Jó késő van, de megérkeztem. Majd jelentkezem, csak előbb valami tésztát gyorsan a gépbe kell tennem. Holnapra egy csomó mindent kell sütnöm, mert a gyerekem egész napra elmegy és kell egy kis ellátmány neki.
Szia Margitka! Csak egy gondolat a privát videoról: nagyon jó ötlet a formázás és fonások felvétele. Már biztos többen vagyunk, "tehetséges haladók", akiknek már többé-kevésbé sikerülnek a sütések, de talán a küllemen van mit javítani. Sokat tanulhatnánk belőle. Köszi előre is.
Tegnap elkészült a Rusztikus zsömlecipó tésztájából: csavart zsemle, a nagyobb részből pedig egy patkó alakú kenyérke, aminek a tetejét úgy vágtam be, mint a pogácsát szoktuk. Nagy sikere volt. Rendkívül finom ízű tészta. És ezt még fokozni lehet: utóbb láttam, hogy ennek a tésztának van kovászos változata is. Ez lesz a következő!
Szia Majorkaj! Kérlek, számolj be mindenféleképp a pitatészta fagyasztásáról, mert én is kíváncsi vagyok rá, hogy hogyan bírja a mélyhűtést. Egyébként gondolkodtam azon, hogy a többi zsömle stb. féléket is talán készresütve v. félkészen? -le lehetne fagyasztani. Egyszerre úgysem fogy el ekkora mennyiség, de kisebbel meg nem érdemes kezdeni. Másrészről meg jól jön váratlan vendég esetére a kész pékáru.
Margitka! Kösz a tippet a velencei rozettához, meg fogom nézni mindenféleképp! Ma a Stahl J. féle rumos-mazsolás kuglófot sütöttem meg, még hűlőfélben van , nem tudom milyen lesz. A kenyérsütőben dagasztattam, elég lágy, galuskatészta állaga lett. Nem is tudom ennek ilyennek kellene lennie? Na de a puding, ill. a kuglóf próbája az evés.Majd kiderül!
Én most kezdem a szokásos szombati nagytakarításomat. Eddig sütögettem, küldtem képeket Margitkának. a gyerkőcök Anyukáméknál, így hamar megleszek a takarítással.stb.
Sütöttem egy kenyeret, ami igencsak sötétecskére a sikerült a tk liszt miatt.Na majd a gyerekek mit szólnak? A férjem napok óta nyúz, hogy csináljak rizskókot, de eddig még ilyet nem csináltam.Valahogy kimaradt. De most találtam rá receptet, és megcsináltam Egész jó íze van.Egy kis csoki pudingot főztem még hozzá.Me sütöttem még sajtos pogit. Ez most olyan fincsire sikerült, hogy le sem írom mennyit ettem belőle melegen!
Na megyek is takarítani, mert le kell dolgoznom a pogit!
Sajnos ma nagyon rossz idővel indult a nap, amit azért is sajnáltam nagyon, mert a nagyfiamék kirándulni menntek az ovival, az állatkertbe. Volt azért rájuk egy kis is. Én meg elkezdtem nézegetni az nlc-n egy kicsit és nagyon megtetszett egy baconos kifli. Pont volt itthon hozzávaló és megcsináltam. Nagyon finom lett. Igaz, egy kicsit túlkelt és nagyra sikerültek, de ízre jó lett.
Margitka! Küldtem róla képeket.
Rohanok is tovább, mert a gyerkőcök még itt kukorékolnak, és nem hajlandók aludni. Ejnye-bejnye!
Nagyon örülök, hogy a pizzában is bevált a kovász, és egyáltalán, hogy maga a kovászolás ilyen sikeres nálatok is. Én is nagyon szeretem és sok örömet okoz. Még kalácsot is lehet sütni vele, az is finom lett. Van egy nagyon érdekes és finom tészta, nézd meg a Velencei rozettát. ennek a tésztáját alakítottam át kaláccsá, mert alapvetően nagyon finom, csak az az elkészítési módja egy kicsit nehézkes. Pont a napokban jutott eszembe, hogy megint elő kellene venni azt a receptet. Most van nekem is friss kovászom.
További szép estét és kellemes hétvégét kívánok. Várom a további híreidet, üdv, Margit
Holnap "zsebes" husi lesz nálunk a menü. Nagyon kiváncsi vagyok, hogy sikerül a pitá. Nekem csak 250 fok a legmagasabb hőmérséklet a villanytűzhelyemben. Remélem ez is elég lesz, ahhoz hogy felpuffadjon a pita. Biztos, hogy kell lefagyasszak majd a kész pitából mégha a fél adagot csinálom akkor is, mert mi csak ketten vagyunk a párommal. Majd jelentkezem az eredménnyel. Igen, Margitka én is úgy látom, hogy mostanában kevesebben írogatunk, a jó idő beköszöntével nincs olyan nagy élet mint a hideg téli napokon. Mindenkinek jó sütögetést kívánok a hétvégére! Üdv.Julika
Szia Margitka! Elkészítettem a pizzát kovásszal, a recepted alapján, kis módosítással. Kefírt nem tettem bele, így a víz mennyiségét növeltem meg, bár gondolkodtam egy kis burgonyapelyhen, de azt majd talán a későbbiekben. Olívaolajjal dagasztottam, majd a dagasztás után olajos kézzel átsimítottam, így kelt a kétszeresére. Én a rátétet nem közvetlen a nyers tésztára teszem, hanem elősütöm azt egy kicsit, úgy megy rá a többi finomság. Így egy kicsit ropogósabb tésztát kapok. Van, amikor erre van igény, van, amikor a puhább, kicsit serpenyős "fazonú" pizzára. A lényeg az, hogy ismét bevált a kovász, amivel nem tudok betelni! Teljesen megváltoztatja a tészta ízét, állagát. Szóval nekem így sokkal jobban ízlik.
A kovász a hűtőben pihen, rajtra készen, még töröm a fejem, miket lehet belőle alakítani.
Szép estét mindenkinek és a hétvégére jó sütögetést!
Meg vannak a videós menüpontok. A bal oldalon legalul eldugtam egyelőre mert még nincs feltöltve semmivel. Ha jól értelmezem a tájékoztatót, amit kaptam, akkor 10 olyan felvételt lehet feltenni, ami csak a mi oldalunkon látható, ez a privát video. A közös videotárba lehet feltenni még felvételeket, ebből szintén 10-et lehet kijelölni, hogy a mi oldalunkon is látszódjék, de ezt bárki felteheti a saját oldalára is, itt a G-Portálon.
Most már rajtunk múlik, hogy miket tegyünk fel. Szerintem különböző elkészítési folyamatokra kellene ezt a viszonylag kevés lehetőséget felhasználni. Várok ötleteket, mint pl Szokimoki mondta a pita sütésekor a tészta felfújódását. Én a kalács, zsömle, kifli és esetleg kenyér formázását gondoltam majd rögzíteni. Sajnos én csak a fényképezőgépemmel tudok kis videókat csinálni, ez nem túl jó minőségű, de azért élvezhető és a lényeg látható rajta. Most már csak a gyerekeimet kell mozgósítani, amikor éppen olyat sütök, hogy segítsenek
Várom a további véleményeket az találkozóval kapcsolatban is, az az érzésem, hogy sokan még nem olvasták az eddigi beszélgetésünket erről. Talán, most hétvégén többen is járnak erre, akik hét közben elfoglaltak voltak.
További szép napot kívánok mindenkienk, üdv, Margit
Megmutatom miket sütöttem tegnapelőtt és ma. Az utolsó kép a mai kalácsom. Ennek a tésztája nagyon lágy lett és ahogy felcsavartam majd összetekertem egész hosszúra elnyúlt. Így félbehajtva tettem a formába, ezért lett két csavart szál egymás mellett.
Szép napot kívánok holnapra mindenkinek, üdv, Margit
Köszönöm szépen, hogy benéztél a kisfiam honlapjára. Nagyon örült neki, hogy írtál is. Tegnap roppantul izgult, hogy mi lesz most, hogy 3 napra elmegy kirándulni. Ugyebár addig megáll az élet a honlapon. Piroska
Megjöttem, még most kel a kalácsom. Most a Panában dagasztottam, olyan lágy lett a tészta, hogy alig tudtam feltekerni. Most dupla tekercsként csücsül a szilikonformában, majd lefényképezem.
Szokimoki! Köszönöm, megtaláltam a simle-kat. Kipróbáltam, fel tudom majd tenni őket, csak egy kis időre lesz szükségem hozzá, az most éppen nincs
Dehogy baj, tényleg nagyon aranyosak. Amit tudtam, már át is tettem a többihez, de sajnos, amik középre kerültek, azt én is csak ugyanilyen hosszal tudnám átteni és így tudnánk használni is. Ezt azt jelenti, hogy, amennyire itt a szélétől van a smile, a hozzászólásban és minden másolásban ugyanilyen távolságra lenne mindentől. Remélem érthető, amit írtam. Nem tudom, honnan hoztad őket, de, ha van időd, próbáld meg úgy idemásolni őket újra, hogy engedje egymás után, vagy a sor elejére tenni őket, akkor tovább tudom már vinni.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit