebb formája lett, szerintem elég ekkora bevágás a többinek is.
Szép napot kívánok holnapra mindenkinek, üdv, Margit
Tündi "egyszerű" csokitortája nagyon gusztusos, bár ő azt írta, hogy pont elkenődött a krém ezen a képen. Én nem bánnám ezt a részét sem, szívesen megkóstolnám, főleg, mert azt is írta Tündi, hogy nagyon finom lett. Receptet is kérhetünk hozzá?
Ha a gépi recept alapján sütöd a sütőben sült kenyeret, akkor két dolgon kell változtatni. Csökkenteni kell a folyadékot és emelni az élesztőadagot. Ha kovászt és a változatlan élesztőmennyiséget beletetted, akkor ez a része nagyjából rendben is van, de jól érezted, hogy a folyadékot egy kicsit csökkenteni kell. Meglátod mennyire, de jó kemény tésztát dagasztathatsz a géppel.
A sütőben sütéshez segítséget kérünk a többiektől!!!
Nekem úgy rémlik, hogy a 180 fok, mintha kevés lenne indulásnak, de én csak olvasgatni szoktam ezügyben, magam a régi gázsütőmben sütök, amin nincs hőfok megadva.
Várom a többiek segítségét, utána szerintem biztos sikeres lesz a következő kenyered. Várom a beszámolódat, üdv, Margit
A recept, amiből sütöttem az aludtejes (kefíres) kenyéré, de a liszt aránytól egy kicsit el szoktam térni (több teljeskiőrlésűt teszek bele), 2 kk só és kb 2 kanálnyi rozskovász (én csináltam) 1,5 dkg élesztő. 180 fokon sütöm 1 óráig. Más: ma leszedtem az első két epret a kertemből.
Elfelejtettem az előbb írni, hogy nagyon szépeket süttök. Én tegnap aranygaluskát sütöttem, pontosabban a lányom és a férjem szaggatta. Nagyon finom lett.
Julika! Már másodszor csináltam kefírt, köszönöm. A nagyobbik lányomat is Júliának hívják. Boldog névnapot neked!
Sajnálom, hogy nem sikerült a kuglófod. Ne keseredj el, inkább írd meg, hogy milyen sütőd van, hogy sütötted és mennyi ideig, és biztos segítenek a többiek, akinek hasonló sütője van, mint neked. érdemes lesz kipróbálni a sütőben sült kenyeret is, nagyon finom tud lenni.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit