SZENZACIOSSSSSSSSSSSS ! FELTÉTLENÜL OLVASD EL!!!!!! Végre egy értelmes gyógyszer, a RAK ELLENSZERE! Kedves Barátaim! Az alábbi szöveg egy brazíliai ismerősöm révén került a birtokomba. Íme: A Santo Domingoban megjelenő Listin Diario a minap arról számolt be, hogy egy brazíliai ferences testvér, bizonyos Fray Romano felfedezte a rák ellenszerét. Egyébként az érdemes férfiú a beléni (Brazília) szeminárium professzora. Amint fény derült szenzációs felfedezésére, a sajtó legott megrohamozta a szemináriumot, ahol Romano testvér készségesen elmondta, hogy felfedezésében nincs semmi rendkívüli. Egyszerűen visszatért az ősi, a természetben fellelhető növényekre épülő gyógymódokhoz. Azokhoz, melyeket a legnagyobb gyógyító, maga a teremtő Isten bocsátott mindnyájunk rendelkezésére. Receptjéért, tanácsaiért természetesen nem kér pénzt, ahogyan Jézus sem tette. A gyógyító szer jótékony hatása már az első héten megmutatkozik, s mivel már eddig is nagyon sok ember egészségét visszaadta, receptjét Romano testvér felrakta a világhálóra is, hogy mindenki számára hozzáférhető legyen. Íme a recept:
Hozzávalók: fél vagy egy kilogramm virágméz, két nagy, vagy három kisebb levél aloe vera, három evőkanál konyak, whisky, vagy pálinka Elkészítés: Törüljük le a port és törjük le a töviseket az aloe vera levelekről (de nehogy meghámozzuk), majd késsel daraboljuk egészen apróra, aztán a mézet, az apróra vágott levéldarabokat és az italt öntsük egy mixerbe és addig mixeljük, amíg krémszerű, olajos sűrítménnyé válik. Ezt töltsük egy üvegbe, és tegyük a hűtőbe, de akár szobahőmérsékleten is tárolhatjuk. A barát szerint naponta háromszor egy-egy evőkanálnyit igyunk meg belőle, legalább negyedórával a főétkezések előtt. Egy kúra tíz napig tart. Utána célszerű orvoshoz fordulni, hogy megbizonyosodjunk arról, valóban csökkent-e a tumor. A teljes gyógyuláshoz általában négy, egyenként tíznapos kúrára van szükség. A készítmény egyetlen mellékhatásaként piros foltok jelenhetnek meg a bőrön, de ezek teljesen veszélytelenek. Bár Romano testvér kifejezetten a rák ellen dolgozta ki, a készítmény nemrég egy huszonkilenc éves, sclerosis multiplexben szenvedő apácát is meggyógyított. Mivel a segítség mindenkinek egyformán jól jön, rákbeteg embertársainknak különösképp, kérlek, ezúttal tedd félre előítéleteid, és titkos másolatként, küldd tovább ezt a levelet, hogy mások is hozzájussanak. Áldjon meg érte az Úr, és ajándékozzon meg jó egészséggel, békességgel, bőséggel és szeretetteljes élettel, hogy ne Te szorulj segítségre, hanem mindig Te legyél az, aki segítséget tud nyújtani a bajban lévőnek! (smirk)
Remelem csak, hogy feljossz es megkapod ill olvasod a levelem. A heten megjott a csomagos! NAGY koszonet erte!!!!! A cimed a telefonszamoddal joooool elraktam uuuugy hogy megsem talaltam.Ezert is volt hogy nemtudtalak szemelyesen elerni. Azt hiszem, szerintem hogy Bezsanak kuldott mailem sem ment at sztem. NE haragudj erte!Vhogy mostanaban semmisem ugy megy ahogy kene vagy megszokott.Megyszer is nagyon koszonjuk!!
A kovetkezot tudom mondani: Elvoltunk a megbeszelesre es a ferjemet muteni fogjak.A mutet alatt dontik el hogy nagyreszt vagy az egesz jobb tudejet eltavolitjak.Kell e majd esetleges uto gyogyszer vagy sugarterapia.Van egy datumunk is: 18-an kell befekudnie es 19-en akarjak muteni. De azt is mondtak hogy lehetseges hogy elobb.Mikor szabadabb a muto a mellkassebesszel egyutt.Igy telefonalhatnak varatlanul is. A taskajat majd elkeszitem addig is es igy nem er meglepetes.
Itt is tel van meg.A nyulak inkabb egybebujnak mint szogdecselve makk-makkolnanak.Tegnap a lanyomeknal voltunk husvetolni".
Mindenkinek Kellemes Husveti unnepeket kivanok ma is meg! Jo egeszseget mindenkinek! Majd irok ha vmi konkretot tudok. Sziasztok!
Lanyok, koszonom ujra a jo szavakat, a maileket, a segitsegeteket es a koszontot is. NE haragudjatok ram hogy nem szemelyesen irok mindenkinek! JOLINAK is koszonom hogy megkeres!
Egyenlore jo hirem van mert a "nezooperacioval kivett nyirokcsomo szovetmintaba nem talaltak rossz dolgot. Ezert ugy hataroztak hogy megmutik a ferjemet. Izotopos tudokapacitasmerese is volt es egyebb mas meg hogy a bal egeszseges tudeje birna e a terhelest hogyha a jobb tudo nagy reszet vagy az egeszet elkene tavolitani. Errol eredmenyt meg nem tudok es csutortokon dol el minden ha minden igaz. Akkor kell mennunk vissza egy ujabb beszelgetesre es a muteti idopont stb rogzitesere.
Orulok hogy a rosszban van vmi jo is, de a mutet alatt is valtozhat az orvosok velemenye stb hogy mit talalnak esetleg meg. Egyenlore meg mindig nagy csomo van a gyomromban.Ha biztosat tudok majd akkor irok majd.
Kedves Lanyok! MINDENKINEK Kellemes Husveti unnepeket is kivanok egyben!! Vigyazzatok magatokra es szeretteitekre! Lattam hogy micsoda keszulodesek vannak Husvetra! Fenominalis! En iden valoszinuleg nem sutok stb mert minden a megbeszelestol fugg, penteken is dolgozok meg. Szombatra a lanyom baratjanak a szulei jonnek hozzank el. NE kovezzen meg senki, de most Kinait hozatok, mert fizikailag es szellemileg nagyon nehez most. Vasarnap a lanyomekhoz megyunk husvetozni . Ok keszitenek kajat stb. Ha tudtok, hozzatok fotokat a Ti husvetolastokrol , a "gyerek es unoka nyuszikakrol".
Kedves Zsula ! Szerintem az olyanfajta vitákkal semmi gond sincs amik itt folynak . Nincs abban semmi rossz , ha mindenki elmondja a véleményét . Jó kibeszélni magunkat ha távol is vagyunk egymástól , van akit jobban ismerünk mint a saját szomszédja . Most már el tudom képzelni , mit érezhetsz amikor a fiad úton van . Csak annyi a véleményem , nem mindegy hogy a valóságos katasztrófahelyzet , vagy az országban uralkodó általános káosz az oka . Természetesen téged semmi esetre nem akartalak megbántani .
Amit én láttam a tv-be nyilatkozó hölgy, aki arról panaszkodott nem kap meleg ételt és mivel nincs nála pénz zsíros kenyérre gyüjt. Azt azér nem mulasztotta el megmutatni, hogy még meleg bélelt nadrágot is kapott ami jó meleg. Amit viszont láttam, hogy még magán emberek is vittek élelmet.
Paariza!
Azt mondod nekem, hogy kiváncsi lennél ha az én gyerekem rekedt volna a hóba akkor is megérteném e azokat akik segíteni voltak! Ehhez annyit, hogy a fiam járja Európát , Angliát, Svédországot és még számtalan országot. Aki azt gondolja, hogy itt van csak ilyen az nagyon téved. Egy hétig volt fütés nélkül kocsiba elakadva. Két hete Frankfurtba 100 kocsi ment össze a hó miatt, sok sebesült és 4 halott. Németországba hajóra várva 64 km-es kocsisor, a hajóra feljutás csak 9 óra várakozás. Hidd el közelről érint és tudom mi az, hogy a gyerekem kinn van az országutakon és nem tudom mi van vele, amit viszont Neked nem kívánok!
Kedves Zsula ! Mivel látom fogalmad nincs mit árul el ez a hóhelyzet , annyit mondok , hogy a lányomék a pár km-rel arréb lévő Szlovákiában simán tudtak közlekedni ugyanazok között az időjárási viszonyok között . A kaminokat valóban időben leállították , elegendő rendőr összehangoltan tevékenykedett . A hómarókban és hókotrókban VOLT ÜZEMANYAG ! Mert az öcsémnek a parkolóban várakozó hókotrósok azt mondták azért állnak itt , mert egyetlen el - vissza útra van üzemanyaguk . Az autópálya felügyelőség csütörtökön amikor már 20 km-es volt a dugó , azt a felvilágosítást adta , hogy igen , fel lehet menni az M1-re . Sajnos ez az ország katasztrofális helyzetét mutatja , és igazad van , a közmondások sokat tudnak én is hadd idézzek egyet : Fejétől bűzlik a hal .
Ami az emberek segítő készségét illeti Komárom és győr környékén nem volt vele hiba . Komáromban például tinédzserek saját jószántukból forró teát osztogattak , és nem hiszem hogy a 21.-ik században hólapátokkal kell nekiindulni hómarók helyett a viharnak .
Bizony csakis a jó sorson múlott , hogy halálesetek nem történtek . Természetesen igazad van abban , hogy mivel ezt mindenki megúszta nem itt kezdődnek a problémák . Kíváncsi lennék , ha a te gyereked és testvéred rekedt volna a hóban fagyban éjjel -nappal akkor is ennyire megértenéd-e a szervezésképtelen vezetőinket ?
Zsula Biztos volt aki "felelőtlenül" indult el, de én nem olvastam egyetlen olyan hírt sem ahol közvetlenül a mentésben résztvevőket szidta volna. Az írányítóikat azokat igen, mert az, hogy röviden írjam le (szart sem ért). Mindenki hálával és köszönettel volt a segítők felé. Úgy gondolom, bár borzastó volt a helyzet azért egyet megmutatott, hogy az emberek képesek egymást segíteni a nagy bajban pártállástól függetlenül. Ez pedig szép volt.
Szuper nagyon jó, hogy megírtad. Most akkor kismama sokat pihenjen és örömmel várjátok a kisbabát. Kiváncsi vagyok a ruhára majd hozzál róla képet. Jó?
Nagyon jó hírrel jöttem. Megvan a szövettan és jó lett. A baba és az anyuka jól vannak. Timikénknek sokat kell pihenni és reménykedek , hogy nem lesz baj. Szörnyű hetet éltem átt. Holnaptól varrom a menyasszonyi ruhát.
Ildikó remélem Te is jösz egy ilyen hírrel, nagyon izgulok miattatok!
Kedves Látogatók! Sajnálattal arra jutottam, hogy átállítottam a társalgót, így most csak regisztrációval és belépve lehet ide is írni. Üdv, Margit
Hangulatjelek
A linkek új ablakban nyílnak. A kívánt vigyorik jobb klikkel másolhatók a hozzászólásba. Aki nem Internet Explorert használ, a bal oldali menüben találja a súgót.
Margit: emmargit@gmail.com
Egyéb elfoglaltságaim miatt átmenetileg nem tudok a levelezésemre kellő időt fordítani. A problémákat, kérdéseket inkább a fórumban kérem feltenni, ahol többen is segítséget tudnak nyújtani, mert nem ígérem, hogy belátható időn belül válaszolni tudok az e-mail-ekre. Elnézést: Margit