A rozskovászt úgy is csinálhatod, hogy 1-2 evőkanálnyi búzakovászt átetetsz rozsliszttel. Én is így kezdtem, ez a kis mennyiségű búzaliszt néhány etetés alatt szinte teljesen eltűnik, de addig sem észrevehető.
Zsírt néhány dologhoz én is szívesen használnék, de a fogyis családomban sajnos ezt mostanában nem engedhetem meg. Tényleg egész más, sokszor finomabb az így készült étel, de hát valamit, valamiért.
Úgy látszik az "összedobós" módszert követve kell ezentúl kenyeret sütni.
A feltapadás és a jó kenyér között annyi lehet az összefüggés, hogy több folyadékkal csinálod. Az utóbbi időben túlságosan visszavetted a folyadékot a jobbítás reményében. Közben ugye kiderült, hogy az azt megelőző cicafüleket nem a túl sok folyadék, hanem a sok élesztő okozta. Most szép magasra tud kelni, ezért bár feltapad, de az állaga is jó.
Remélem következőre már szándékosan is meg tudod ismételni. Szerintem megint csak szórjál bele a gépedbe mindent, hátha ez a módszer lesz az üdvözítő.
További sok sikert kívánok és várom a következő kenyérről is a beszámolódat, üdv, Margit
Szia Julika! Nálam elég nagy szórást mutatnak a kenyerek. Mármint a minőségük. Legalábbis a gépben sültek. A baj az, hogy ha véletlenül jól sikerül, akkor fogalmam sincs, miért. Mert semmi olyan dolgot nem teszek bele, vagy nem hagyok ki belőle, ami indokolná. Én egyszer csináltam After eight kalácsot, finom lett nagyon. remélem, Neked is jól sikerül majd. Védekezz a kert partin a szúnyogok ellen!!! Katasztrófa, mennyi van. Legalábbis nálunk.
Köszönöm a segítséged, és az ajánlatot is a kovászos sütéshez. Úgy gondoltam, inkább péksütemény, zsömle, kifliféleségeket készítenék, mert ezek jobban fogynak nálunk, "dolgozóba" is jobban be tudjuk vinni. A kovásznak kezd határozottan savanykás, kicsit alkoholos illata lenni.Bár nem tudom, majd mikor fogok tudni dolgozni vele. Ha éppen nincs rá szükségem, be lehet tenni a hűtőbe is ugye?
Lehet, hogy elindítok egy rozsos kovászt is, legalább lesz összehasonlítási alap.
Elkészítettem a kapros-túrós lepényt is, a kenyérsütőgéppel dolgoztattam ki. Úgy tapasztaltam, tényleg jót tesz a tésztának a 20 p dagasztás, 20 p kelesztés, majd az ismételt 20 p dagasztás.Tudom, nem éppen egészséges, de én a lepény tésztáját zsírral készítettem. Vannak olyan ételek, amik valahogy nem olyan jó ízűek olajjal, vagy margarinnal elkészítve. Vagy csak mi szoktunk így hozzá?
Szia Kila ! Örülök, hogy jól sikerült a "zsömle kenyered". Reméljük máskor is meg tudod ismételni.
Nekem egy élesztős fehér kenyér varáció sül most. És egy gépi After Eight kalácsot készítek, mert este kerti partyra megyünk a barátnőmékhez és oda visszük.
Szia Margitka! Tegnap este nekiálltam zsömlét sütni. Nagyvonalakban mértem csak, a liszteket random módon egymás után szórva, élesztő saccra, szóval csak lazán :-) Gyönyörűen kelt, a párom azt mondta, hogy nem vegyem ki, tegyem rá a sütést, ne bíbelődjek a zsömlékkel. Hát milyen kenyér lett belőle...Maga a tökély. A tészta állagára szerencsére emlékszem. És megint feltapadt. Kezdek összefüggést észre venni a feltapadás és a jó kenyér között. Ez lehetséges?
Indulunk a Skanzenba :-) Mindenkinek szép hétvégét és jó sütögetést! Sziasztok! kila
Kérdezzél csak bátran, én nagyon örülök és szívesen válaszolok. Így jobb eséllyel vágsz bele az első kovászos kenyeredbe.
Bármeylik kovászt, bármihez lehet használni. Én sokszor a csak búzalisztes tésztába szoktam rozskovászt tenni, mert nagyon finom ízt ad. Ugyanez a tészta búzakovásszal egész más. Az utóbbi időben talán jobban szeretem emiatt a rozskovászt, de azért a búzát is folyamatosan etetem, de sokkal kevesebbszer használom.
Jól etesd meg a kovászodat, nem baj, ha túl sűrű, az érési folyamat alatt úgyis ellágyul kissé. Ha továbbra is hűvösebb helyen tartod, akkor lehet, hogy egy kicsit lassabban érik, de szerintem 24 óra után legkésőbb süthetsz vele. Ez a mostani lisztezéstől indul újra. Ha kicsit napos részre tudod tenni, vagy bármilyen melegebb helyre, akkor hamarabb is biztosan elkészül.
Nem tudom, hogy milyen jellegű kenyeret szeretnél sütni, vagy esetleg zsömle is szóba jöhet-e. Ideteszek egy alapreceptet, de, ha megírod mit szeretnél, akkor több ötletet is tudok adni. Amit az előbb írtam Superkerinek, a Rusztikus zsömlecipó, az is egy nagyon finom tészta, de van még más is.
Ez a zsömle fordítás alapján kapta a nevét, de tényleg ropogós. Sokáig kel ez a tészta, mert kevés benne az élesztő. Bár a kovász elég sok, de azért az lassabban dolgozik, mint az élesztő. Hogy hol keleszt az ember, annak a hőmérséklet miatt van jelentősége. A gépben általában melegebb van, ez pont az ilyen lassan kelő, "sokkovászos" tésztának nem igazán jó. Az ilyen tésztáknak mindig hosszabb kelesztési időre van szüksége és ezt érdemes meg is adni neki
Most kedvet csináltál, hogy körülnézzek a régebbi receptjeim között, mert mostanában szinte csak a Joghurtos zsömlét szoktam sütni. Ma már így is eltértem ettől, mert most a Rusztikus zsömlecipóim tésztája van a gépben. Ez is nagyon finom, nálunk szereti mindenki.
Mi sem ettünk bolti kenyeret, amióta sütögetek, ennek bizony már másfél éve Hogy szalad az idő.
További szép estét és jó sütögetést kívánok, üdv, Margit
Szia Margitka! A kovászkám még csak egy napos. Az állaga kicsit folyékonyabb lett, megszaladt a víz... A tanácsod alapján teszek hozzá még lisztet. Teljes őrlésű búzalisztet használtam. A kérdés, ami még felvetődött bennem - bocsánat, hogy ennyit kérdezősködöm, de még nem vagyok igazán gyakorlott -, az az, hogy a különböző lisztekből készült kovászt csak azonos lisztből készült sütésekhez lehet felhasználni? Pl.: búzalisztes kovász jó a rozslisztes kenyérhez, ill. fordítva? A kovász illata még nem igazán érződik, de kicsit hidegebb volt, talán emiatt még nem indult be igazán. Tudsz ajánlani valami egyszerű receptet egy kezdő kovászolónak?
Köszönöm a türelmed!! Szia: Zsanna ui.: Jégkásának! Jobbulást!!
Szia Margitka! Ma ismét nagyon sikeres volt a sütésünk. Elkészült a Ropogós kovászos zsemléd kenyér változata. Nem véletlenül adhattad neki ezt a nevet, valóban nagyon finom ropogós ahéja és a belseje is igen finom és gyönyörű. Igazi kenyér. Köszönjük. Jó hosszú ideig tartott a kelesztés, de megérte. Itt kérdezném meg, hogy van-e jelentősége annak, hogy miben kelesztünk:agépben vagy kelesztőtálban? Ma már nekem is kellett szaporítani a rozskovászomat, 2x szépen felhabosodott, és már be istettem ahűtőbe.
Vacsora közben beszélgettünk arről hogy mi már jó 1/2év óta nem vettünk boltban kenyeret. És mindig finomabbat ehetünk. Köszönet Mindenkinek!!
Kellemes hétvégét és jó pihenést kívánok Superkeri
Néha meg kell ám kevergetni, akkor nem válik ki belőle a víz. Most éppen hol tart, milyen az állaga és az illata? Valószínű, hogy egy kicsit híg lett a kovászod, de ezen segíthetsz, nyugodtan szórjál még hozzá lisztet, hogy galuskatészta sűrűségű legyen. Ekkor persze újrakezdődik az érési folyamat.
Jó lenne, ha visszeszereznéd a gépedet, kíváncsi lennék a kapros-túrós lepényre is
Sziasztok! Épp csak benéztem. A kovászkám már érlelődik, kíváncsi vagyok, mi lesz belőle. Estére Margitka molnárkáit sütöttem meg ismét, csak éppen hamburgerzsöminek formálva. Hát még mutatóba sem maradt! Megpakoltuk mindenféle finomsággal, ami csak akadt, igaz, 5-en voltunk rá. Rendkívüli módon rákattant a család, már többen is kérték a receptet.
A kovásszal kapcsolatosan kérdeznélek Margitka: Az normális dolog, hogy a víz egy kicsit kiválik a tetején?
Holnapra nagy tepsi kapros-túrós lepényt tervezek a kolbászos bableves mellé. Remélem sikerülni fog, ez lesz az első kísérletem.
Ha a lánykám visszaszolgáltatja a fotóapparátot, megpróbálok én is fotókat feltenni a sütéseimről (már
Meghoztam a mai képeket, megint sok szépet kaptunk, nagyon örülök nekik . Nem csak ide hozok képet, hanem Bezsától a kertesben is találtok újdonságokat.
Itt elsőnek Endzsi képeit mutatom meg, ő receptet is küldött a képekhez. Nagyon szép "zsebeket" sütött. (Nálunk régen a Gyros, zsebes hús néven futott, valamelyik gyerekem nevezte el.)
ment a képekkel. Képzeld el délutánra elkapott egy orrfolyós nyavaja két napig itthon voltam pihenőnapon és holnap mennem kell dolgozni és pont most kapott el ez a dolog, már teázom és hamarosan megyek feküdni. Megsütöötem a pizzákat egyrészébe kevertem tk lisztet izlett a családnak igy is. Megsütöttem a zabpelyhes pogácsa változatodat hétvégére szülinapozni megyünk . Már a fagyasztóban vannak, nagyon finom lett, én beáztattam kicsit a zabpelyhet és mikor hozzátettem a tésztához, jó lágy lett és még jócskán kellett hozzá lisztet tennem, így lett két nagy gáztepsi.Mára ennyi.
50 dkg liszt, 20 dkg teavaj, fél csomag sütőpor, 1-2 kávéskanál só, egész köménymag ízlés szerint, 15 dkg reszelt sajt, 2 tojás.
Elkészítés:
A lisztet a vajjal elmorzsoljuk, közepébe fészket készítünk. Ebbe tesszük a sütőport, sót, köménymagot, sajtot. Ezt is elmorzsoljuk, majd a tojásokkal tésztává gyúrjuk. Cseresznyenagyságú golyókat formázunk, és négy-ötösével forró ostyasütőben gázlángon pár másodperc alatt megsütjük.
Ekkorákat sütni vendégváráshoz praktikus, saját fogyasztásra nagyobbra is hagyhatjuk a golyókat. Őrölt kömény nem célszerű bele, mert elszürkíti a tésztát. Amikor lezárjuk az ostyasütőt, a nyelénél fogva kis ideig össze kell jól szorítani, különben felpúposodik a tészta.
Én egyszer csináltam lekvárt a gépben. Nem macerás, nekem mellé sem fröcskölt, igaz nem is rotyogott, így nem is gondolom, hogy eltartható lenne. Nagyon kevés fér bele egyszerre, így szerintem ez csak arra jó, ha azonnali fogyasztásra készítesz. Nagy mennyiségnél a tűzhellyel jobban jársz. (Azt hiszem a citrusfélékkel más a helyzet, de olyat még én sem csináltam.) Tallért sajnos nem tudok
Sziasztok!
Ezzel a pitával felcsigáztátok a kiváncsiságom és az izlelő bimbóimat. Hétvégén megcsinálom.
Ez a tekert zsemle is érdekes, lehet, hogy este ezt sütök.
Izgalmas dolgokat sütögetettek.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit