A tavasz meghozta a kedvünket, hogy újból a kertbe, a természetbe menjünk.
Úgy gondoltam, hogy jó lenne egy olyan fórum, ahol ezekről a dolgokról is beszélgethetnénk és képekben is megmutathatnánk a saját kertünket, egy-egy szép tájat vagy akár egy kirándulás emlékét is.
Itt ötleteket adhatunk és kaphatunk, hogy merre érdemes elmenni a családdal, de arra is, hogy a kertben mit, hogy érdemes csinálni, hogy minél szebb lehessen kinek-kinek a saját kis "természet-birodalma". Ez természetesen egy balkonládányi virágról is szólhat, így remélem azok is kedvet kapnak a fórum olvasásához és az íráshoz, akiknek nincsen nagyobb kertjük.
Várom itt is jelentkezéseteket, ötleteiteket és számítok a megszokott segítőkészségetekre is :-)) Üdv, Margit
A diód betegsége valószínűleg a gnomónia. /Konzultáltam a férjemmel dió ügyben is/ Tavasszal, rügypattanás előtt egy rezes lemosó permetezést kell alkalmazni. A boltban veszel rézoxicloridot. A lemosó permetezés után felszívódó gombaölőszerrel kell permetezni, legalább 3x. Az elsőt virágzás előtt, majd a kis dió megjelenésekor. és aztán még egyszer. A permetezést Topas 100 EC szerrel végezzétek! ( 10 liter /5ml. )Ez a szer jó a mandulára és mogyoróra is.
A rezes permetezéssel az összes gyümölcsfát lemoshatod rügypattanás előtt!
Köszönöm mindkettötöknek a sok hasznos infót levélfoltosság ügyben! Elmesélem a férjemnek, és remélem tavasszal sikerül megmenteni a fákat. Azt hiszem, a diófáról nem beszéltem, de sajnos az is beteg lett. Már a múlt évben sem tudtuk a diót felhasználni, pedig sok termett, mert az is fekete és kukacos volt.
A foltosság ellen most nem tudsz tenni már semmit, hiszen rövidesen itt a betakarítás. Tavasszal, rügyfakadás előtt réztartalmú szerrel kell végezni egy lemosó permetezést! Azután igény szerint szükséges a permetezés. Lehet kapni alma-kombi permetszert az almatermésű gyümölcsökhöz.
Kenyérke!
Nekem csak kicsi kertem van, nem sok a felesleg, de azt fagyóba, üvegbe teszem. Már régóta szeretnék egy kis pincét, de nagyon vizes itt a talaj, leásni nincs értelme, a föld felettihez pedig a boltozat takarásához sok földet kéne hozni. A kert így is kicsi!
Virág, csupán most pincézgetünk mióta ez a darabka földünk van, ahol elhobbyzgathatunk s ráadásul egy kis konyhára valónk is teremhet, ami erősen időjárásfüggő is. Az idén nagyon jó volt az időjárás. Így aztán abban a kis kertben minden termett bőven, amit ültettünk.
Régen én is tároltam a hűtőben, de ezt a mennyiséget, ami most termett, képtelenség.
Rabim, az edenkert.hu oldalakon szoktam nézelődni, ha valamire a kerttel kapcsolatban szükségem van. Itt egy helyen nagyon sok minden szakszerűen összefoglalva megtalálható.
Sajnos a tavasszal ültetett kisfánkat is megtámadta ez a barnafoltos levélbetegség. Ilyet láttam a meggyfán is. Egyenlőre csak a betegség folyamatát és a fa reagálását figyeltem. Mennél több infót gyüjtök, annál több a beazonosítási lehetőség.
Ez a betegség nem olyan tragikus mint a tűzelhalás, mert a lecsupaszodott meggyfácska ágainak végein gyönyörű nagy új levelek nőttek. Viszont a védekezést kora tavasszal kell megkezdeni, az első lemosó permettel kezdve.
Ez a betegség mikoszferellás levélfoltosság
lehet. Alaposabban utánna kell nézni. Aztán annak is, hogy ősszel mik lehetnek a teendők minden egyes fa esetében, figyelembe véve a környező fákat is.
Úgy emlékszem a körtét birsre szokták tőben oltani.
Nagyon örülök! Mivel nekem nincs pincém, ahol tárolhatnám, ezért egyszerre nagyobb mennyiséget szoktam dinsztelni ( a káposztából is), majd adagokban a fagyóba teszem. Télen csak a tésztát kell kifőzni, és lehet tálalni!
Tegnap vettem a TESCO-ban egy doboz gombatermesztő anyagot.
Gombával átitatott növényi részek és tőzeg van egy dobozba csomagolva. A növényi részekre kell szórni a tőzeget és vízzel besprézni.
Holnap beindítjuk. Magam is kíváncsi leszek rá, hogy mennyit tud majd teremni.
Ha már a recepteknél tartok, akkor elárulom, hogy tegnap egy nagyon kedves skype ismerősömtől azerbajdzsán receptekről társalogtunk és nézzétek milyen érdekes oldalt küldött: www.good-cook.ru/visitor/vtoroe/vtoroe_029.shtm
Töltött szőlőlevél készítése! Az illusztrációkat érdemes átnézni.
Marika, az internetről szedte le a férjem ezt a kievi adzsika receptet. A lényege, hogy nyersen ledarált paprikából, paradicsomből, finomra reszelt sárgarépából készül. Ecettel, sóval ízesítve és a tetejére olajat tett s így zárta le az üvegeket. A hétvégén majd utánnanézek.
A férjem imádja a káposztás tésztát. Holnap jön haza. Amikor érte megyek ,mindig viszek neki vacsorát. Egy kis meleg levesnek mindig nagyon örül. Ezúttal lesz mellé karalábés tészta. Természetesen előtte lemeózom /minősítem/.
A tejfölös karalábélevest időnként szívesen eszem, de gondban voltam, hogy az idén termett lovakkal mit csinálja. Köszönöm az ötleteket.!
Kenyérke! A karalábét úgy is el lehet készíteni, mint a káposztát. Reszelve, dinsztelve. Káposzta helyett a tésztára.
Rabim Marika! A céklát ugyanúgy készítem, mintha frissen fogyasztanánk, csak teszek hozzá egy kis tartósítót, s mehet az üvegbe. Nem romlott még meg soha.
Gyonyoru es oriasi dolgokat latok itt is. Micsoda viragok kerem.Mintha orchidea lenne.
BRIGI, itt egy reci a Chili oldalarol az orias karalabed elfogyasztasahoz egykis segitseg. A szomszedokat is hiivd meg, mert ebbol sok tal leves kijon biza!
Kenyérke,én a karalábét tejesen,levesnek készítem,vagy húslevesbe teszem.A hűtőben kenyeres papírban remekül elvan,csak akkorát vágok belőle,amekkorára szükség van.A főzeléket mi nem szeretjük.
Rabim Marika,én nem szoktam eltenni céklát,frissen sütőben,ahogy Limara irta,vagy megfőzve készítem.Amikor megfő,megtisztítom,és csinálok neki ecetes levet,beízesitem,és a hűtőben tárolom.Mindig annyit,ami elfogy.Igy mindig frissen lehet enni.
Brigitta és Kenyérke hétvégén én is kb. ekkora karalábéval küzdöttem meg (szó szerint), ugyanis a kert szomszédomtól kaptam. Én egy jó nagy adag főzeléket főztem belőle.
Az én karalábéim is ekkorára nőttek! Nem is tudom mire használjam.
Kaptam egy csomó palántát tavasz végén a kertszomszédtól, elültettem és nőttek, és nöttek. Amikor 1-1-et kiveszek a száráról úgy kell lecsapni nagy késsel mert már annyira megerősödött.
Te mit csinálsz ezzel a hatalmassal? Mit főzöl belőle?
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit