A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
És íme az én szépnek nem, inkább csúnyának és elhanyagoltnak mondható stevia-m:
Enyhén fekvő pozíciót vett fel, de már virágzik, ha Zsuzsa nem említi ennyiszer a stevia-t eszembe sem jut, hogy nekem van ilyen és akkor tuti, hogy kint marad szegény egész télre, ami a halálát jelentette volna.
VirágMarika, szia! Nincs semmi baj, nem vitatkoztunk, hanem beszélgettünk. Megköszönöm neked amit írtál, mert jó szándékkal tetted. A paprika ültetvényeket az ablak mögé tettem, de estefelé ha leülök, a térdemre veszem, hogy melegedjen...
Csak négyet ültettem el. Kettőt a régiből, ami nektek nem érkezett meg és kettőt abból ami Yldyconak kikelt.
Az idei év kertészeti szempontból nem volt igazán szerencsés. Nem kedvezett az időjárás sem. Azért nem maradtak üresen a polcok, bár kevesebb befőtt, lekvár és szörp készült. Tettem el uborkát, paprikát, befőztem paradicsomot, és szeretnék még káposztát savanyítani.
Köszönöm a segítséget! Sikerült megnéznem a linket. Nagyon jó kis oldal, jól bebarangoltam. A sárgarépa fözeléket én is igy készítem, és meg fogom próbálni tökkel is! Ezek szerint Te is igy szereted! Jó, hogy irtál róla, mert régen főztem. sok puszi !
Rabim Marika, én nem tudom hogy kell a linket betenni.... sajnos. De ha bekékíted azt amit címnek beírtam és utána benyomod együtt a Ctrl és a C billentyüket - utána bekékíted fennt ahova az van írva, hogy http://emargit.gportal... stb - utána beütöd a Ctrl és a V billentyüket egyszerre, akkor ott leszel azon az oldalon.
Szeretném, ha egyszer valaki megmondaná hogy kell linket csinálni! Azelőtt Viki magyarázott el mindent, nagyon hálás vagyok neki érte, de most már nem jön.
VirágMarika köszönöm! én is úgy gondolom, mint te, de mégis elvetettem. Nagyrészt azért, mert ahonnan vannak az ültetési tanácsok, azt írja egy illető, hogy ő októberben ültette és így később csak erősödnie kellett a palántának. Másrészt azért, mert Yldyco palántái integettek felém. De fogok majd januárban is ültetni.
A paprika magokat nem érdemes most veteményezni. Rövidek a nappalok, kevés a fény. Ilyen körülmények között csak nyurgák lesznek, nem tudnak megerősödni. Január vége felé érdemes próbálkozni vele.
Eredetileg sárgarépából készült de én megvariáltam tökkel, fele-fele arányban és úgy is finom.
Yldyco, nagyon örülök a paprikáidnak! Én még nem ültettem, úgy gondoltam, majd januárban, mert hogy a napok rövidebbek. És lehet is, hogy jelenleg már késő... de mégis, délután el fogok ültetni kettőt-hármat, ha nem kel ki hát nem kel ki... de talán igen.
Köszönöm a recepteket! A puffancsot , és a fözeléket szeretjük. A család sajnos mást nem szeret. Régebben szerették a rántottában is, de az föleg nyáron ment, reggelire. A zöldbabot legutóbb levesnek készítettem, sárgarépával, lestyánnal, fokhagymával. A végén joghurtos, zabkorpás habarást tettem bele. Gondoltam, kipróbálom igy is. Az unokám két tányérral is kért. Olvastam valahol, hogy bármilyen fött zöldséggel lehet kis fasírozottakat csinálni, amit petrezselyemmel, sóval, borssal izesítünk, és lehet felvágottal, darált hússal, zabkorpával, szójával, kenyérmorzsával stb. szaporítani, de anélkül is finom.
bármihez felhasználhatod ha szereted a tökből készült ételeket.
Mi a puffancsot szeretjük leginkább. Pörköltnek, pörköltbe, tojással és hagymávalt.
Ma leszedtem a tűzbabot is. Rengeteg éretlen lett. Egy 15 literes vödör tele lett vele. Kínomban rájöttem, hogy zölden is nagyon finom ételeket lehet belőle készíteni.
Ma vacsorára hagymán pároltam, aztán apróra vágott petrezserlymet s héjában főtt burgonyát pici kockákban adagoltam hozzá. Végezetül fokhagymát vagdaltam rá. Fennséges vacsora lett.
Ez a vödör tűzbab egyébként 2 szem múlt évben elpotyogott babbon nőtt.
Úgy tűnik, ez a paradicsom vész az egész országot bejárta. Nálunk volt egy magaságyás, amiben a férjem elönevelte a palántákat. Abban maradt pár tő paradicsom. Azok kb. 1 hónapig még éltek azután, hogy a rendes ültetvényünkön minden tö elpusztult néhány nap leforgása alatt. Végül azok is elszáradtak. A ház elött, a lépcső mellett mindig terem pár tő koktél paradicsom. Azok még most is teremnek pár szemet. Mintha azok ellenállóbbak lennének. Az uborkával is meg voltam elégedve. Sokat szedtünk róla.
Dehogynem volt paradicsom betegség, de nem csak az üvegházban, hanem azon a pár darab szabadföldi palántán is, akik hely hiányában kiszorultak. Uborka még most is terem, vasárnap szedtünk le egy kígyóuborkát, de a saláta uborkán is van még, sőt még a paprikák is teremnek, nem tudom be tudják-e még érlelni a termésüket.
Két darab uborkát hoztunk át a szomszédtól (kertész, eladásra termel palántákat és zöldségeket), egy kígyóuborkát és egy saláta uborkát, annyi uborkánk lett, hogy nem győztük enni, elég sokat kellett a komposztálóba dobni, egyszerre mindig több darab is termett mindkettőn.
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit